Az utóbbi években többször előfordult, hogy akarva-akaratlanul
"nyilvánosan" festettem, és csodálkozva vettem
észre, hogy már nem zavart. Sőt! Illetve zavart, persze, mégis
inkább szórakoztatott, hogy munka közben kapcsolatba kerülök
emberekkel. Ezekre a helyzetekre úgy került sor, hogy pl. nyáron,
amikor a galériák bezárnak, ott dolgoztam az üres galéria-helyiségben
mert nagyobb és szebb volt, mint amit bérelni tudtam volna. De kisült,
hogy a galéria csak félig-meddig volt zárva, csak annyiban,
hogy nem volt kiállítás. A galériás mindig
ott volt, és jöttek-mentek az emberek. Fiatalabb koromban rettenetesen
szenvedtem volna tőlük. Most azonban örültem nekik.
A bécsi Knoll Galériában pedig legutóbb Hans Knoll-lal
abban állapodtunk meg, hogy ahogy a kiállításom megnyitója
után a műtermemben tovább dolgozom, amint készen lettem
egy újabb képpel, beviszem a galériába, leakasztjuk
az egyik már ott levőt és helyére tesszük az újat.
Így kb. hetente történt még valami a kiállításon,
és voltak, akik ezt figyelemmel kísérték, és
emiatt újra be-benéztek. Nekem meg inspiráló játék
volt.
Most pedig, erre a budapesti kiállításra készülve
arra gondolok, összekötöm a fenti két szituációt.
A kiállítás ideje alatt, április 2-től május
17-ig a Liszt Ferenc téri Knoll galériában lesz tehát
a "műtermem", minden nap ott fogok dolgozni, és ha egy képpel
elkészülök, felakasztom a falra. A nyitvatartási időben
a kiállítás persze megtekinthető és én
is! Ha valaki szót kíván velem váltani, örülni
fogok neki. De nem muszáj. Ha valaki csak nézelődni akar,
az is jó, annak is örülni fogok. Minden esetre asztalt és
székeket teszünk az egyik szobába, és Erzsébet
meg Ibolya szívesen főznek nekünk kávét, teát.
Általában délelőtt 10-től este 10-ig szoktam
dolgozni, igy szeretnék most is. Közben 2-től 6-ig rám
lehet nyitni az ajtót – megszakítások úgyis kellenek.
Akiknek a tervemet elmeséltem, azt kérdezték, nem fognak-e
a látogatók zavarni, és nem félek-e a kellemetlen
helyzetektől? Lehet, de én inkább azt remélem, hogy
egy kommunikatív helyzet jön létre, és többet nyerek
vele, mint vesztek.
A `60-`70-es években egyébként sok ilyenféle: "a
művész beköltözik a galériába" akció
volt már, azt kérdezhetik, minek kéne megint ilyesmit csinálni?
Csakhogy én nem magamat, én igenis a képeimet akarom kiállítani,
igaz, egy, a szokásosnál ismétlem kommunikatívabb
szituációban. Azért is, mert az utóbbi években
kicsit kevesebb kapcsolatom volt Budapesttel, és ezalatt megtanultam, hogy
ez a bizonyos "kommunikáció" lenne a legfontosabb…
Budapest, 2003. március 13.
Birkás Ákos