von Uray Ágnes kiállítása

2003. december 12. – 2004. február 29.
MegnyitóOpening: 2003. december 11. 18:00
Szépfalvi Ágnes utolsó magyarországi önálló gyűjteményes kiállítása 1998-ban a székesfehérvári István Király Múzeumban volt. Jelen kiállítás az azóta eltelt öt év anyagából mutat be egy válogatást, mely egy kb. huszonöt festményből álló együttes. Ezek nagy része Budapesten most látható először. A kiállításon a festmények mellett szerepelnek rajzok és vázlatok is, mivel ezek egyrészt érdekes módon világítják meg Szépfalvi munkamódszerét, másrészt pedig nagyon gyakran önálló művekként is értelmezhetők.

Szépfalvi Ágnes folytatja annak a témának a feldolgozását, mellyel pályájának kezdetétől foglalkozik. A festményein megjelenő alakok elsősorban nők, akik a létező legkülönfélébb, ám hagyományosan női szerepekben jelennek meg, mint például a femme fatale, a királynő, a menyasszony, az egzotikus asszony, a barátnő, a kiszolgáltatott nő, stb.

Szépfalvi régóta használ különféle fotografikus képeket festményei alapanyagául, de ezeken az újabb képeken a jelenetek nagy része a filmezéshez kapcsolódik (ez az érdeklődése összefügg valószínűleg a Nemes Csabával készített story-boardokkal is). A filmezés egyik legfontosabb eszköze a montázs és Szépfalvi minden képében él is ezzel a módszerrel. Érdekes megfigyelni, hogy egy-egy festmény „forrása” a legritkább esetben kizárólag egy fotó; a leggyakrabban több képből „montírozza” össze a végső festményt. Szépfalvi a festményein továbbra is a női szerepeket és helyzeteket állítja középpontba, ezeket figyeli meg és analizálja egyfajta filmes szempontból, még akkor is, ha a végeredmény, a kész kép nem mozgó, hanem álló, valamint nem technikai eszközökkel előállított, hanem egyedi „termék”.