Témák és momentumok

2009. március 12. – április 26.
MegnyitóOpening: 2009. március 11. 17:00
Már a konstruktivizmus hajnalán, a múlt század húszas éveiben beszéltek a képarchitektúráról, Kassákról, Moholy-Nagyról, Bortnyikról. Ezek a nevek fogalommá váltak, és mindig a tudatunkban voltak, amikor konstruktivizmusról beszéltünk.

Mindnyájan tudunk a konstruktivizmus csúcspontjának éveiről, amelyek a konkrét művészet megalapításától tartottak egészen annak feloldódásáig különböző geometrikus művészetekbe és konstruktív tendenciákba, az Op Artba, a kinetizmusba, a Hard Edge-be, a minimalizmusba. Tehát egészen 1975-ig, amikor az új konstruktivisták keresése új aktualitást kapott.

Témák és momentumok – Azokból a művészekből indulunk ki, akik számára a konstruktív alakítás az – már hosszú idő óta nem beszélek „konstruktivizmusról” -, amely mindig új filozófiai és esztétikai feladat elé állítja őket. Fiatalabb és idősebb művészek is tartoznak közéjük. A konstruktív művészet náluk már nem az új emberre vagy az új társadalomra irányul, mint eredetileg.

De valami megmaradt, ami mindig a konstruktív ultima ratiója lesz: a konkrét szigora, a módszer következetessége. Ezzel egyidejűleg megpróbálnak nyitottak maradni a változó társadalom, a tudományok és az elektronikai forradalom felol érkező számos kihívás felé.

Megszületett az Új Modernség. Kiderült, hogy a modernségnek még egyáltalán nem merült ki minden lehetősége. Zürichben, a ‘haus konstruktiv” -ban, a konstruktív egyik szülőházában egy évtizednyi különbséggel két hasonló tematikus kiállítást rendeztek. A Szabály és eltérés, illetve a Rend és csábítás címet viselték.

Ez már majdhogynem az új lehetőségek sürgető keresését jelentette. Ezért véleményem szerint olyan szituációban vagyunk, amelyben az alakítás szigorához való ragaszkodással, nevezzük akár rendnek vagy szabálynak, az eltérés és a csábítás is együtt jár. Ezt – ahogy a gazdaságban és az iparban – a rések és a specialitások keresésének is nevezhetjük.

A geometria még nem része az eltéréseknek és csábításoknak – sokkal inkább a konstruktív alapját képezi. A művészek látószögében azonban a művészet ezen túlnyúlóan összekapcsolódik a kémia, a fizika (asztrofizika) és a matematika szakterületével. Ilyen kapcsolatok megteremtése a művészetben mindeddig ritkaságszámba ment. A matematika területén ilyen volt Pithagorasz tétele, a Fibonacci-számsor, a Möbius- szalag és a meander, valamint a képalkotás számos módszere.

Ezek a festészet és a szobrászat széles területén megjelennek, sot, azt mondhatjuk, hogy egybeesnek a művészeti eszközökkel, ezek maguk a művészeti eszközök. Folyamatnak lehet ezt nevezni, ha egy újabb híradásban azt olvassuk, hogy a fény megelőzi saját magát, vagy hogy sietős és visszafelé futó pulzusok a feje tetejére állítják a fizikát. Úgy tűnik, hogy az a művészet, amelyik ilyesmivel foglalkozik, ismét egy négydimenziós miszticizmus előtt áll, ahhoz hasonló előtt, mint amilyet Malevics követett.

Malevics egyszer azt mondta, hogy a fekete négyzet a fehér háttér előtt kétségbeesett kísérlet arra, hogy a művészetet megszabadítsuk az anyagiság ballasztjától.