Alex Schikowski
Képrámolás
Alexander Schikowski Archívumában
2008. március 20. - április 13.
Megnyitó: 2008. március 19. 19:00
Kurátor: Lakner Antal
Megnyitja: Aknai Katalin
„Jobb műalkotásnak lenni, mint művésznek, mert a műalkotásnak mindig van bizonyos szilárd és tartós identitása.” Nietzsche

Alexander Schikowski fényképgyűjteményét is egyfajta szubjektív, időbeli múzeumként kell felfognunk. Már maga a gyűjtemény hordozója is ezt az önreflexiót hordozza magán: a kerekekre szerelt faláda, melynek fiókjai a művész több mint tízezer fényképét és video-felvételét őrzik.

A szerző 1995 óta folyamatosan bővülő archívuma ily módon az institucionális kontextus kritikai expanzióját valósítja meg egy általa megalkotott miniaturizált múzeum formájában, ráadásul úgy, hogy benne a gyűjtés és a gyűjtés közötti oppozíció maradéktalanul érvényre juthasson: ládáiban nem mások, hanem saját maga műveit akkumulálja. A közszemlére tétel ugyanakkor demokratikusabb módon valósul meg, mint egy hagyományos gyűjtemény esetében. A művész szinte az egész földet behálózó utazásainak dokumentációi ugyanis univerzális muzeális tekintetet kölcsönöznek a befogadónak.

A befogadó – a potenciális képrámoló – szabadon válogathat és rámolhat a láda fiókjait megtöltő fényképek között és a felvetett imaginárius összefüggések mentén haladva rendezheti őket újra el a szemközti falon.

A galéria ily módon egy olyan élettérré alakul át, melynek belső koherenciáját az autokreatív módon összeálló, minden tematikus összeköttetést mellőző, különböző formájú és minőségű matéria hordozza.

Alexander Schikowski Archívuma tehát a kombinációk, a folyamatosan változó és bővülő új konstellációk és összefüggések tárházaként működik, akárcsak André Malraux „musée imaginaire”-je vagy Aby Warburg híres hamburgi Mnemosyne atlasza. A hordozható Archívum gondolata mindezeken túl feltételezi a topografikus memória létezését is, miszerint a tapasztalatok megőrzésének képessége a helyszínek és dolgok felidéző erejétől függ.

A kiválasztás gesztusa azonban azt is jelenti – és ez a szituacionistáknál is így van –, hogy a valóság nagyobbik hányadáról le kell mondanunk. Ez a fajta magatartás a hétköznapi életben állandó figyelmet és folyamatos éberséget igényel, amely egy mindenre és mindenkire kiterjedő szerénységgel és érzékenységgel párosulva egyúttal a művész etikai pozícióját is megteremti. Az alkotónak nem áll szándékában, hogy fényképei valamilyen princípiumot igazoljanak vagy valamilyen igazság kinyilvánítói legyenek. Pusztán az inventárium (képkorpusz) kiterjesztése az érdekes, amelyet maga a gyűjtés szentesít, s amely a kiállítótér falain – illetve a művész Blikkfangos című albumában az utolsó oldalra helyezett borotvapenge révén – mindenfajta összefüggésrendszerből kiszakítva, az alkotó szubjektumát is kiküszöbölve, várják további sorsukat.

Meglepő, a blikkfangra emlékeztető játékos képzettársításoknak lehetünk tanúi a véletlenszerűen egymás mellé kerülő képek jelentésének feltárásakor: a humor, a véletlen, a felfokozott imagináció és a rácsodálkozás egymásra ható és egymással helyettesíthető energiái szabadulnak fel bennük.

Jól látható, hogy a művész valójában csak egy közvetítő funkciót tölt be mű és a befogadó (felhasználó) között, s ez minden esetben egyfajta szociális elkötelezettséggel párosul. Schikowski gépének keresőjében tükröződő, lencséje fókusza által kijelölt valóság köré soha nem húz falat, nem zárul be körülötte a látószögön kívül rekedt világ.

Orosz Márton

.

redstargate.net