Elek Is ugyanis 67 éves koráig az overground-ot, a kánont, a mainstream-et elkerülve dolgozott, és mint egy rosszcsont, mint outsider alkotó vált ismertté. Végül Berhidi Mária, az Óbudai Társaskör Galériájának vezetője vetette fel, csináljuk meg együtt Kada emlékkiállítását. És gondolom azért épp nekem, mert náluk is, nálunk is volt Kadának egyéni kiállítása, itt is, ott is előkerültek művei csoportos bemutatókon. Ekkor keresett meg Szombathy Bálint, a Magyar Műhely Galéria művészeti vezetője, ugyanezzel az ötlettel.
Mivel úgy alakította az élet, hogy már nyár elején tudtuk, időben a Liget nyitja meg a legelső kiállítást, végül úgy döntöttem, ha mégoly vázlatosan is, megpróbálom fölvázolni Elek Is teljes pályaképét. Hagyatékát ennél jóval korábban kezdtük nézegetni, én gyakorlatilag a halála másnapján kezdtem el bedigitalizálni az általam készített fotókat, a rá vonatkozó nálam őrzött dokumentumokat, amit aztán kiterjesztettem közös barátaink gyűjteményeire is. Azt hiszem, ez volt az én gyászmunkám.
Miután Mari és Bálint kiválasztotta a műveket, műcsoportokat, amelyeket szívesen bemutatnának, azonnal világossá vált, hárman együtt se tudnánk Kada minden fontosabbnak látszó munkáját bemutatni. Egyrészt azért, mert az életmű terjedelmesebb annál, másrészt mert rengeteg benne az olyan mű, amit rekonstruálnunk kellene. Ezért, és mert – mint említettem -, az derült ki, hogy a Liget Galéria kezdi a kiállítástrilógiát, úgy döntöttem, én a Kada által összeállított 14 vaskos portfólió-szerű mappákkal fogok dolgozni.
Azért mondom, portfólió-szerű, mert Kada nem kronológiai sorrendben, hanem tematikus-, és műfaj szerinti egységek szerint állította össze a mappáit: volt amelyikben kisebb rajzokat, vázlatokat gyűjtött, egy másikban hivatalos leveleket, egy harmadikban újságokban publikált grafikáit, plakátterveit, és így tovább. Hozzátenném, egyik mappa se volt teljes, tehát pl. a hivatalos levelezéséből millió dolog hiányzott, amire emlékeztem, más esetben csak a válaszokat őrizte meg, miközben akadt arra is példa, hogy az általa küldött javaslatok másodpéldányait, és az azokra adott válaszokat is archíválta.
Az én problémám az volt, miként lehetne mindebből egy olyan Ligetes kiállítást rendezni, ahol minden korszakából be tudnám mutatni néhány jellegzetes művét úgy, hogy közben többé-kevésbé az is kirajzolódjon, milyen műfajokban dolgozott, mely korszakában kikkel, illetve melyek voltak fontosabb kiállításai? Természetesen nem állítom, hogy mindezen kérdésekre sikerült válaszolnom. Tandori Dezső kifejezésével élve, csupán Elek Is életművének kőkorszakolására vállalkozhattam.
Arra, hogy mikor – remélhetőleg – a Liget Kada emlékkiállításának látogatói elmennek az Óbudai Társaskör, és a Magyar Műhely Galéria kiállításait is megnézni, akkor már meg tudják saccolni, melyek a korai, melyek a későbbi művei, melyik hol helyezkedik el az életműben. Partnereimmel együtt annak reményében hoztuk létre e kiállítás trilógiát, hogy talán sikerül felkeltenünk a szakmai-, és a laikus közönség érdeklődését, ez iránt a sajátos, az irodalom, és a képzőművészet határterületén létrehozott, erősen közéleti, olykor vicces, máskor provokatív életmű iránt.
Így utólag azt vettem észre, Kada életműve nem egyszerűen csak kritikai, hanem átszövik azt a különféle társadalmi-, és művészeti utópiák. Egész biztos vagyok benne, hogy életműve fontos a street art, és a public art magyarországi története szempontjából, s bizonyos értelemben talán az MKKP (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) egyik előfutárának is tekinthetjük.
Várnagy Tibor