Erdély Miklós
Önlehallgatás

A tétovaság szobra 1967
Az Iparterv klub - a maroknyi avantgarde csoportnak túl tágas termében - még a bontakozó divattól is elhagyatva áll az elsõ szobor, melyet a földõléstõl csak a gipsz akarata tart vissza. A bourbon-liliom alakú hegekkel borított fej is lebillenne, ha egy valódi, de annál bágyadtabb selyemsál nem tartaná. A figura statikáját a bokáig érõ, hosszú, súlyos gipszszoknya biztosítja, mely alatt a lábak érezhetõen lépésképtelenül illeszkednek. A kirívóan meztelen arc, s a szoknyával takargatott alsótest között, mint maga a lemondás lóg a fényes súly, az igazi selyemsál.
A magas fokszámú kockázat nem pillanatnyi, mint a cirkuszban, hanem életreszóló, mint a mûvészetben.
A kitett figurát aggodalmasan, viszonylag távolról, hátulról, s régen nézi alkotója, és „én" mindkettõjüket. „Kinek tetszhet ez?" Emlékezetes kilesett pillanat: „Látják, hogy látom magam."- Az önlehallgatás megkezdõdött. A kockázat totális és elkerülhetetlen. „Meg kell tudnom, ki vagyok, hogy legyek."

Kínai agglegény 1969
Pár évvel késõbb ugyanez a terem: az alak piros mûanyag hordágyon fekszik. Piros, vörös vagy bíbor? A túllógó ácsolt faszerkezettõl és a korabeli utópia puritanizmusától úgy érezzük, mintha Kína feküdne ott. „Politikai gipszágyon fekszem. (A gipsz én vagyok, az ágy vörös.)" Lepedõ nélkül, egyedül. Az ágy elpirult.
„Pygmalion, látván, hogy ezek mily vétkesen élnek, elborzadt buja bûnüktõl, mit az asszonyi szívnek nyújt bõvebben a természet, nem vett maga mellé asszonyt, nõtelen élt, nõtlen volt ágya sokáig."
Az erõsen kívánttal egyesülni nem, de azonosulni úgy lehet, ha a körülményeket átfaragom, mint negatívot. „A gipszágy nõalakú legyen, és én mint nõ fekszem benne. Nem vagyok egyedül, az vagyok, amin fekszem: nõ, lepedõ." Évekig eksztatikus cégér a lepedõ.
A törékeny, lidérces gipszlepedõ nem szoknya, de már nem is nemtelen anyag: ivor.
„Nagy mûvészettel készített szobrot eközben hó elefántcsontból, amilyen szép nõ a világra nem születik sohasem, s a saját mûvébe bolondult. Élõ szép szûznek vélhetnéd könnyen e szobrot; tán a szemérem tiltja csupán mozdulnia, vélnéd; mûvészet fedi el, hogy csak mûvészet. Az ámult Pygmalion az utánzott testtõl gyúl szerelemre. Ujjaival mûvét tapogatja: hogy emberi test-e vagy csak ivor; s hogy ivor, nem vallja be mégse magának."

Az alkalmazkodó szoknya
A történelem kiszámíthatatlansága a nõ kiszámíthatatlansága. „Az igazi mozgatórugók a háttérben vannak. Nem tudom, mi történik velem. gyanakszom." A kiszolgáltatott egyén védekezik. leselkedés és taktika. Alkalmazkodás és titkos terv: skizofrénia. Alkalmazkodni csak mint nõ vagyok képes. Szoknyámmal alkalmazkodom: követem a környezet, a (Fényes Adolf) terem formáját. A kiállítás után az „én" kertemben nyert fölállítást a mû, olyan környezetben, melyet annak formája immár nem követ. A fölállítás folyamatáról fényképsorozat készült.

Levél Bástyámhoz.

Nyilvános titkolódzás.

