1971. Párhuzamos különidők

2018. október 13. – 2019. március 24.
MegnyitóOpening: 2018. október 12. 17:00
MegnyitjaRemarks by: Klaniczay Gábor
A kiállítás két, egykorú műcsoportból indul ki, és ezeken keresztül mutat rá a Kádár-korszak képzőművészetének párhuzamos jelenségeire. Két meghatározó művészgeneráció összetett viszonyrendszerét vizsgálja, igyekszik feltárni és bemutatni műveik létrejöttének közegét: az eltérő és egyidejűleg létező művészetfogalmakat, az egymással szembenálló pozíciókat, vitákat, és végső soron a hatalom és művészet bonyolult kapcsolatát.

Az időpont mindkét esetben 1971, és ebből kiindulva az 1968–1973 közötti időszak. A Templomtérben olyan művészek munkái láthatók, akik az ötvenes években a szocialista realizmus kívánalmaihoz igazodtak, majd a kultúrpolitika enyhülését követően művészileg továbbléptek, modernizálódni tudtak.

A másik műcsoport, amelyet az Oratóriumban mutatunk be, a második nyilvánossághoz és egy jóval fiatalabb generációhoz kötődik. A hatvanas évek végén jelentkező művésznemzedék számos kísérletet tett arra, hogy bejusson a művészet intézményeibe, mielőtt ezek kudarcai miatt kialakította volna saját félnyilvános intézményeit.

Az egyik ilyen kísérlet Beke László 1971-es Elképzelés című felhívásához kapcsolódik. A kiállításon Beke gyűjteménye mellett most először láthatók azok a lapok, melyeket Kovalovszky Márta művészettörténész a székesfehérvári István Király Múzeumba tervezett, de hatósági beavatkozás miatt meg nem valósult Elképzelések-kiállításra gyűjtött össze.

A két mikrotörténeti fókuszú kiállítást egy eseménytörténet kapcsolja össze, mely dokumentumok és eredeti műtárgyak segítségével a korszak (1968–1973) kultúrpolitikája által meghatározott, párhuzamos művészeti történéseit, a projektek közvetlen szellemi kontextusát jeleníti meg.

A két Elképzelés-akció és a múzeum kiállítás- és gyűjteménytörténete, egy épületben két helyszínen bemutatva, ráirányítja a figyelmet az egyidejű, de a történeti emlékezetben markánsan különváló jelenségekre és végső soron a múlt rekonstrukciójának az összetettségére. Erre utal a kiállítás Ernst Blochtól kölcsönzött alcíme, a párhuzamos különidők.

Kaszás Tamás képzőművész ezek közé a párhuzamos különidők közé iktat be újabb alternatív valóságszinteket és értelmezési tartományokat.