„Költő, humanista, képvadász… megannyi jelző, néha igazak, néha nem elegendőek, hogy Robert Doisneau fényképező tehetségét illusztrálják. Mivel könnyen megértjük képeit, azt hihetnénk, hogy hiábavalók, szentimentálisak, vagy túl könnyedek. Végül a siker az emlék ködébe burkolta őket. Így nagyon hamar elfeledtük a felforgató, a hatalmat és a merev értékeket tagadó, a gazdagokat támadó, s a társadalmi megmozdulásokra érzékenyen reagáló anarchista „üvöltő lázadását”.
Saját korát „költői ragadozó madárként” szelte át, mindig azonnal lesúlytott legtörékenyebb és lenyomorultabb áldozataira. De csakis azért, hogy átkarolja őket és visszadja nekik vitathatatlan méltóságukat. Tekintetével nem fölülről lefelé pásztázta a világot, hanem vízszintesen. Minden emberhez el akart jutni, s az „inge is átázott”, hogy portyáiról a valóban közösen megélt élmények képeivel térjen vissza. Egy nap a fotográfus életéből nem csupán a megörökített képeket fogjuk számon tartani, hanem azokat is, amelyeket nem rögzített. Ekkor más érzésekkel tekintünk majd a fejét inkább félre fordító emberre.
A felszabaduláskor, s a sok kérés ellenére, Doisneau nem készít képeket az erőszakról, a holttestekről és a kopaszra nyírt nőkről… Mintha a legsötétebb időkben nem akarná megörökíteni a saját haragját önmaga ellen fordító embert és a fotográfus-madár újra a magasba emelkedik.”
Serge Mafioly
1996 március