Hírtelen – DLA Budapest

2007. április 25. – május 25.
MegnyitóOpening: 2007. április 24. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Kőnig Frigyes
A kiállításon a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hároméves képzésén résztvevő doktorandusok új munkái láthatóak, öt hétig, hetente más téma köré csoportosítva. A témák konkrétan vagy metaforikusan a hírblokkok mintájára épülnek fel: külföld, belföld, gazdaság, sport és időjárásjelentés.

A Hírtelen kiállítás-sorozat helyzetkép és egyben kurátori feladat is, hiszen a hallgatók maguk alakították ki a koncepciót és a művek csoportosítását. Féléves szakmai munkájuk folyamatáról és nem feltétlenül a lezárt, (kész) munkákról adnak számot, de bemutatásra kerülnek olyan művek is, amelyek a Dorottya Galéria adottságaira reflektálnak.

A doktorandusok feladata az általuk választott elméleti munkaterv kidolgozása és alkotói tevékenységük folyamatos dokumentálása. Az öt kiállítás célja, hogy bepillantást nyújtson a Doktori Iskola elméleti, alkotó és kutató műhelyébe. Ennek köszönhetően a kiállítás-látogató találkozhat az egymástól alapvetően eltérő alkotói folyamatokkal, kortárs művészeti stratégiákkal. Így kerülhetnek egy-egy kiállítási tematikába olyan művek, amelyek jelentős műfaji és stiliáris eltérést mutatnak.

Kiállító művészek:

Belföld – 2007. április 24.
Erdődy J. A., Horváth Kinga, Kupcsik Adrián, Mészáros Márta, Soós Katalin, Takács Szilvia

Külföld – 2007 április 30.
Erhardt Miklós, Hübler János, Németh Róbert, Sinkovics Ede, Váradi Zsófia

Gazdaság – 2007. május 8.
Albert Ádám, Cseh Lili, Eperjesi Ágnes, Filp Csaba, Madácsy István, Szacsva y Pál

Sport – 2007. május 15.
Bölcskey Miklós, Dabi István M., Chilf Mária, Csiki Csaba, Lendvai Ádám, Veszely Beáta

Időjárás – 2007. május 22.
Bánföldi Zoltán, Berencz Péter, Dobribán Fatime, György Katalin, Kerezsi Nemere, Martini Yvette, Ötvös Zoltán