A kiállítás Győrffy László és Tomasz Mróz személyes kapcsolata eredményeképpen született meg. A művészek egymás munkáira reflektálva adaptálják a galéria terét egy dekadens, bizarr világgá. Alkotásaikat a transzgresszió, azaz a határsértés aktusa, illetve a groteszk és dekadens testszemlélet határozza meg.
Győrffy László: „Alapvetően a kézműves szakkörök és művészeti terápia egyik fontos médiumára, az agyagozásra reflektálok, éppen a terápia összeomlásának folyamatát modellezve, amely kizárja a „fejlődés” vagy a „javulás” lehetőségét: kerámiaportréim formailag-anatómiailag folyamatosan dekonstruálják, felszámolják, „felemésztik” saját magukat. A konceptualitás és a pszichózis kapcsolódásait keresem az installációmban is (Edd meg az agyad, mielőtt ő esz meg téged), amely egy konstruált káoszban szimulálná a mintázás műhelymunkáját.
Ezt a nyelvet követik a kisméretű, látszólag inkoherens rajzok, amelyek helyenként konkréten magára a kiállítási szituációra és Mróz munkáira utalnak: hozzá hasonlóan, szinte vallásosan gyerekes tekintettel közelítek a külvilághoz; azért is választottam az Edd meg az agyad címet, mert a számomra túlfetisizált rációval szemben a „nem tudás” és a tudatalatti abszurd logikáját hirdeti.”
Tomasz Mróz videóval, hangművészettel, szobrászati installációval foglakozik, munkáiban a karikaturisztikus és groteszk elemek hangsúlyosak. Szilikon és műgyanta szobrait aprólékos műgonddal dolgozza ki, majd beépített motorok és mozgásérzékelők segítségével mozgásba hozza őket. Az így életre keltett teremtmények gyakran visszataszító, undort keltő látványt nyújtanak.
A kiállításon egy tőle megszokott nagy méretű, több részes installációval mutatkozik be. A művész egy kutya méretű bolhát és füstölgő cipőt rejtő miniatűr, szűk kiállítótérbe invitálja a nézőt, ahol alig lehet kiegyenesedni. A minket körülvevő tárgyi valóság arányait kifordító, mutáns teremtményekkel, térrel, mozgással kísérletező munkáit, brutális és nyers mivoltuk ellenére egyfajta gyermeki szemlélet és kíváncsiság újraélése jellemzi, olyan élményeket hívva elő újra, melyeket a felnőttkorba lépve legtöbben elfelejtünk.