2B
Major János
Önarcképek álarc nélkül
2012. október 16. - november 10.
Megnyitó: 2012. október 15. 18:00
Megnyitja: Havas Bálint
Major János 1934-ben született egy kispolgári zsidó családban. Apja 1943-ban munkaszolgálatban eltűnt a doni áttörés alatt. Anyjával és húgával hamis papírokkal bujkálva élték túl a holokausztot. Művészi pályája, az ötvenes évek végén, a Képzőművészeti Főiskola elvégzésével sikerek közepette indult. Kortársai és mentorai - ezek között volt Kondor Béla -, nagyra becsülték tehetségét és munkáit, viszont provokatív és tabukba ütköző műveit ők is nehezen értették. 1976-ban kórházba került, és paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. Ezek után nyolc évig nem tudott dolgozni, csak a 80-as évek közepétől folytatta a rajzolást. Súlyos betegsége ellenére élete végéig nagy energiával alkotott.

Művészi pályáját a lázadás és újításra való törekvés jellemezte. Sokszor kifejtette, így különböző írásaiban is, hogy nem szereti az „izmusokat", azt hogy a művész előre kitalált formai eszméket és stílusokat kövessen. Tudatosan művelt egy egzisztencialista hozzáállást, miszerint a művész a tevékenység folyamatával foglalkozik és nem a mű végső formájával vagy a közönség elvárásaival. Belülről kifelé dolgozik és az élmények korlátolt, néma mivoltát akarja átlényegíteni egy látható, korlátokon túl lépő, de mégis tárgyszerű, alaposan megfontolt jelenséggé. Baudelaire fogalmazza meg ezeknek művészi próbálkozásoknak a transzcendens felé törekvését A romlás virágaihoz írt befejezetlen utószóban: „Mivel minden dolog leglényegét kivontam. Sarat adtál nekem, s arannyá tettem azt".

Major műveinek nagy része érintette saját zsidó identitásának problémáját. Ez a belső egyensúly érdekében megkezdett munka egy életre kiterjedő kutatássá vált számára: képein nyomon lehet követni ennek a problémának különböző rétegeit, a megoldás keresésének folyamatát. Egyrészt a kívülről jött ítéleteket, stigmatizáló felfogásokat visszadobja, kifordítja, de ezen túl saját "zsidó komplexusát" is könyörtelenül dekonstruálja. Ez a lázadás és önanalízis ötvözete jellemezte a háború utáni amerikai irodalom zsidó íróit is, Allen Ginsberget, Saul Bellow-t, Philip Roth-ot. Major őket nevezte meg, mint akikkel szellemi rokonságot érez, és ez a mély és szabad átgondolása az antiszemitizmus által „elrontott” zsidó identitásnak (Erving Goffman meghatározása) végkép nem felelt meg a szocializmus alatti magyar korszellemnek. A tabuk és félelmek szülte elfojtásokra adott önreflektív válaszok később, a rendszer bukása után is Major művészetének fő motívumai maradtak.

Az Önarcképek álarc nélkül anyagát Major Borbála, a művész lánya válogatta. A kiállítás a 2B Galéria családokat bemutató sorozatába illeszkedve a nemzedékek között átöröklött traumák feldolgozására, a múlt és a történelem megértésére tett kísérletként fogható fel.