Fridvalszki Márk
Új, szürke, kifényesített króm
2016. március 25. - április 22.
Megnyitó: 2016. március 24. 19:00
Kurátor: Miklósvölgyi Zsolt
Megnyitja: Tillmann J. A.
Új, szürke, polírozott króm felületek. Gradiensek, grid-tájak, CAD modellek parametrikus hálói és a hadi aviatika fenséges-idegenszerű geometriái. Vagy méginkább: ezen eszmék materiális romjai. Fragmentumok tehát, térben és időben szétszórodott részletei egy olyan elmúlt, vagy talán sohasem volt jövőnek, amivel kapcsolatban ugyanakkor az embernek könnyen támadhat nosztalgiája.

Ez a fajta retrofuturisztikus hangoltság nem csupán felbontja a kulturálisan rögzült, lineáris időképzeteket, hanem, miként azt Gaston Bachelard írja, egy olyan tér lehetőségét nyitja meg, amelynek “ezernyi méhsejtjében sűrített idő tárolódik”.

Fridvalszki Márk ezeket a sajátos, techno-archeológiai ihletettségű eszétikai kódokat vizsgálja, amelyek képzeletbeli földrajzában a Perzsa-öböl sivatagi klímája, a homok, olaj és oxdidálódó fémek molekuláris szférája, a számítástechnika hajnalának steril, mérnöki fantáziáival keveredik.

A ‘New, Grey, Polished Chrome’ sorozat művei továbbá a képzeletbeli és valós, digitális és fizikai, régmúlt és távoli jövő, technológia és művészet közötti látszólagos ellentétek feloldását teszik meg céltárgyuknak. Ezzel párhuzamosan a felületek, minták, alakzatok rendjét a “láthatatlan geometriája” iránti kíváncsiság inspirálják, amelynek forrásvidékét ugyanakkor nem a “látható” kultúrtörténetének inverzében, hanem az “eltűnés”, “lopakodás” és “gyorsulás” technikáinak alárendelt utilitárius dizájnban érdemes keresni.

Egy olyan formatanban tehát, amely nem közvetlenül a konstruktivizmus és geometrikus absztakció művészettörténeti referenciáiból táplálkozik, hanem amelyet az ipari formatervezés, az aerodinamika, valamint a korai 3D modellező szoftverek látványvilága inspirál.

Anyaghasználatukat tekintve azonban ezek a képek egy olyan esztétikai stratégiát követnek, amelyek irritálni, sőt provokálni kívánják a kortárs képkultúránkat látszólag uraló, szintetikus fantáziarezsimeket. Helyükbe egy olyan új-anyagiság eszméjét állítják, amely ugyannakkor nagyon is tudatában van saját digitális “megelőzöttségének”.

Ez a vizuális tudatosság a szürke tónusú xerox printek által imitált, fémes anyagfelületek szkeumorf csillanásában éppúgy tetten érhető, miként a digitális “glitch” és a kalkulált nyomtatási hiba köztes terében létrejövő robusztusság nyomaiban.

Ahogyan a “Bagdad Szelleme” kiszabadul a 80-as évek digitális szimulákrumából, öntött fémbe zárva egy pillanatra a “Magasságos Technológia” zenitjévé válik, majd alámerül a sivatag változó halmazállapotú “alantas anyagába”, éppúgy a jelen kiállítás művei is a képszerkesztő szoftverek higiénikus teréből, az ózondús fénymásolatok rusztikumán át, egyenesen a képtér érzéki materialitása felé törnek utat maguknak.

Miklósvölgyi Zsolt