1977 fordulópontot jelentett a művésztelep életében: ekkor született meg az alapszabály, alakult ki a részt vevő művészek meghívásának rendje. 1978-től új néven, Makói Grafikai Művésztelepként működött tovább, és minden évben mappát adtak ki az ott készült legsikerültebb munkákból. A Makó város tanácsa által fönntartott és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége által támogatott, minden nyáron 12-15 művész részvételével megrendezett háromhetes művésztelep 1990-ig működött.
A nemzetközi képzőművészeti életben lezajlott változásokkal párhuzamosan a 60-as évek második felétől Magyarországon is elterjedt a fotográfia képzőművészeti felhasználása. A fotó sokféleképpen volt jelen az alkotófolyamat során: művészeti akciókat dokumentáltak vele, de alkalmas volt a szerkezet, a mozgás, az időbeliség kutatására is, csakúgy mint a valóság manipulált leképezésére. E szemléletváltás eredményeként a narratív felfogás mellett Makón is megjelentek a konceptuális, fotóalapú sokszorosított grafikák.
A vasfüggöny mögött a sokszorosítás mást jelentett, mint a nyugati országokban. Ami ott a művészi szabadság, az a kelet-közép-európai országokban a tiltott szamizdat eszköze volt. Itt nehezen voltak elérhetők azok a berendezések, amelyekkel könnyen lehetett nagy mennyiséget sokszorosítani: a hatalom kultúrpolitikai és államvédelmi szempontból korlátozta a nyomtatási lehetőségeket. A művésztelepen dolgozó művészek – köszönhetően Makó városának és egy sajátos politikai-társadalmi mikroklímának – legálisan próbálhatták ki az új sokszorosítási technikák nyújtotta lehetőségeket. Ennek eredményeként az ofszet- és szitanyomás bekerült a képzőművészeti grafika területére, fordulatot hozva ezzel a magyar grafika történetében.
A kurátorok, Tóth Árpád és Üveges Krisztina 2007 óta foglalkoznak a Makói Grafikai Művésztelep történetének, illetve az itt készült kb. ezer darab műnek a feldolgozásával. Az évek során összeállították a sokszorosított grafikai eljárással létrehozott alkotások katalógusát, miközben igyekeztek összegyűjteni minden fellelhető dokumentumot, és többórányi interjút készítettek a telepen dolgozó művészekkel, a telep működését biztosító művészettörténészekkel, tisztségviselőkkel, szervezőkkel.
Az elmúlt majd egy évtized alatt Tóth Árpád szisztematikusan összeállított egy teljességre törekvő gyűjteményt a telepen készült munkákból. Ebből egy válogatás, a munkák törzsanyaga látható a kiállításon. Ezt egészítik ki az archív dokumentumok, fotók, meghívók és a telep szervezését, fenntartását és kultúrpolitikai hátterét megvilágító korabeli iratok.
A kiállításon szereplő művészek: Attalai Gábor, Bak Imre, Bálványos Huba, Banga Ferenc, Barabás Márton, Baranyay András, Benes József, Bikácsi Daniela, Bukta Imre, Csikós Tibor, Unen Enkh, Eszik Alajos, Fákó Árpád, Gaál József, Galántai György, Gémes Péter, Hajas Tibor, Halász István, Halász Károly, Illés Anna, Jámborné Balogh Tünde, Károlyi Zsigmond, Karsai Ildikó, Kéri Ádám, Kocsis Imre, Kóthay Gábor, Kovács Attila, Kovács Tamás, Kőnig Frigyes, Lakner László, Lengyel András, Lux Antal, Nádler István, Orth István, Pálos Miklós, Pásztor Gábor, Pataki Ferenc, Pinczehelyi Sándor, Sarkadi Péter, Rácmolnár Sándor, Schmal Károly, Straub József, Šwierkiewicz Róbert, Szabados Árpád, Szabó Ágnes, Széchy Beáta, Szemethy Imre, Szikora Tamás, Szirtes János, Takács Dezső, Tolvaly Ernő, Ujházi Péter, Váczy J. Tamás, Várnagy Ildikó, Veszely Ferenc, Záborszky Gábor