Joseph Beuys szimpózion

2000. október 25. – október 29.
MegnyitóOpening: 2000. október 25. 18:00

Joseph Beuys a 20. század második felében vált világszerte elismert képzőművésszé. Nemzetközi tiszteletnek örvendő szobrász, rajzoló, grafikus és akcióművész volt. Õ maga a legnagyobb hangsúlyt az általa kidolgozott "kibővített művészetfogalom"-ra helyezte, amelynek értelmében felszólít minden egyes embert, hogy szabadítsuk ki a művészetet, az alkotóképességet a szokványos művészeti alkotás zárt világából, és tegyük a teljes élet alapjává azt. Hitvallása szerint az életet újra elevenné kell tenni, az ember bensőjéből kiindulva alakítani és ezáltal társszerzőjévé válni a közös emberi műalkotásnak: a SZOCIÁLIS PLASZTIKÁNAK. a TÁRSADALMI RENDET TÉRELEMKÉNT ALAKÍTANI, EZ AZ ÉN FELADATOM ÉS A MÛVÉSZETÉ. (Joseph Beuys)
Joseph Beuysnak nem adatott meg, hogy még életében Közép-Kelet-Európába is eljuttathassa inspiráló eszméit. A régióban ezzel a szimpozionnal első ízben kerülnek átfogó bemutatásra ezek az eszmék, melyek elgépiesedő világunkban egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert.
A hat országból meghívott előadók jórészt Joseph Beuys barátai, tanítványai és útitársai voltak, akik ismerhették karizmatikus személyiségét.
Joseph Beuys egész életét és munkásságát egy új emberkép meghirdetéseként értelmezte. A következő képletben fejezte ki: MÛVÉSZET=EMBER=KREATIVITÁS=SZABADSÁG.
Ebben az értelemben ez a szimpózium is "hirdetési" fórum, mely egy láthatatlan terméket reklámoz: azt, ami az emberben a legdrágább.
A konferencia német és magyar nyelven zajlik.

PROGRAM

október 25., szerda

18.00 Megnyitó: Beke László
Beköszöntő: Pathy Zsóka,
az előadók bemutatása

– Szünet –

20.00 Koncert


október 26., csütörtök

9.00 Dieter Koepplin
Beuys műveinek áttekintése

10.10 Johannes Stüttgen
A szociális plasztika eszméje
a kibővített művészetfogalom alapján

11.20 Volker Harlan
Alkímia és plasztikai elmélet
a kib?vített m?vészetfogalom alapján

– Délután –

15.30 Wolfgang Zumdick
U-toposz. Tér nélkül.
Joseph Beuys és a reálutópia fogalma

16.00 Kiss Endre
Tárgy mint jel, jel mint tárgy
Joseph Beuysról

17.00 Georg Jappe
"…az iránynak a fejben kell meglennie"

20.00 Rhea Thönges-Stringaris
"…szükség esetén mint fa jövök"
Joseph Beuys 7000 tölgye kapcsán


október 27., péntek

9.00 Antonio d’ Avossa
Konkrét utópia mint a föld utópiája

10.10 Johannes Stüttgen
Gesamtkunstwerk Hamburg Szabad és Hanzaváros

11.20 Shelley Sacks
Hogyan hozzuk ki az elefántot a sivatagból?
A FIU-impulzus mint h?munka

– Délután –

15.00 Rügyecskék
Faültetés Joseph Beuys tiszteletére
Rügyecskék Ember – és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány

16.30 Glózer László
A hírnév állomásai
Az életút mint m?alkotás

17.20 Gerhard Theewen
Joseph Beuys vitrinjei

18.20 Lucrezia De Domizio Durini
Kicsoda Joseph Beuys?
Difesa Della Natura

– Szünet –

19.20 Friedhelm Mennekes
Manresa


október 28., szombat

9.00 Christa-Maria Lerm Hayes
"Egyszer még a Finnegan?s Wake-et is megcsinálom."
James Joyce szerepe Joseph Beuys
m?veinek keletkezésében

9.45 Antje von Graevenitz
Joseph Beuys: "Scala Libera" – 1985

– Szünet –

11.00 Matthias Bunge
Imágó és imagináció.
Kép és képfogalom Joseph Beuys felfogásában

– Délután –

15.00 F.I.U. – Találkozó
Dokumentáció.
Rainer Rappmann, Dieter Schwerdtle

17.00 Peter Schata
Mézpumpa a munkahelyen

– Szünet –

20.00 Johannes Stüttgen
A közvetlen demokráciáról


október 29., vasárnap

9.00 Beke László
Joseph Beuys ma: Világ/Nézet

10.00 Összefoglaló pódiumbeszélgetés
Moderátor: Rainer Rappmann