Berényi Zsuzsa már az Indigo csoportot megelőző Kreativitási, majd Fantáziafejlesztő gyakorlatokon is résztvett, sőt, mintha az egészet neki találták volna ki, hisz volt már egy szakmája, és mint annyi más Indigo-tag, ő sem muvészi pályára készült; már akkor, mint most, a Nemzeti Galéria műtárgyfotósa volt. Mikor megismerkedtünk, volt közös témánk, érdekelt a fényképezés, az akkori kor szinte egyetlen új, nagyjából száz éves médiuma. Lenyűgözött az infrastrúktúra, a drága, precíz kamerák és eszközök, amikkel Berényi Zsuzsa is dolgozott, ugyanakkor tetszett az a könnyed, magabiztos, szinte házias természetesség, ahogy ezt a számomra idolizált eszközparkot és tudást kezelte, pont úgy, ahogy, látszólag, az élet többi aspektusát is. Megfigyelhettem, hogy milyen a profi, a technikai kép kézművese, és talán ez is közrejátszott abban, hogy konfliktusba kerültem a fényképezéssel, úgy éreztem, hogy a technika rámerőltet valamit, eladtam a drága felszerelésemet, és egy zsebben hordható, automata kamerára cseréltem.
Az Indigo csoport aktivitásának fő időszaka az 1980 és 85 közötti évekre esett, és ezen belül is a 1981-82-83-as években volt a legintenzívebb a csoport tevékenysége. 1981 januárjában volt az előző decemberben betiltott Papír kiállítás, februárban Erdély Miklós Vonatút című filmjének felvételén vettünk részt, áprilisban az Atomfelhőt csináltuk meg a Kemény és lágy című kiállításra; és októberben volt a Postás Művelődési Központban, a Legszebb nyári élményünk című kiállításunk. És ne feledkezzünk meg Erdély Miklós november 25-i Apokrif akciójáról a BME R-épületében, és a decemberi előadásáról az FMK-ban. Ezekben az időkben, majd minden héten találkoztunk, de kisebb körben még gyakrabban. A társadalmi visszásságok témája foglalkoztatott bennünket, és az Önkéntes Törvényhozó Testület Alapítólevele is ekkoriban került szóba.
1981. november 4. – Magyarország felvételét kéri a Nemzetközi Valutaalapba (IMF) és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankba (Világbank).
1981. november 9. – Újabb jelentős áremelkedés Magyarországon, a cigaretta és a tömény szesz ára 20 százalékkal nő.
1982. január 1-tol évente egy alkalommal lehet nyugati országokba utazni. Engedélyezik, hogy magánszemélyek is vállalhatnak taxizást, árufuvarozást és autómentést.
1981. november 22-én, azért gyűlt össze az Indigó csoport, hogy a Mozgó Világ című folyóirat felkérésére elkészítsük a „beszélgetést”. Ez a felkérés úgy jött létre, hogy egy Gordon Matta-Clark interjú fordítását vittem el hozzájuk, és akkor szóltak, hogy csinálhatna az Indigó valamit, esetleg egy beszélgetést. Az elkészült anyagot végül nem közölték le, hat évvel később jelent csak meg a Hasbeszélőben. Ugyan nem mondták meg, hogy miért nem közlik, de újraolvasva a megjelent beszélgetést, valószínűleg rendkívül szemtelennek találták. Ez azért meglepő, mert nem emlékszem, hogy ez lett volna a célunk. Csupán ilyen a dialógus szabadságában élő szó természete. Gondolom, az sem vigasztalta a szerkesztőséget, hogy a szemtelenségünk nem áll meg a Mozgó Világnál, hanem mindenre egyformán kiterjed.
Berényi Zsuzsa gyakorlati okokból, ugyanaznap, közvetlenül a beszélgetés után készítette képeit egy tervezett, és még abban az évben aztán más formában megvalósult Indigo-katalógus számára. Amikor ezek a portrék készültek, az Indigo csoport egyfajta hosszantartó ihletettség állapotában volt. Ihletett volt az alkotó, Berényi Zsuzsa, is. Az ő esetében ez azon a finom, és végtelenül egyszerű megoldáson látszik, hogy csupán azzal határozta meg önmagát, mint alkotót, hogy előre bejelentette, hogy mindekiről két képet fog készíteni. Nagyjából tíz másodperc különbséggel született meg mindenkiről egy második portré is.
Egymással folyamatos beszélgetőviszonyban álló fiatalemberek láthatóak a különálló képeken, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy az expozíció két pillanatát megelőző, nagyjából kétórás beszélgetés a képeken rögzített arcokon még ott van: a beszéd nem állt meg. Ezért ezek dupla portrék hiperlassú mozgóképként is felfoghatóak, amely a fizikai mozgást nem, de valami mást, az egymásra reagáló gondolatok áramlását megőrzi. Valójában egy lehetetlen feladat elvégzésére kényszerítve ezzel a nézőt, mert a fentiek tudatában a képeken nem az arcok vonásait szemléli, hanem összekapcsol, és extrapolál. Végtelen variációban összekötheti az arcokat egymással, és mindegyik változat igaz lesz.
Az Indigoról két csoportkép maradt fenn, egy műegyetemista vietnámi diák képe 1980-ból, és Erdély György felvétele 1981-ből. Mindkét kép sokat megmutat a csoport szelleméből. Berényi Zsuzsa sorozata a harmadik, és talán a legautentikusabb csoportkép, amely látszólag ugyan nem felel meg a csoportképekkel kapcsolatos elvárásoknak, hiszen különálló portrékból áll, de valójában azt, a másképp megfoghatatlan állapotot rögzíti, amely minden alkotói csoport, és így az Indigo lényege is.
Sugár János