Kovács Endre
Időleges amnézia
2011. január 29. - március 6.
Megnyitó: 2011. január 28. 18:00
Megnyitja: Can Togay
Mielőtt és miután megérett bennem az elhatározás, hogy fotográfus legyek és ennek érdekében tanulmányokba kezdjek, kezdetben egyszerű box, később komplikáltabb fényképezőgépekkel elkezdtem közvetlen környezetemet, a budapesti Duna partot és annak környékét fényképezni.

Aktív résztvevője voltam a magyar neoavantgárd és underground eseményeknek, így bennem is megérett a távozás gondolata. Ez az időszak 1966 és 1974 közé esett. 1974-től Lausanne-ban éltem fotósként, Genfben Képzőművészeti Egyetemet végeztem.

1993-ban hazatértem Magyarországra és itthon maradt dolgaim között egy cipősdobozban számtalan tekercs fotónegatív akadt a kezembe. Hiába erőltettem az emlékezetemet, hiába találgattam a jelekből, az azonosítás nem sikerült.

Amnézia fedte az időszakot, amelyben a jelek szerint a képek készültek. Aztán idővel jó része visszaszelídült az idegenségéből. Az 50 fekete-fehér felvétel zöme Budapesten és környékén készült az 1960-as évek végén, 70-es évek elején.

Kovács Endre