Chromophobia

Sötét terek, éjszakai jelenetek, fényhiány. A képeken egyértelmű a sötét tónusok dominanciája, a fekete hangsúlya. Hollós Ádám kromofóbiája azonban álca csupán, félrevezetés, mely valójában egy rejtőzködő világot takar. Amint szemünk a kinti fényről belépve hozzászokik a sötéthez, az addig észrevétlen dolgok hirtelen formát öltenek.

Mintha egy alkonyati zónába kerülnénk, melyben világunk megszokott jelenetei, szereplői eddig nem ismert arcukat mutatják. Előbb-utóbb pedig megsejtjük, hogy az alkonyat szürkülete és az éjszaka sötétje mégsem annyira homogén, mint titokban reméltük, a szituációk azon elemeit, részleteit körvonalazzák egyre élesebben, melyekkel éppen mi magunk nem szeretnénk szembesülni.

A vakufényekben villódzó szalagavató, az uszoda síkos öltözője, a reflektorfényben úszó laktanya, az autópálya kocsisora, mind kellékei egy szürke világnak, amit a teljesítménykényszer, a futószalagon gyártott munkaerő és az üresség jellemez. Mégis, az út az ürességből, a „rejtőzködő színek” egyre növekvő ereje által a felszabadító, érzelemmel teli festői gesztusokig vezet, és ez Hollós Ádám sajátossága, mely egybeforr munkamódszerével.

Hollós Ádám immár 2010 óta alkalmazza jellegzetes technikáját, melynek köszönhetően először a valóságot merev kontúrokká sűríti, majd az esszenciális formákat festészeti technikák és megoldások végtelen variációjával életre kelti. A kontrasztnak köszönhetően a kapott eredmény egy kétpólusú, ambivalens világ, ahol a néző az előtérre, illetve a háttérre fókuszálva a téma és a festészeti élmény dimenziói között kap lehetőséget a képek teljes jelentésének megértésére.