Új szerzemények

2013. október 3. – november 10.
MegnyitóOpening: 2013. október 2. 17:00
MegnyitjaRemarks by: Rudolf Anica
KurátorCurator: Bárdosi József
Ahogy mindenki, a képzőművészek is Nyugat felé kacsingattak és a demokráciáról álmodoztak 1988-89-ben. A demokratikus világ divatos stílusa, az Új szenzibilitás nevű festészeti mozgalom ekkora már Magyarországon levert minden más törekvést, legfőképp a Kádár-rendszert kitartóan kritizáló avantgárdot.

Mindeközben egy éves előkészítés után 1989 tavaszán megrendeztem a Feltámasztott Mimézis című kiállítást a Görög Templomban. Bár a múzeumok költségvetését ekkorra a rezsi költségekre minimalizálták, az a kevés állami támogatás, ami addig volt, teljesen elapadt, mint a sovány tehén teje, mégis elhatároztam, hogy a legjobb képzőművészektől szerzek műalkotásokat a múzeum gyűjteménye számára valahogy.

A gyűjteményfejlesztési terv összeállt a fejemben, azonban forrás nem volt, a jó művészek egy része elérhetetlen volt, mivel még az 1970-es évek elején „disszidált”. Disszidensektől pedig tilos volt vásárolni, főleg a vidéki múzeumnak. A gyűjtemény számára azonban olyan szürnaturalistának nevezett művészek alkotásait választottam ki, mint Konkoly Gyula, Méhes László, akik épp Franciaországban éltek, a pop artosok és hiperrealisták közül Barabás Márton, Fehér László, Kocsis Imre, Kéri Ádám elérhető munkáira vetettem szemet.

A váci Mimézis gyűjtemény jelenleg százkét műalkotásból áll, amelyekből most egy remek válogatást tárok nézőink elé. A felsoroltakon kívül még láthatjuk Baksai József, Balogh Gyula, Hetesi Attila, Károlyi Zsigmond, Kondor Attila, László Dániel, Lőrincz Tamás, Marosvári György, Szabó Ábel, Szakáll Ágnes, Várady Róbert és Zrinyifalvi Gábor alkotásait is.

Bárdosi József művészettörténész