Szertár

Válogatás az Első Magyar Látványtár gyűjteményéből

2014. február 5. – február 19.
MegnyitóOpening: 2014. február 4. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Gerber Pál
Egy szertár tulajdonképpen gyűjtemény. Például szemléltető eszközök gyűjteménye. A Látványtár szertára több generáció használati tárgyainak, viseleti darabjainak, s egyebeknek mintegy 30 éve gyarapodó, speciális tárgy együttese. Esetünkben gyűjtemény a gyűjteményben. Vannak közöttük – koruk ellenére és esendő anyaguk dacára – viruló darabok, és sok olyan is, amelyek szemmel láthatóan elpusztultak már.

Elpusztultak, de a Látványtár figyelme és felismerése, valamint az átlátszó anyag – az üveg – csodája révén új életre keltek, s így végre elfoglalhatják méltó helyüket – reményünk és hitünk szerint – segíteni az élőket.

Úgy érezzük, hogy az utolsó órában léptünk, hiszen a félmúltban, tulajdonképpen máig tartóan olyan életmód- és szemléletbeli változások zajlanak, amelyek lehetetlenné teszik nemcsak a már pusztuló, de a ma születő tárgyak majdani, spontán megmaradását is. A fogyasztói világ hanyatlóban is elég erős, hogy idő előtt vesse ki magából ezeket, másrészt nincs, megszűnt a klasszikus padlás, ahol „szolgálati idejük” múltán – miként korábban évszázadokon át – otthon lehetnének. Továbbá nincsenek már privát szemétdombok sem a falusi kertek végében… Mindennapjaink kísérői, környezetünk tárgyai, életünk néma tanúi, az intézményesített szemétszállítás következtében örökre eltűnnek a szemünk elől.

Az Első Magyar Látványtár szertára nem tudományos tár. Ember központú szemlélete révén a tárgykészítés, tárgyhasználat és tárgyvesztés útján mégis az ember dicséretét zengi. Az Első Magyar Látványtár szertárának kivételes adottsága, hogy vitrinjeit, fiókjait kortárs képzőművészek munkái „nyitogatják”.

Mindez elképzelhetetlen lenne a gyűjteményépítés – kezdetektől érvényes – spontaneitása, valamint a kollekció – ebből is fakadó – nagyfokú szabadsága nélkül.

A „nyitogatók” várható névsora: Altorjai Sándor, Balassa Katalin, Ganczaugh Miklós, Hecker Péter, Július Gyula, Kaponya Judit, Katona György, Kiss Ilona, Konecsni György, Kováts Albert, Matzon Ákos, Medve András, Pinczehelyi Sándor, Prutkay Péter, Rainer Péter, Sáros András Miklós, Sinkó István, Somogyi Győző, Swierkiewicz Róbert, Szemadám György, Székelyi Kati, T. Szabó László