Csakhogy Rutkai Borit fölfedezték, Halász Péter fedezte föl, de nem ám mint képzőművészt, hanem mint zenekart. A Special Gizda már a második zenekara volt az Iparművészeti Egyetemen, ahonnan a papír való, hogy ő videomunkák készítésére van kiképezve. Nem tudom, mit mondhatott Halász Péter, de több, mint véletlen, hogy éppen őneki volt ösztöne ahhoz, hogy a budapesti avantgárdkultúra folyamatosságát kiszimatolja. 1973-ban, amikor Bori született, az alternatív szubkultúra színháza már egy éve be volt tiltva, négy évre az útlevelet is elkobozták, nagyon kellett hát az utánpótlás. Pesten ez valahogy mindig összejött.
Rutkai Bori első „hivatalos” vizuális sikere egy évvel az egyetem után, az ARC óriásplakát- pályázat fődíja volt, a Nyolcas Istvánnal közös Fájdalom és humorérzék címu munkáért. Az ellensúlyozás vagy a kiegyenlítettség lehetetlensége jellemző a zenekari dalszövegekre is: minél inkább fáj, annál több humort kell belekeverni. A módszer emlékeztet a pesti kabarészövegek mechanizmusára, csak éppen hatalmas a műfaji keveredés, mert tangó, diszkó, punk, rock, indulók és free jazz keveredéséből áll össze zeneileg. Közben pedig borzasztóan kell figyelni, hogy az összművész szájából elhangzó fanyarságokról le ne maradjunk.
Visszatérve a vizuális munkákra, többször lehetett őket látni a pesti művészeti kísérletezés kicsi, de jelentékeny műhelyében, a Liget Galériában, ahol „védelmi funkciókat” töltöttek be. Utoljára a nyolcvanas években voltak ilyen elszántan és célzottan „jókedvűek” a művészek, amikor terápiás és önterápiás képeket festettek. Mások voltak az okok, persze, és szervezetté vált a képtermelés a szélesebb közönség reményében, de a zenei és a képzőművészeti underground hivatkozott korszaka volt Rutkai Bori számára is fe Lugossyval, Szirtessel. A kép ekkor vált a humor és a szarkazmus kommunikációs felületévé, amelyen az írás, a versbe szedett (dal) szöveg, az ál-naiv próza dob még egy hatalmasat.
Nagy különbség, hogy akik ezt a műfajt Magyarországon bevezették, férfiak. Bori pedig nő, „persze úgy, hogy közben lakik bennem egy óvodás kisfiú, meg egy reumás nagymama. Mi együtt hárman dolgozunk. Matatunk.” A nőség nem átok, ha az ember nem Kőmíves Kelemenné, és bár ő elméletileg ettől sem riad vissza, egészséges őrültségeit a német expresszionizmus távoli leszármazottjaként azonosíthatóan feminin elemekkel teszi jól felismerhetővé.
A test, amely szarvassá vagy kurvává változik, romlik az időtől és az anyaságtól, hiába a kék páclé, amelyben Munch félhalott asszonyai is ázhatnának. Ehhez a gyakran abszurd látványhoz, nevezhetnénk önterápiás szürrealizmusnak, olyan szövegek kapcsolódnak, amelyek a régi falvédők naivságát ötvözik a „nőidolgok” (kilók, pasik) kortársi hangnemével. Rutkai Bori lényének és művészetének alapkarakterét a gyerekkor, illetve a gyerekség állandó fönntartása határozza meg.
Nem gyerekességről van szó a kifejezés hagyományos értelmében, hanem az ártatlanság és az izgalmas szókimondás korához való közel maradás igyekezetéről. Ezért készülnek a Vacka-dalok és a gyerekkönyv-illusztrációk, amelyek nem egy másik nyelven mondják el a Piroska és a farkast, hanem ugyanúgy a fekete és a tiszta színek kombinált, expresszív nyelvén, mint a „felnőtt” képek. A sűrűségük is ugyanolyan; telítettek egy eleven, gazdag személyiség képzeletével.
Kürti Emese