(Személyes függelék a fényképészrõl)
Ki kell kelni az ágyból egy szál szemüvegben - az éjszaka szépe - Mert Itt Minden Szó Egyaránt Fontos Még A Még Is. Hogyan képes megjelenni egy nem ismert egy ismeretlennek annyiszor; kis bajusz, nyûtt katonaing, kis termet, hátratett kezek: õgyelgés Délen. Okosan, haszonnal fogyasztott alkohol. Bódéajtónak dõlve figyelni befelé; sötétben is meglátni a feketét. Megtanítani - köztük engem is - viselni a családi kínt. Te kinek a Bástyja vagy? (Ezt képtelenség lefordítani.) Pedig nem volt ártatlan. Az új lényeg ebben az: minden töredéke lehetne a címe.
Ne Érzékenykedj És Ne Dühösködj A Kerítésvasat Megérintve Csak Bátran Sírhatnékoddal Elsodródott Elköszönt Regényhõs És Fiú Ha Vissza Lehetne Állítani Az Eredeti Kedélyt Mikor Nem Rúgott Vissza Tudtam Hogy Baj Lesz Még Ártatlan Volt. Ez a különbség a két író között.
Ebben a bástyában sok minden összeszalad a bástya jól honnan jött a sarokból a lefordítanl bevallhatatlan származék a fiú tõlünk pokolba az írásjelekkel! pokolba a könyvekkel. Ha valakinek az agya önállósítja magát éjjel szemüveget húz és mulasztja az alvás kötelességét. Én tudom, mi jut eszembe, mikor a kert alsóbb szintjén a kisebb láb emelkedik, a nagyobb marad. És az az arc, az az állapot, az emlékkertben emlékfa. A felsõbb szintrõl a szoknyaasztal késõbbi helyén hiába ordít az apa: rúgj vissza! Miért nem rúgsz vissza?!! - emléklevegõben emlékszáj marad. Szelidített ördög és elvadított angyal a vaskerítéstõl továbbsodródik, míg visszatalál.

A taktika
Ki kell kelni az ágyból. Baráti segítséggel a lehetõségek felsõ minõségi szintjéhez kell kényszerülni, mennyezethezszorító gépet szerkeszt, amellyel „mi" mûködtünk.„Én" akkor egy felszorított íjjal tisztelegtem a törekvés és annak felsõ határa elõtt (alatt), mikor az íj annál inkább feszül, minél erõsebben szorítja fel a szerkezet, és a nyílvesszõre kötött súly mennél inkább húzza azt lefelé. Azonban valami láthatatlan kötelék még az ágyhoz köti. Egy kötél húzódik végig a lepedõsoron: - „Ki kell lesnem magam."- és a címe: Interiorizált korlát, mint háttér a „Nagy camera obscurához" Ki kell számítani a következményeket. Feltételezhetõen Svájcban Lenin sakkozott Tristan Tzarával. „Ha ezt a partit sikerül rekonstruálnom, tudom magam mihez tartani; odakint és idebenn." Egymásba horpadozó külvilág és bensõ, egymásba horpadozó férfi és nõ, apa és fiú, anya és gyerek.
„A nõn hûtlensége annyira nem látszik meg, mint ahogy a levegõn észrevehetetlen, hogy egy madár repült rajta keresztül."
(Kama Sutra) A leleplezett nõ katalepsziás merevségû szobor
„Merte tagadni a Propoetis - a lányok buja ajka, hogy Venus istennõ; haragos lett az s a leányok elsõk lettek ezért, kik eladták testük a földön; majd miután a szemérmük szûnve pirulni se tudtak, már - a különbség kicsiség - kõvé alakultak."

Don Jován - Pygmalion
bennszülöttet megkérdezték a féltékenység felõl: „Ha asszony közeledik kedveskedve, nem tudhatom, nem mástól származó gyermekének keres-e apát." Ilyen körülmények között a férfi választhat. Ha nem akar rászedett eltartóvá és nevelõvé lenni, két választása van: vagy õ igyekszik titkos apává lenni, ahol és ahányszor csak lehet, vagy készít magának egy olyan nõt, akit ellenõrizni képes. Vagy Don Juan vagy Pygmalion. „VAGY - VAGY". Régi társadalmak egész törvényrendszerei épültek föl abból a célból, hogy a férfit a nyomasztó és föloldhatatlan kétségtõl eleve megkíméljék. Ahogy azonban a szigorú tilalmak fokról fokra elvesztik hatékonyságukat, úgy szorul a férfi saját, egyre kevésbé megalapozható bizalmára, és úgy készít egyre több ellenõrizhetõ automatát.
A televízió érdekes mûsora bemutatott egy jóvágású idõsebb magyar parasztembert, aki életnagyságú asszonyokat farag fából. Ez az ember elmondta, hogy befogadott egyszer egy nõt, de az becsapta. Mástól esett teherbe és tagadni próbálta. Erre elzavarta. Azóta egyedül él, és asszonyokat farag. „Ezek legalább nem csapnak be. Kisrádiót teszek hátulról a fejükbe, hogy néha beszéljenek is." Ha a csak „ülõ és mesélõ" riporter tájékozottabb lenne a mitológiában, észrevette volna, hogy egy mai Pygmaliont talált, szívszorítóbbat, mint az eredeti. Nemcsak a szobor, a rádió is megbízhatóbb; minden eloltható, kinyitható, beindítható, javítható gép, minden automata: megnyugvás. Ha a Pygmalion-legenda tanulsága szerint a szobrászat õsindítéka megbízható nõ készítése, akkor talán az egész gépi-technikai civilizáció ösztöngyökerei is lenyúlnak a féltékenységben megmutatkozó õsbizonytalanságig. „Néha beszéljen is." „Induljon el", „számoljon", „szolgáljon", „szolgáljon ki". Nem fontos már, hogy szép-e, csak biztosan az enyém legyen, és ellenõrízhetõ.

