Nullpont

2015. október 30. – november 20.
MegnyitóOpening: 2015. október 29. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Kozma Zsolt
Függőlegesen előttünk álló, alulról látszó, sokszorosra nagyított-nőtt talpak nagyméretű fotói: a vándorlás, eljutás folyamatának és az ahhoz kapcsolható konnotációknak a szimbólumai, az áttetszővé száradt, egykor konkrétan, most metaforikusan élethordozó anyag, az immár átlátszó marhabél által tárggyá, anyaggá szervesülve. Egymás felett rétegzett üveglapokon lebegő szavak, a térben materializálódott írás (Írás), a levegőben folyamatosan jelenlévő szöveg, a mindent átható logosz megmutatása, az állandóvá merevített pillanatban. Egy videón a térbe, illetve a földre hulló, képpé absztrahált, valós ostyák – Lovas Ilona Nullpont című kiállítása egy az 1970-es években indult, konkrét tárgyaiban, formáiban változatos, ugyanakkor folyamataiban ugyanilyen következetes és egységes életmű újabb állomása.

Az említett változatosság és letisztult következetesség forrása is az anyagokkal való, legközvetlenebb érzéki kapcsolat – a korai textiltől a papírmasszán, vízen, búzán át a fűig, fémig, majd a marhabélig –, az anyagokban megtestesülő természetes folyamatok, és az ugyanilyen természetes, azokkal azonos lényegű folyamat, a velük való művészi munka tárgyteremtő, megmutató konkrétsága és szimbolikussága.

Lovas Ilona munkáiban az érzéki-érzékelhető mivoltában jelenlévő, formált, érzett anyag önmaga absztrakciója is egyben – így is válik természetesen alkalmassá arra, hogy spirituális, szellemi tartalmak közvetlen megtapasztalás tárgyává váljanak általa. Ugyanezzel a természetességgel vezetik vissza más munkák a fotó és videó konkrét képiségében jelenlévő közös tapasztalatot a spiritualitáshoz, a szellemi tartalmak konkrét képekben való megjelenését a legalapvetőbb eredendő és mai kérdésekhez. Lovas művei ugyanakkor távolról sem illusztrációk, nem tételek vagy kérdések leképezései, hanem két világ, a spirituális-szellemi és az anyagi összekötésének, természetes átjárásának, egylénye-gűségének, sőt, azonosságának felmutatásai.