Mindig lesz friss szennyes

2009. május 1. – június 21.
MegnyitóOpening: 2009. április 30. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Gács Anna
Eperjesi Ágnes műveinek létrejöttét a téma és technika egymásra találása, kölcsönös egymásra utaltságuk motiválja. Az utóbbi évek alkotómunkája során fedezte fel, hogy a színtan területén a művészeti és tudományos elméletek nehezen jutnak közös nevezôre.

Kutatói módszertanának lényege, hogy saját kísérleteinek segítségével magyarázza, illusztrálja, segíti a megértést. Művészi alkotómunkájában a nézôket a saját tapasztalatszerzés révén vonja be a megértés folyamatába.

Színtani nyomozásának eredményeit három intézmény összefogásában egy kiállítás-sorozaton mutatja be. A sorozat három különbözô helyszínen valósul meg, mindenhol új művek láthatók. Mindegyik kiállítás más-más szempont szerint járja körül a színnyomozás közben felmerült kérdéseket. E problémák azonban mindhárom esetben új távlatot kapnak, átlényegülnek, és új kontextusokat hívnak elô.

A munkák a három helyszín között a test-szellem-lélek olvasatának megfelelôen oszlanak el.

A materiális megközelítés bemutatásának terepe a Mai Manó Ház. Ez a tárlat Eperjesi Ágnes korábbi műveinek egyenes folytatása; ironikus, a házimunkából kiinduló és onnan elrugaszkodó művek mellett videómunkát és interaktív installációt is láthatunk.

Eperjesi arra bátorít bennünket, hogy ne csak a fotográfus szemszögébôl nézzük a színeket, hanem a háziasszony szemével is, a mosógép forgódobján keresztül.

Bizonyára nem minden mosás alkalmával terelôdnek gondolataink a színek problémája felé, ezen a kiállításon azonban nemcsak házilagos indíttatású gondolatokkal és művekkel találkozunk, hanem tanúi lehetünk átlényegülésüknek is.