Nagyítások – 1963. Az Oldás és kötés kora

Képzőművészeti és történeti kiállítás

2016. június 8. – szeptember 18.
MegnyitóOpening: 2016. június 7. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Szelényi Iván
KurátorCurator: Mélyi József
A Nagyítások a hatvanas évek egyetlen esztendejére, 1963-ra koncentrál, mégpedig egyetlen alkotáson, Jancsó Miklós 1962-ben forgatott, és 1963 elején bemutatott Oldás és kötés című filmjén keresztül. A filmben a főhős, Járom Ambrus (Latinovits Zoltán) különböző budapesti értelmiségi helyek között kóborol: kávézókban hallgat bele végtelennek tűnő vitákba, egy műteremlakásban zajló összejövetelen pedig a saját közreműködésével készült kísérleti filmet nézi meg. A jelenetsor, amely az EMKE épületében kezdődik és Járom orvos-kollégájának lakásán végződik, pontosan tükrözi a korszak magyar értelmiségi közegét és annak dilemmáit. Az egyes jelenetekre, helyszínekre, tárgyakra és a felvetődő témákra nagyítva kirajzolódik a korszak szellemi feszültségmezője.

A kiállítás a kultúra számos területét bevonja vizsgálatába, a képzőművészet fogalom- és viszonyrendszeréből kiindulva a magyarországi kulturális, művészeti, társadalmi kérdéseket mai perspektívából próbálja újraértelmezni; egyszerre foglalkozik a hivatalos művészettel és az alternatív kultúrával, azok egymás mellett élésével. A tárlat szekciókra osztva nagyít rá a film egyes aspektusaira. Kiemel egy-egy tárgyat, műalkotást, dokumentumot, ezekhez rajzolja meg a korszak megértéshez és újraértékeléséhez szükséges kontextust.

A szekciók – többek között – Ország Lili, Orosz János, Szabó Ákos, Gruber Béla és a hatvanas évek elejének festészetére, Papp Gábor plakátjaira, az időszak építészetére és Budapestjére, annak lakás-összejöveteleire (Dr. Végh László és Petrigalla Pál szalonjaira) valamint a korabeli lakások berendezésére fókuszálnak.