„Az ész a tudatnak és az öntudatnak, azaz valami tárgyról való tudásnak és az önmagáról való tudásnak a legmagasabb egysége…”
”… Éppannyira önmagáról való bizonyosság, szubjektivitás, mint lét vagy objektivitás egy és ugyanazon gondolatban…” G. W. Hegel
A rálátás lelepleződés. Az állandó mozgás folyamatának pillanatképei vannak kimerevítve a képeken. A szubjektív és objektív egyszerre van jelen. Szinkronitásuk – a megfogható és a megfoghatatlan – párhuzamos, megjelenése adja ki önmaga absztrakcióját. Valósága éppen annyira van, mint amennyire nincs.
Bemozdult fényabsztrakciók, melyek alig léteznek, mégis a pillanat torzulásainak finom lenyomatai. Mint a fosszília, kőzetmaradványban hagyott nyom, úgy „égnek be” a szembe ezek a mozdulatok. A mozgás folyamatának pillanatképei. Olyan kísérleti terep, melyben van hely a megmagyarázhatatlan – erők, terek – és időtlen idők – harmóniájának, összetételének és energiájának összehangolására. Az állandó mozgás és változás a létezésről, utánpótlásáról gondoskodik.
Az ősi jövőkép minden elembe bele van kódolva. Mint ahogy a pulzáló Világegyetem, pulzáló jégtakaró. és a Föld , számunkra az őskáosz elemeiből épített legnagyobb idea. Paul Virilio ír a 70-es években arról, hogy a gyorsulás megváltoztatta a világot. Folyamatos gyorsulás van. A világegyetem tágulása is egyre gyorsul. Ám lehet – ez az örök pulzálás része is .
Az Antarkrisz formája egy agyra emlékeztet.
Az agyat, ezt a bonyolult emberi szervet feltérképezni egy dolog, működési mechanizmusát megérteni pedig egy másik. Összefüggéseiben látni és kiszámíthatóvá tenni lehetetlen. Az érzelmi intelligencia és ennek kiismerése rendkívül bonyolult folyamat. Teljesen más alapokon nyugszik, mint a gép érzelemmentes logikája. A kommunikáció oly mértékben gyorsult fel, hogy a földrajzi távolságnak nincs semmilyen szerepe. Korunk hálózati kapcsolatrendszere egyfajta kollektív tudatra kerülés lehetőségét hordozza magában. A jelen és a jövő mindenképpen ezeknek a lehetőségeknek a kiismerése jegyében telik majd.
A rálátás egyfajta kihelyezett figyelem.
A feldolgozás értelmezésének újraértelmezése, állandó újragondolás és mindig azon a bizonyos emberi horizonton belül maradás tragédiája egyben. A Posztmodern gondolatkísérlet a modernizmus elleni lázadás, a mai napig folyamatosan íródik.
„ A fúzió reményét teljesen megsemmisíti az a nyilvánvaló tény, hogy a testünk halandó, ezért tovább terjedhet a hiábavalóság és a kegyetlenség. Kárpótlásnak – mondta végül furcsa fordulattal- ott van a szeretet. Michel Houellebecq
„A test addig vándor, amíg nem hisz…” Vito Acconci
„A lélek határait nem találhatod meg, ha minden utat be is jársz, oly mélységes az alapja” Arisztotelész