Asztalos Zsolt
Egy gyászlobogó felújítása
2018. február 9. - március 1.
Megnyitó: 2018. február 8. 18:00
Megnyitja: Kondor Attila
Egy 1950-es évekből származó kopott, viseletes, kiszürkült gyászlobógót vásároltam meg egy antik üzletben. Hazavittem, és felújítottam. Leszedtem a szövetet, fekete textilfestékben újrafestettem, megszárítottam, kivasaltam, és visszahelyeztem a rúdjára. A műveletről videófilmet készítettem.

Ez egy szimbolikus gesztus, mely során kifejeztem az alázatomat az elmúlás és az emlékezés iránt. Nem a rombolás, hanem a jó értelemben vett belenyugvás, elfogadás és alázat gesztusaként tettem.

„A történetírás a megtörtént dolgok filozófiája” – írja Egon Friedell. Minden történetírás egy szubjektum által születik, bármennyire törekszik tudományos objektivitásra.

A szubjektum világnézete, lelki attitűdje, befolyásoltsága, ismeretelméleti rendszere kiiktathatlan. A múltról való bármilyen kijelentést magunkról mondjuk, kitágítjuk énünk öntudatát. Ugyanakkor a kollektív identitástudat, a korszellem és a koreszmény szintén befolyásolja, torzítja és alakítja a történelmi múlthoz, az emlékezethez való viszonyunkat.

A múlt tökéletes megismerése lehetetlen. Soha nem tudhatjuk meg pontosan a végső igazságot. A történelemről való gondolkodás ilyen módon költészet. Egon Friedell szerint csak legendákról beszélhetünk. Ahogyan ő mondja: „Mindnyájan legendák leszünk egyszer”.

Vannak vonások, melyek elmosódnak, olykor eltűnnek, egyesek pedig felerősödnek. „Csak részek és darabok maradnak meg.” – írja. Ezeket építjük össze, és hozunk létre egy újabb valóságot. A múlt megmaradt emlékeit darabokra szedjük annak reményében, hogy újra összerakva megismerhetjük a teljes valóságot.

Mikor összeillesztjük a darabokat, azt már mai tudásunk szerint, eszközeink és korszellemünk alapján tesszük. Az elkészült mű eredetinek hat, de az ízesülései, a struktúrája és részletei már maiak. Az egész egy illúzió.

Mondhatnánk úgy is, hogy a múlt emlékei olyanok mint különálló hangjegyek, melyeket egy bizonyos korban, korszellemben dallammá alakítjuk, és egy kottában lejegyezzük. Minden kornak megvan a maga dallamvilága.

Minden történelmi emlék arra vár, hogy a jövő megtermékenyítse, és létrehozzon belőle egy valóságot. A múltról való gondolkodás alakítható, variálható, hisz nem kizárólag az eredeti igazságról szól, hanem önmagunkról.

Megható, ahogyan az ember számára valamilyen ok által fontos a múlt felfedezése. Az, ahogyan féltő, és óvó és vigyázó kezek gondos tüsténkedései próbálják a múlt elemeiből felépíteni újra a már nem létező valóságot.

Vajon miért ennyire fontos? Olyan, mintha egy nagy történetet írnánk, mely a múltban kezdődött el, és a jelenben végződik, majd a jövőben újraíródik. Valahogy magunkban írjuk a történetet, mindenki a sajátját.

Asztalos Zsolt