Fényima

2011. március 26. – május 15.
MegnyitóOpening: 2011. március 25. 17:00
Tóth Menyhért a 20. századi magyar képzőművészet talán legegyetemesebb érvényű életművének alkotója volt. Tette mindezt úgy, hogy alapvetően öntörvényű, mindig a saját útját járó művész volt, aki szándékosan sohasem törekedett arra, hogy az aktuális nemzetközi trendeket kövesse. Valóban egyedit, sehova nem sorolhatót, érdemben utánozhatatlant hozott létre, amely éppoly európai, egyetemes, mint amennyire magyar.

Tóth Menyhért életművét még hitelesebbé teszi, hogy élete legnagyobb részében távol maradt művészeti életünk mocsarától, tiszta lényét soha sem tudták bepiszkítani, életművéhez méltó díjat (Kossuth-díj) is csak halála után tíz évvel kapott. A kiállításon szereplő alkotások a Kecskeméti Képtár gyűjteményébol származnak, ahol a művész legtöbb alkotása található.

Főműveit (pl. Afrika; Gea; Betlehemesek; Macskalány) ott őrzik néhány kivétellel, azonban ezúttal a nagyközönség és a szakma számára egyaránt ismeretlen vagy kevésbé ismert, kiállításon még be nem mutatott alkotásait is láthatjuk.