João Penalva kiállítása

2005. november 4. – 2006. január 15.
MegnyitóOpening: 2005. november 3. 18:00


Joăo Penalva portugál születésű, Londonban élő művész nagyszabású retrospektív kiállítása olyan válogatás, amely fotók, videómunkák és installációk segítségével mutatja be egyrészt a Penalvát foglalkoztató művészeti kérdések sorát, másrészt az általa alkalmazott megközelítési módszereket és művészi stratégiákat.

Penalva a 70-es évek elején táncművészként kezdte pályáját. Képzőművészettel 1976-ban, többek között Jasper Johns, Rauschenberg és Beuys hatására kezdett foglalkozni. Kezdetben kizárólag a festészet érdekelte, később azonban a szövegek és a történetek munkáinak alapvető és elválaszthatatlan részévé váltak.

Penalva műveinek sajátossága leginkább az írott és a hangzó szövegek alkalmazásának szinte túláradó használatában ragadható meg. Egyfajta „művészeti nyomolvasóként” vezeti végig a nézőt a vizuális és verbális „bizonyítékok” során. A nézőben így tudatosítja az értelmezés szerepét, a néző szubjektív megközelítési szempontjait és a befogadás szükségszerű töredékességét.

A kiállításon látható művek csoportja egymás számára teremti meg azt a kontextust, melyben egy idő után a nézőben óhatatlanul is felmerül a valódiság kérdése. Munkáiban úgy használja a különböző képi és ábrázolás-történeti referenciákat, hogy a nézőben végül a mu puszta szemlélése mellett tudatosodik a „nézés” kulturálisan meghatározott és kódolt természete.