Kemenczky Judit kiállítása

2009. szeptember 19. – október 18.
MegnyitóOpening: 2009. szeptember 18. 17:00
MegnyitjaRemarks by: Szabados György
A kiállításnak a Parthenon terembeli része szeptember 26-án zár; a Kálvárián belüli, tárgyukban a keresztény misztikához kötődő képeket bemutató rész október 18-án.

A kiállított képekből vásárolni is lehet. Az ez iránt érdeklődők 18-án – valamint 26-án – 15 órától személyesen jelezhetik a szándékukat, e két időszak között pedig a Parthenon teremben elhelyezett képjegyzéken, a telefonszámuk és az ajánlott ár bejegyzése útján.

Az eladásból származó bevétellel a felállítás alatt lévő alap (kurátorok: Farkas Ádám, Jánossy András és Jókai Lóránt) fog rendelkezni, amely a forrásait – Kemenczky Judit és Bakucz József művei megjelentetése mellett – alkotói támogatásra és más, művészethez kötődő célokra fordítja.

Kemenczky Judit 1985-ben kezdett el festeni. Első, bő évtizednyire nyúló korszakának képein – köztük a régiónkban általa meghonosított tekercs- és zászlóképeken -, mint Bárdosi József írja, "egyensúlyt teremtett a tradicionális keleti ecsetírás és a nyugati értelemben vett, individuális alapokon nyugvó kifejezés formái között, megőrizve azok szimbolikus jelentéstartalmát. Kemenczky Judit alapvetően mégis különbözik a kalligráfiát felhasználó XX. századi képzőművészektől (Mark Tobey, Korniss Dezső, Frey Krisztián vagy Hencze Tamás), mert ő nem esztétikumként, nem a kép és az írás közötti senkiföldjére szorított semleges gesztusként, hanem konkrét, szimbolikus és esztétikus kifejező jelként kezeli az ecsetírás tánca nyomán dinamikus kompozícióvá szerveződő kalligráfiáit. Kemenczky Judit nem a festészet és nem is a költészet helyett találta ki magának az ecsetírást, hanem egyszerűen meglátta azt a metszéspontot, amit már a szürrealisták is kerestek az automatizmus alkalmazásakor, azt, ahol még együtt áll a költészetbe zárt kép, az írásjel pedig még nem vált tisztán képpé, esztétikummá. Képei nem a keleti egzotikumra és nem is az individuális exhibicionizmus elegyére, hanem sokkal inkább a tradíció belsővé válására, és az önkifejezés megzabolázásának a harmóniájára épülnek."

Ugyancsak kiemeli az "automatizmus"-t alkotástechnikai jegyként Mezei Ottó 1999-es írásában: "Kemenczky Judit nem festőművész, aki (éppen) vallásos (szakrális) képeket készít, hanem hívő keresztény, aki a fent jelzett módon (rajzos) képeket fest. Vannak K. J. képei között szenteket, vértanúkat (látomásosan) megjelenítők; a "látomás" vonatkoztatható magára a figurára, az ő jelenésére, de lehet ez a jelenés elsődlegesen a festőnő képi invenciója is. A megjelenítés stiláris öltözete mindkét esetben azonos, a különbség legfeljebb az irodalmi források megnevezhetőségében van. (…) K. J. a kalligrafikus vagy a zaklatottan vonalas jelet (amelyet ő ősi múltja ellenére a modern festészet primer elemének tekint) kifejezetten belső képek, látomások, csodás jelenések rögzítésére használja."

A kiváló szerzők fenti véleményével egy ponton, az „automatizmus” kérdésében vitatkoznánk. Mai szemmel ugyanis fontosabb alkotástechnikai és szerkesztési kérdésnek tűnik a képek térbelisége. A festmények zöme olyan, mintha valamely hegyorom, bérc, egyéb természeti képződmény sziklájából faragták volna ki: Kemenczky Judit ecsetje és ceruzája rétegeket bont le a sziklákból, hogy objektív – többnyire örömteli – titkokat tárjon fel. A szubjektivitását ő tulajdonképpen eszközként használja arra, hogy az ecsetvonásait, gesztusait követő nézőt elvezesse ezekhez az ismeretekhez. A képek kiszögellésein elhelyezett idézetek az út megtételére vállalkozó nézőt segítik mint kapaszkodók és pihenők. (A kurátorok)