A bizakodás kora

Progresszív tendenciák és egyéni utak a magyar művészetben 1970 körül

2010. október 12. – november 14.
MegnyitóOpening: 2010. október 11. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Jovánovics György
A hatvanas évek elején a Képzőművészeti Főiskoláról kikerülő fiatal művészek körében egyre erősebben fogalmazódott meg a korszerű formanyelv keresésének igénye. Két nagy táborba tömörültek az új utakat, megoldásokat kereső fiatal alkotók.

Az egyik csoport a természetelvű festészet hagyományait követte, elsősorban a Bernáth Aurél tanítványai közül kerültek ki legjelentősebb képviselői. Ők a szürrealizmus formakincsét próbálták új, aktuális festészeti nyelvezetté formálni, ezért ezt a társaságot szürnaturalistának, mágikus realistáknak is nevezték. Indulásukkor a legjelentősebb impulzusokat Csernus Tibor művészetéből nyerték, aki párizsi útja során Max Ernst képi világát tanulmányozta, majd ebből fejlesztette ki szürnaturalistának nevezett módszerét.

A Bernáth tanítványok számára ez az eljárás tanulmányaikkal könnyen követhető volt, és a legtehetségesebb alkotók igazi progresszív festészeti nyelvezetet voltak képesek kialakítani. Elsősorban Lakner László indult el ezen az úton, majd őt követte generációjának több tagja is: Szabó Ákos, Gyémánt László, Kóka Ferenc vagy a következő generációból: Konkoly Gyula és Méhes László.

A másik nagy csoportosulás a zuglói körben, Molnár Sándor lakásán találta meg a kísérletezéshez szükséges helyet és feltételeket. Ők az absztrakció képi világát próbálták feltérképezni és saját egyéni útjukat megtalálni.

A hatvanas évek kezdetén Bak Imre és Nádler István is a népi formakincshez is visszanyúlt, de hamarosan az egyetemes művészi értékek elérésére törekedett, s olyan művészetet kívánt megteremteni, amely a világ minden táján értéknek számít.

Ez az ambíció emelte föl az úgynevezett „nagy generációt” igazi művészi magaslatokra, s a MissionArt kiállítása ennek a hagyománynak a még fellelhető értékeiből próbál ízelítot adni.

Sinkovits Péter

A kiállításon szereplő művek alkotói: Altorjai Sándor, Bak Imre, Baranyay András, Barcsay Jenő, Csernus Tibor, Csáji Attila, Csiky Tibor, Erdély Miklós, Deim Pál, Fajó János, Frey Kriszián, Gruber Béla, Gulyás Gyula, Haraszty István, Hencze Tamás, Illés Árpád, Jovánovics György, Keserü Ilona, Klimó Károly, Kondor Béla, Konkoly Gyula, Lakner László, Lossonczy Tamás, Molnár Sándor, Nádler István, Pálfalusi Attila, Pauer Gyula, Perneczky Géza, Pinczehelyi Sándor, Seres László, Szikora Tamás, Tót Endre, Tóth Menyhért.