Stano Filko, Alex Mlynárčik, Sanja Iveković, Július Koller, KwieKulik, Maurer Dóra, Mladen Stilinović, Jerzy Treliński
Városjáték
OFF-Biennálé
2017. szeptember 30. - november 5.
Megnyitó: 2017. szeptember 29. 17:00
Kurátor: Szörényi Péter
A szocialista ember a hétköznapokban dolgozik, kikapcsolódik és pihen - tudható a munkásmozgalmi szlogenből. A hétvégén kicsit többet pihen. Ünnepnapokon vidám, bár tudja, a nagy cél még sok munkát követel, mégis örül, hogy részese lehet a szocializmus közös építésének. Hétközben munkába jár és ügyes-bajos dolgait intézi. Büszkén áll a hivatali sorban, ahogyan az ünnepi felvonulásokon is büszkén menetel, munkája értelmének biztos tudatában.

A város tereit rendeltetésszerűen használja: az utcán csak közlekedik, a padra ül le és nem az aszfalton terpeszkedik, ahol sört mérnek, ott sört iszik, de mértékkel, és a legfontosabb, hogy messziről kerüli a botrányt. Minden a forgatókönyv szerint megy – elviekben. A művészek is ebben az ideális városi díszletben munkálkodnak, amely mögött lassan mállik szét a szocializmus építménye. Ők éppen erre, a kulisszák mögötti világra mutatnak rá. Nem kerülik a botrányt, mivel a botrány az igazságra vonatkozik, az igazság pedig botrányos.

A hatvanas és hetvenes évek neoavantgárd művészete radikálisan kiterjesztette a művészeti megnyilvánulások lehetőségeit. A művészek úgy gondolták, hogy a hagyományos képzőművészeti formák alkalmatlanná váltak a szocialista diktatúra által meghatározott nyelv és a mindennapok mögötti valóság megragadására. A köztéri akciók során kritikailag viszonyultak a társadalmi normákhoz, és ezt a reflexív gondolkodásmódot terjesztették ki az élet minden területére.

A kiállítás a régió művészeinek pozícióin keresztül hoz példákat a neoavantgárd köztéri akciók irányaira és lehetőségeire. Az egymástól sétatávolságra lévő helyszíneken megjelennek a hivatalos felvonulásokra adott válaszok: a városi intervenciók, performanszok, és a spontán szervezett közösségi, művészeti események dokumentációi, ezek mellett pedig a politikai megszorítások miatt visszafogottabb, szinte láthatatlan városi minimálakciók, akciófotók.

A kiállítás további helyszínei:
Csendes Társ (Magyar u. 18.)
Kisterem (Képíró utca 5)
Trapéz (Henszlmann Imre utca 3.)