Borsos Róbert, Csörgő Attila, doktor Máriás Béla, Harasztÿ István, Kovách Gergő, Kujbus János, Martus Éva, Pittmann Zsófi, Prutkay Péter, Szemadám György, Zsemlye Ildikó
Játékos művészet 2.
2009. március 20. - április 15.
Megnyitó: 2009. március 19. 18:00
Megnyitja: Sturcz János
Olescher Tamás - ahelyett, hogy bajokról és válságról panaszkodna - immáron másodízben válogat össze olyan műveket, amelyek a művészi alkotásban a játék-elvet, konkrét gyerekjátékokat, a játékosságot és a humort használják fel. Johan Huizinga az életerő felesleget és intenzitást tartotta a legfontosabbnak a játékban. Olescher a minden második évben megrendezendő Játékos művészet kiállítás sorozattal feltehetőleg ezt a gyógyító erőt igyekszik felszabadítani. A játék és a humor nézőpontjából ugyanakkor a kortárs magyar művészet újabb és újabb érdekes és élvezetes metszetét képes feltárni.

A kiállító művészek a legkülönbözőbb célokra használják a játék és a humor eszközeit. Van, aki a gyermekjátékot filozófiai problémák közérthető szemléltetéséhez, van, aki személyes élmények feldolgozása érdekében idézi meg. Mások a gyermekrajz, a giccs és a karikatúra humoros alkalmazásával a fogyasztói társadalmat, a médiát vagy a politikai élet egyes jelenségeit kritizálják. Legtöbben a gyermekkorhoz visszatérve merítenek erőt a jelen gondjain való játékos-humoros felülemelkedéshez, a játék véleményük negatív érzelmek nélkül való kifejezésére ad lehetőséget.

A kiindulási pontot ez évben is Harasztÿ István adja, akinek hetvenes évekbeli korszakára először alkalmazták a play art terminust. Mobiljaiban a humor absztrakt formanyelvbe rejtve jelentkezik, így alkotásai leggyakrabban jelképesen értelmezendők, s olykor emberi magatartásformákra utalnak. Most két mérlegszerű, törékeny egyensúlyi helyzeten alapuló, önmagában pörgő gépecskét állít ki. Az egyik az idő konstruálásában lappangó erőszakot, a másik a fölösleges locsogást pellengérezi ki.

Szemadám György a játék fogalmának még absztraktabb és személytelenebb formáját idézi meg kártyalapokat megjelenítő festményein. A játék nála a mindenre és mindenkire kötelező érvényű, kikerülhetetlen sors hordozója. Lapjainak szimmetriája, monumentális formái, hieratikus kompozíciói a játék élet-halál harcának komolyságát sugallják.

Csörgő Attila a gyermekjáték, a dobókocka segítségével ismeretelméleti, tudománytörténeti kérdésekkel játszik. Perspektív dobókockái két egymásnak ellentmondó világértelmezési szisztémát, az érzékelésen, a látvány minél pontosabb rögzítésén alapuló centrális perspektívát és az elvont ideákat, számokat követő elvet ugrasztja játékosan össze. Az első a rögzített nézőponthoz és a rációhoz, a második a mozgáshoz és a véletlenhez kötődik, s a gyerekjátékon túl olyan ősi, a számokra építő megismerési stratégiákat is megidéz, mint a kabbala, a pythagoreizmus, a számmisztika vagy a dobókockákkal való jóslás.

Egy gyerekjátékot, vasútmodellt alkalmaz szobrában Zsemlye Ildikó is, ám nála a játékszer komor gyermekkori emlékeket, mozdonyvezető édesapjának korai elvesztését idézi. A háttér sötét falában megnyíló űr nemcsak az apa hiányát, de a kapumotívum révén azt a metafizikai perspektívát is sejteti, amelyben a halott egyik világból a másikba léphet át. A magányos, társak és mozdony nélkül veszteglő, elkallódott vonat-kocsi jelképezheti az egyedül maradt gyermeket, de általános síkon az emberi életutat is. A kisvonat a művésznő kisfiának születése óta eltelt néhány évben kapott új személyes jelentést.

A gyermeki mesevilág egyik kulcsfigurája, a kis herceg jelenik meg Kovách Gergő szobrán. Saint-Exupéry mesealakja - talán mélyebb intellektuális-humanista tartalmai miatt - jobban megőrizte önállóságát a Disney-Mattel birodalommal szemben, mint a többi klasszikus mesehős. Kovách művén azonban ő is bajban van, nem sikerül megszelídítenie a rókát, aki szemtelenül a hátán ülve dorbézol, pezsgőt iszik és hosszú szipkás cigarettát szív. A rászedés, az emberek becsapása, a naivitás veszélyeinek bemutatása gyakori témája Kovách szobrainak.

