Önkioldó

2009. február 13. – február 28.
MegnyitóOpening: 2009. február 12. 19:00
MegnyitjaRemarks by: Döme Gábor
Mindig is tetszettek a ’80-as, ’90-es évek kompakt fényképezőinek a véletlenszerűen vagy tudatosan, kétszer ellőtt filmtekercsei, „buta képei”. Megvan ezeknek az „elbénázott képeknek” a maguk szépsége, innen is jön a fóliára való printelés gondolata. A szuper gyors digitális világ megtette a magáét, szinte bárki készíthet jó fotót.

A fotó önmagában nem mint végtermék, de igen fontos nyersanyaga a munkáimnak, plexi-, valamint üveglapok közé rétegekben beapplikálva, feldarabolva, egymást átfedve, hologramszerű hatást nyújtanak. Nem csupán a fotók kerülnek a „masszába” hanem szerves, szervetlen anyagok egyaránt (szeretem mikor valami teljesen disszonáns anyag masírozik, szétkenődik az üveglapok között, olyan, akár egy újkori hibernált digitális lelet) pl. üvegszálak, zselé, haj, szilikon, textilfoszlányok.

Az itt bemutatott munkáim főként önelemző-önvizsgáló művek. Egymásra vetítek abszurd és teljesen életszerű valóságos dolgokat, érzéseket, ezáltal megérintve az érzékeket. Innentől kezdve az „én” már nem is olyan személyes. Miközben feldolgozom, meg is szabadulok a félelmek nagy részétől. Arc-szabásminták, szilikonszervek, torz vágyképek, testlenyomatok, civilizációs „hulladék”-lenyomatok, testrészletek, éles kivágásban, felnagyított, reális, irreális mozdulatok, szituációk kivetülése egy nagy boncasztalon.