CHINaRT

Kortárs kínai művészet

2003. június 20. – szeptember 28.
MegnyitóOpening: 2003. június 19. 18:00

A nemzetközi művészeti életben nagy sikerrel bemutatkozó kínai kiállítások művészeitől eltérően a CHINaRT művészei a Kínai Népköztársaságban folytatták képzőművészeti tanulmányaikat, és a mai napig is Kínában élnek. A kiállításon bemutatott több mint száz festmény, szobor, fotó, videómunka és installáció nagyrészt a kínai művészek fiatal generációja által érzékelt aktuális társadalmi, gazdasági és politikai helyzetre keres választ, ugyanakkor az idősebb generáció munkáival való összevetésre is lehetőséget ad.

A válogatás részben monumentális műveket tartalmaz, amelyek méretük mellett hangsúlyos figurativitásukkal, erős szimbólumtartalmukkal hívják fel magukra a figyelmet. A művészek egy része hagyományos műfajokban dolgozik, amelyeket tartalmilag újítanak meg.

A művekben erősen érezhető a kínai tematikát a nyugati kultúra képi megfogalmazásaiba való átültetésére tett erőfeszítések hatása. Annak a kínai civilizációnak és kultúrának, melynek eredményeit Európában valójában csak sejteni tudjuk, a kínai kortárs művészeten belül a CHINaRT kiállításon bemutatott részletét a nagyon erős nyugati hatás ellenére is áthatja formai függetlenségük és szellemi örökségük megtartásának igénye.

Kiállító művészek: Bai Yiluo, Cao Jingping, Chen Danqing, Chen Wenbo, Chen Yu, Feng Zhengije, Guo Jin, Hai Bo, Hu Xiandong, Jiang Jie, Li Jin, Liu Jianhua, Liu Ye, Mao Xuhui, Pan Dehai, Ren Rong, Rong Rong & inri, Song Dong, Sui Jianguo, Tang Zhigang, Wang Gongxin, Wang Qingsong, Wei Guangqing, Xu Yihui, Xue Song, Zeng Hao, Zhang Jianqiang, Zhang Linhai, Zhang Xiaogang, Zhan Wang, Zhou Xiaohu, Zhuang Hui