A kiállítók több mint fele a játékot és a humort a jelen magyar társadalmának elemzésére használja fel. Az általuk alkalmazott médiumok egyaránt jellemzőek életkorukra, nemükre és szellemi alapállásukra. A legkülönösebb kombinációt Prutkay Péter képviseli, aki egy égetően aktuális kérdést fogalmaz meg látszólag konzervatív, nagy műgonddal kivitelezett dobozmű médiumában. Az értékek relativizálódásában és a valóság szertefoszlásában, virtuálissá válásában - mely kétségtelenül a jelen legfontosabb problémája - óriási szerepe van a számítógépnek és az internet által terjesztett "gagyi világnak". Prutkay ezért rosszkedvében profán oltárokat készít, melyek a konzumtársadalom bálványait, a komputert, a plázát és a médiát állítják pellengérre, vitriolos humorral.

Borsos Róbert indulása óta valóságérzékelésünk elbizonytalanításával játszik. Freestyler házimunka szettje a fogyasztói társadalom középpontjában álló árufétist teszi nevetségessé azáltal, hogy a háztartási eszközöket Oldenburg módjára elpuhítja, majd a különböző gépek részleteit összekeveri. Ilyen módon a funkcionális tárgyat derealizálja és gyerekjátékra emlékeztető valamiket hoz létre belőlük. Fa és filc anyaguk is játékszereket idéz, talán arra az infantilizmusra reflektálva, amellyel a konzumtársadalom igyekszik engedelmes fogyasztóvá manipulálni "alattvalóit". Formailag tökéletes, de öncélúan játékos háztartási gép imitációi kényelmet szolgáló tárgykultúránk pazarló értelmetlenségére irányítják a figyelmet.

Szintén egy fogyasztáshoz kapcsolódó tárgyból, egyben a fogyasztás mechanizmusának lényegéhez tartozó stratégiai elemből, a csomagolásból kiindulva hozta létre egyéni médiumát Martus Éva. Durván kiszabott és összevarrt műanyag bevásárló szatyrokat barkácsol, melyeken különös, retro stílusú családképek jelennek meg. Az alapanyagul használt műanyagok mintha korábbi árucsomagolások lennének, amelyeket a művész látszólag a kelet-közép-európai barkácsolás mintájára újrahasznosít. A zacskókon azonban a hetvenes évek szocialista ruhaiparának jellegzetes termékeibe öltöztetett nők és gyermekek tűnnek fel, férfiak nélkül. A jelenetek a késő-kádári gulyásszocializmus családi fotókon fennmaradt groteszk idilljeit idézik, egy egyszerű, első látásra amatőr, rajzos bad painting stílusban.

Pittmann Zsófi is egy "gender-specifikus", a nő társadalmi szerepére utaló tárgy, a hímzett konyhai falvédő játékos átértelmezésével teremtette meg médiumát. Martushoz hasonlóan ő is egyszerre karikírozza a késő-szocialista közelmúltat és a vad-kapitalista jelent, különösen a régi-új médiasztárokat, Zámbó Jimmyt, Zoránt, stb. A nyomasztó ízléstelenség továbbélésének felmutatásával a két korszak közötti átjárást, a kontinuitást, a lényegi változások hiányát jelzi. Itt bemutatásra kerülő párdarabja a két korszak egy-egy státuszszimbólumát, a Zsigulit és a mobiltelefont villantja fel, s mélyebb szociális konfliktusokra is utal.

A gyerekrajz és a karikatúra eszközeit használja a média percéletű "sztárjainak" kifigurázására és leleplezésére drMáriás. A dalszövegeiben a totális szólásszabadságot képviselő művész grafikáin is gátlások nélkül teszi nevetségessé a médiacézárt, Friderikuszt, aki drMáriás rajzán éppen "Csubakkát kérdezi a pénzügyi világválság mozgatórugóiról", a tv-guru hírforrásainak hitelességét jelezve. A megosztott magyar politikai valóságba jól illeszkedő játékot kínál A király elveszíti a fejét, melynek szerepébe mindenki beleképzelheti azt a politikust, akit pártpreferenciájának megfelelően éppen elutasít.

A legkifinomultabb klasszikus festői nyelv és a profán, jelenkori tartalom játékos konfliktusa jellemzi Kujbus János műveit. A reneszánsz és barokk reprezentatív portréinak toposzaiba, ábrázolási kliséibe jellegzetesen mai karaktereket helyez, a groteszk határát súrolva, de az ábrázolt méltóságát nem sértve. Az áhítatosan égre tekintő angyalok helyét például egy bevásárlószatyros, néhány gyermek szülése után enyhén elhízott szépaszszony foglalja el, a Michelangelo Dávidjának tartásával pózoló, nem véletlenül fej nélkül ábrázolt izompacsirta hasára egy reneszánsz angyalfejet utánzó tetoválás kerül, s a Piero della Francesca remekművéről ismert Federigo da Montefeltre herceg karakteres profilja egy mai "író" (vállalkozó?, kidobóember?) arcára vetül.

Sturcz János