Az ujjnyiak civilizációja
„Hogy ki lehetett eredetileg a mítosz férfihõse, arra Pygmalion nevének értelmezése ad talán választ. A szó jelentése: Könyöknyi, s ha a görög mitológial nevek között hasonlót keresünk, amely az elnevezést megmagyarázhatja, elõször is az idai Daktylosokra, az Ujjnyiakra gondolunk. A Daktylosok „a bérchonú Adrasteia Istennõ ügyeskezû szolgálói", a görög mitológia õsi, még a görögök megtelepedése elõtti rétegébe tartoznak, s e törpe alakok különféle mesterségek feltalálói-, és elsõ mûvelõiként jelentek meg a mitológiában. Ezek a többnyire torz, nyomorék ezermesterek a mûvész legõsibb alakját képviselik a görög hagyományban, s az õ tanítványuk, illetve utóduk a görög Olympos sánta kovács-istene, a mûvész-ezermester Héphaistos, Aphrodité istennõ férje... Nemcsak a minden mítikus hátterétõl megfosztott mûvész-alak s az ezzel szoros kapcsolatban demitizált szobor az érdekes ebben a változatban, hanem még inkább az a szerep, amelyben a mûvész megjelenik: mint a közösséggel szemben álló, magányos alkotó, aki a magában kialakított képet önti formába, s kelti életre." (Szilágyi János György)
A daktylosi ezermester-civilizáció termékei sorra elöregedtek. Egy régi autó vagy rádió olyan, mint az öregasszony: komikus és kissé bosszantó, de feddhetetlen hûségû. Pygmallon életrekelt szobra azonban elhagyja õt.
A vágy, hogy a nõ automatává váljon, megnyilvánult a táncra perdülõ babatündérekben, s a mûvészettörténet sok, fogaskerekeiket felfedõ nõalakjában. Ha az ösztönigény, hogy a nõ ellenõrizhetõ automata legyen, nem teljesíthetõ, úgy az automata válik nõvé. Az egész technikai civillzáció mechanizált gépparkja, a megalkotott mozgó tárgyak fetisizmusa egy elhatalmasodott pótcselekvésnek tekinthetõ; autójuk motorházába bukó megannyi férjek Aphroditéjük hasában kotorásznak.
„Pygmalion hazatér, lányszobrát látni szeretné, ágyra lefekteti, ád csókot neki, érzi: melegszik; ajkát nyomja reá ismét mellére az ujját: s lám az ivor lágyul, s már nem mereven, benyomódik, vágyó ujja alatt, valamint a hymetti viasz, ha nap heve éri, puhul, ha hüvelyk meggyúrja, igen sok más alakot vesz föl, használják, hasznos eképp lesz."

Ha egy gép ravasz, mint Kempelen Farkas sakk-automatája, abban feltétlenül megbújik valami élõ törpe; akkor az a gép nõ. Le kell vele játszani a végzetes partit. A L. W fotósorozat ennek a játszmának a rögzítése. L. W. mindent jelent, ami nem a mûvész, miáltal így jelenti mindennél inkább az alkotóját. A játékszabályok megengednek mindent, amit a tudatos és nem tudatos fájdalmak, szorongások és remények még elviselnek.