Festmények 1967-2009

2010. március 24. – április 20.
MegnyitóOpening: 2010. március 23. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Konkoly Gyula
Az 1968 és 98 között „önkéntes száműzetésbe” vonult művész művei közül néhány darab ugyan fel-felbukkant csoportos kiállításokon az elmúlt évtizedekben, ez az első alkalom, hogy a budapesti közönség is találkozhat alkotásaival.

Pálfalusi egyik festői módszere némileg hasonlít az amerikai Jakson Pollockhoz, akinek munkásságát egyáltalán nem ismerte, amikor első, a tasizmusra emlékeztető képeit festette. „Éterikus, mély lelkiséggel átitatott piktúra, amely kozmikus, teremtés előtti vagy megsemmisülés utáni – tapasztaláson túli – látomásokkal halmozza el a szemlélőt” -írja róla monográfusa, Szombathy Bálint.

Az 1968-ban hozott döntését, mely szerint nem állítja ki munkáit, leginkább az akkor tapasztalt művelodési-művészeti közéleti visszásságok és a kiállítás szervezés kapcsán átélt számos rossz élmény alapozta meg. Úgy határozott tehát, hogy távol marad a művészeti élettől és csakis az alkotásra összpontosítja figyelmét.

Így tehát majd’ harminc évig szinte teljes elszigeteltségben és magányban hozta létre a korszakba mégis tökéletesen beleillő, konzekvens életművét. Az indulás éveiben a festő barát, Konkoly Gyula segítette Pálfalusit, művei bekerültek az akkor messze legjelentősebb művészeti csoportosulás, az Iparterv Dokumentum 69-70 című katalógusába, sőt Klaus Groh korabeli átütő erejű antológiájába, az Aktuelle Kunst in Osteuropa-ba is, amely a nyugati világ felé először adott hírt a progresszív kelet-európai törekvésekről.

„Pálfalusi az alkotást meghitt, önmagáért való cselekedeteként értelmezte” – írja Szombathy. A művész nem a látványt, a látszatot kívánja megörökíteni, a festészeti műfajok és témák nem érdeklik. Célja magáért a festészetért festeni, a tiszta vizuális formákat és alapelemeket tekinti képei témájának.

Jelen kiállítás Pálfalusi Attila egész eddigi festői életművéből ad válogatást, s a kronologikusan besorolható munkák között bőven akadnak olyanok is, amelyek rejtetten a korai és a kései műveit is tartalmazzák, ugyanis a művész számos régi képét többször átfestette. Alkotásai alatt tehát több láthatatlan képe lappang, melyeket csak restaurátori beavatkozással lehetne felfejteni.