Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben

2009. június 17. – július 7.
MegnyitóOpening: 2009. június 16. 19:00
Győrffy László jelen kiállítása alkalmával a szokottnál tágabb mediális spektrummal kísérletezik, a bemutatott munkák között láthatóak rajzok, fotók és egy installáció is. A művek – melyek között található olyan médium is, amit a művész először használ – mellérendelő struktúrában kerülnek bemutatásra.

Győrffy László munkáiban az elsődleges jelölő az emberi test, amelynek rejtett, kirekesztett és taszító minőségeire fókuszál. Érdeklődése középpontjában a testekre alkalmazott klasszikus ellentétpárok, dichotómiák (természetes-mesterséges, eleven-halott, külső-belső, alantas-magasztos) közötti határok eltörlése áll. Ezzel a szemléletet kísérletezik a Stúdió Galériában megrendezett kiállításán is, melynek már a címe is offenzív, a művészet intézményrendszerének nekiszegezett állítás: Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben.

A kiállítás egyik része egy helyspecifikus installáció, amely enteriőrt képez az enteriőrben. Egy terített asztal fölött egy koponyákról készült, bekeretezett fotó látható a falon, illetve egy fiktív önarckép – a tárlat egyetlen olaj/vászon festménye – amely Dorian Gray mintájára öregedő és baljós fiziognómiai jegyekkel ruházza fel a művészt. Az installációban megjelenik műgyantából kiöntött levágott bal keze is. Ezeken kívül 24 vegyes-technikájú grafika képez két nagyobb organikus csoportot a kiállítótér másik részében.

A 12 ötlet az önpusztításhoz c. sorozat a szexualitás, a halál és a születés szokatlan összefüggéseivel foglalkozik.A rajzokon horrorisztikus motívumok találkoznak anatómiai és szemléltető ábrák, képregények elemeivel, amelyek szentenciákkal, idézetekkel, feljegyzésekkel egészülnek ki, együttesük groteszk eklektikává sűrűsödik. A struktúra leginkább a pszichózis és a személyes, vagy éppen a társadalmi tudatalatti rendezőelvének engedelmeskedik. A kiállítás humorral vegyes kegyetlenséggel kezdi ki a progresszió és a racionalizmus alapelveit.

A különböző kulturális utalásokkal terhelt installáció a gótikus-horror dekadens eszköztárát használja a rossz közérzet és a visszájára forduló csoda megjelenítésére. A mű pesszimistán tekint a kreativitás hatékonyságára és a művész pozíciójára. A biológiai lényébe zárt, és annak is kiszolgáltatott alkotó ezen értelmezés alapján az elmúlás ígéretének hordozója. Győrffy szerint egy mű (kényszeres) létrehozásánál sem képes másra a művész, mint meghosszabbítani és konzerválni a halált.