Retrospektív

2001. december 13. – 2002. március 3.
MegnyitóOpening: 2001. december 12. 18:00


Nemzetközi Szimpózium
Anatomies of the Mind, the Body, and the Soul: On the Work of Orshi Drozdik
Kortárs Művészeti Múzeum / Ludwig Múzeum Budapest
2002 február 22


Drozdik Orsolya egyike a meglehetősen kevés számú nemzetközi hírnévvel rendelkező kortárs művészeinknek. Pályája Budapesten indul, s gyors sikerrel kecsegtet, de ő a nemzetközi megmérettetést vállalva 1978-ban Amszterdamba, majd 1980-ban New York-ba költözik. Rendszeresen kiállít New York-i és hazai galériákban és múzeumokban, résztvevője nagyszabású nemzetközi rendezvényeknek (Sao Paolo-i Biennálé, Sydney Biennálé), művészeti főiskolákon, konferenciákon gender tematikájú előadásokat tart és 1999-ben szöveggyűjteményt ad ki Sétáló agyak címmel.

Életműve, mely a posztstrukturalista filozófiákon, Derrida, Foucault és Lacan dekonstrukciós elméletein és a posztfeminista tanokon alapszik, a nyolcvanas-kilencvenes évek nemzetközi diskurzusának szerves része. Párhuzamosan többféle műfajban is dolgozik: kezdettől fogva rajzol, fest, fotózik, tárgyegyütteseket és installációkat készít a legkülönfélébb anyagokból, üvegből, porcelánból, gumiból, fémből. Munkásságát a női nézőpont következetes alkalmazása fogja egybe. Drozdik főiskola alatt készült művei a normatív modernista művészeti kánonra és avantgarde stratégiára, továbbá a női szerepvállalás lehetőségeire, határaira kérdeznek rá egy olyan művészeti közegben, amely számára e kérdésfelvetések meglehetősen idegenek voltak, és még jó ideig azok is maradtak. Az Individuális mitológia című fotósorozatában (1976) a szabad tánc női szerepmodelljeit felhasználva – többek között Isadora Duncan mozdulatait rögzítő fotókból kiindulva – próbál egy nőművész (táncosnő) szerepébe bújni.

New Yorkba költözésével Drozdik művészete új fordulatot vesz. A korai munkák konceptuális, minimalista jellegét egyre inkább egy szisztematikus, analitikus alkotói és egyben kritikus kutatói módszer váltja fel. Az emberi test, továbbá a természet és kultúra hagyományos dichotómiája a tudományos reprezentáció szemszögéből foglalkoztatja. Egy objektívnek tekintett diskurzus dekonstrukcióján keresztül mutatja be azt a felvilágosodás korában induló folyamatot, melynek során bizonyos elemek felmagasztosításával, mások kirekesztésével, eltagadásával az emberi viszonylatok, tulajdonságok hierarchikus viszonylatokba rendeződtek, s mely axiómáknak tekintett tételek később meghatározták gondolkodásunkat, világképünket, identitásunkat. A Végtelen disztópia című fotósorozat Drozdik talán egyik legnagyobb kalandja a tudomány berkeiben: 984-től a mai napig fotókat készít természet- és orvostudományi múzeumokban kiállított tárgyakról. A látószög eltolása, a dolgok új kontextusba való helyezése Edit Simpson tudósnő kitalált személyében tetőzik: Drozdik a női nézőpontot honosítja meg egy alapvetően patriarchális közegben. A fiktív tudósnőt nemcsak életrajzzal, hanem pszeudom?szerekkel is felruházza, valamint szerelmeslevelek formájában próbálja meg áttörni e tárgyak tekintélyt parancsoló hűvösségét.

A kilencvenes években megkezdett, az Én fabrikálása főcímet viselő munkák alkotják a kiállítás harmadik részét. Drozdik az én-kép, és ezen belül is a női identitás kialakulásának módjait kutatja, belehelyezve önmagát különböző kulturális, történelmi és földrajzi helyzetekbe. A természet- és orvostudományi múzeumokban folytatott vizsgálódásokat az Én fabrikálása: A Test én című installáció viszi tovább. A mű központi eleme az a művészről készült gumiöntvény, amelynek előképe Clemente Susini 18. századi Medikai Vénusza. Drozdik a boncolásra váró (a 18. századtól fogva egyre inkább használatos orvosi modellek esetében a boncolást szemléltető), a férfi tekintetnek, ez esetben az orvosi tekintélynek kiszolgáltatott női test szerepén keresztül fogalmazza meg egyik Test-énjét.

A kiállítás az elmúlt 25 év munkaiból válogat, bemutatva Drozdik korai fotómunkáit, festményeit, festmény-installációit, a 80-as években megkezdett fotósorozatot, a tudományhoz kapcsolódó installációkat, végül a 90-es évek női identitással foglalkozó műveit. Tematikájának összetettségén túl szeretnénk a nézők előtt is feltárni azt az innovatív attitűdöt, melynek segítségével Drozdik Orsolya a legkülönbözőbb műfajokat kombinálja, kiegészítve például a szobrászat lehetőségeit a szoborként értelmezett szövegeivel.

A kiállítás kurátorai: Zólyom Franciska és Hegyi Dóra