Empire, State, Building

2012. április 20. – augusztus 5.
MegnyitóOpening: 2012. április 19. 20:00
MegnyitjaRemarks by: Mélyi József
A Société Réaliste művészkollektívát 2004-ben alapította Gróf Ferenc (1972) és Jean-Baptiste Naudy (1982). Tevékenységükben központi helyet kap az olyan vizuális kommunikációs eszközök gyűjtése, majd vizsgálata, kiforgatása és dekonstruálása, amelyeket intézmények, kormányok, uralkodók, vagyis a hatalom képviselői – vallási, politikai, kulturális, művészi, vagy financiális területen – fejlesztettek ki és használtak saját maguk pozicionálására. Ezek az eszközök jelek, logók, térképek, szimbólumok, betűtípusok, műemlékek, emblémák, szobrok vagy épületek is lehetnek, melyeknek reprezentációs, esztétikai szerepét sokkal tágabb, idő- és térbeli komplex összefüggésrendszerben és kontextusban helyezik el. Így új megvilágításban tárulnak elénk, egy kritikai, narratív dizájn eszköztár, „politikai ritkaság-gyűjtemény” formájában.

Az empire, state, building cím elsősorban a híres New York-i felhőkarcolót idézi fel, azt az „épületet/templomot/műalkotást”, amely 1931-es megépülése óta mítosszá és az Egyesült Államok szimbólumává, valamint művészi inspirációs forrássá vált – az 1933-as King Kong filmtől kezdve Andy Warhol Birodalom című, 1964-es némafilmjéig. A vesszők használatával létrejövő, új jelentésperspektívát nyitó tagolás viszont a hatalmi szimbólum működésének folyamatára, eredetére világít rá, a birodalomtól az államon keresztül az épületig. Hogyan fejezik ki és örökítik meg az ideológiát az épületek, a köztéri szobrok, illetve az emlékművek? Hogyan jelenítik meg a közterek a modern állam és a kultúra kapcsolatát? Az építészet és a történelem, illetve az épületek és a politikai hatalom kapcsolatának kritikai elemzése – ezek a Société Réaliste által feszegetett kérdések.

A Ludwig Múzeumban látható kiállítás ezt a gondolatmenetet követve, korai és új alkotásokat bemutatva, a központi térben látható State of Shades (Árnyékállam, 2012) című munka köré épül. A budapesti helyszínre kidolgozott, helyspecifikus szín-installáció a Magyar Nemzeti Galéria honlapjáról válogatott mesterművek számítógépes program segítségével meghatározott, majd egymás mellé helyezett színátlagát jeleníti meg. A címben rejlő kétértelműség – state: állam és/vagy állapot, shade: árnyalat és árny, árnyék – a festői hagyományokat ápoló magyar hivatalos kultúra diskurzusának és irányvonalának, avagy tágabb értelemben a művészet és nemzetállami reprezentációjának kritikai vizsgálatát jelenti.

A Life to See (Egy életen át látni, 2012) című vetítés a nemzetiszocialista propagandát kiszolgáló német filmrendező, Leni Riefenstahl teljes filmográfiájának feldolgozását mutatja. A 101 év és 17 nap időtartamúra tervezett, Riefenstahl élethosszával megegyező hosszúságú vetítés véletlen sorrendben, egyenként 59 percig vetített filmkockákra bontva mutatja be a rendező összes filmjét a náci propaganda filmektől a természetfilmekig. Az elemeire szedett életmű így párhuzamba hozható a The Fountainhead (A forrás, 2010) című, a Société Réaliste első játékfilm hosszúságú munkájával. A mű alapját King Vidor 1949-es azonos című filmje, és az azt inspiráló, Ayn Rand által 1943-ben kiadott bestseller képezi. Utóbbi a radikális liberalizmus bajnoka, a kortárs kapitalizmus prófétája, a filozófiai és politikai objektivizmus megalapítója volt. A Société Réaliste által kidolgozott, szereplőktől és hanganyagtól mentes, narratíva nélküli változat egy 111 perces építészeti díszletté és látvánnyá válik. Így lesz láthatóvá az a politikai-közgazdasági háló, amely minden polgárt és nézőt körülvesz. A palimpszeszt-szerűen elkészített film saját alapját fedi fel, amely a kapitalizmus és ideológiai háttere, az építészet és a modernizmus kapcsolatából szövődik.

A State of Shades köré csoportosuló műtárgyak tematizálása különböző színkódok szerint jelenik meg. Az egyes termek falszíne – Aether (Éter), Terra Irredenta, Watching over the Reichstag (Időzés a Reichstag ormán), Cult of She-manity, EU Green Card Lottery (EU Zöldkártya Lottó), UN Mauve Taupe (ENSZ barnás-szürke mályva) – egy-egy, már létező műben használt, történelmi, politikai és földrajzi vonatkozásban kidolgozott kromatikus szimbólum vagy ambient, amely az állandóan bővülő Société Réaliste színskála része.