Attalai Gábor
Red-y made / Dialogue / Lewis Baltz
2019. január 15. - február 8.
Megnyitó: 0. 0. 00:00
A Red-y made-ek az Attalai-életmű rendkívüli jelentőségű műcsoportját alkotják. Az 1972 körül megkezdett sorozat alapötlete egy szójátékra épül: a művész Marcel Duchamp ready made-jeinek írásmódját megváltoztatva egy új műformát teremtett, amelyben sajátosan találkozik a művészet mibenlétére vonatkozó duchamp-i kérdésfelvetés Yves Klein monokrómiájával, a Barnett Newman-i színmező festészettel és a korszak keleti blokkját uraló vörös szín politikai asszociációival. A sorozat darabjain Attalai tárgyakat, reprodukciókat, sőt olykor épületrészeket (lépcsőházakat, ablakokat) és természeti képződményeket (sziklákat, gleccsereket) is vörös színnel borít (illetve boríttat) be. A gesztus nemcsak színhez gyakran társított, mindent beborító és maga alá temető ideológiára utal fanyar iróniával, hanem a művészet mibenlétére vonatkozó elméleti reflexiónak is tekinthető.

Attalai a festészet, a szobrászat lehetséges végpontjait keresi, és a műveken azt vizsgálja, hogy a felülfestés által keletkező színmező eltüntetheti-e magát a tárgyat: „egy nap pedig beugrott, hogy a »ready-made« (ami Duchamp szerint a szobrászat vége) ugyanúgy hangzik, mint a »red-y made«, amire én azt mondtam, hogy a festészet vége: ha egy akármilyen tárgyat bevonunk egy színnel, a tárgynak ez alatt a szín alatt el kell tűnnie, mint ahogy a vászon is eltűnik az Éjjeli őrjárat alatt!” – fogalmazott a művész, aki a Red-y made-ekhez vezető gondolatmenetet több szövegművében is összegezte. „Amikor kiválasztasz egy látványt vagy gondolatot, hogy ábrázold egy vásznon, akkor abból egy festmény lesz. Amikor kiválasztasz egy látványt vagy gondolatot, hogy megformáld kőből, fémből, agyagból, fából, pvc-ből, stb., akkor abból egy szobor lesz. Ha kiválasztasz egy tárgyat, és művészetnek nyilvánítod, akkor abból ready-made lesz. Amikor ezt a tárgyat pirosra fested, akkor abból red-y made lesz. Minden red-y made a tárgy megszűnésének az állapota. A tárgyak eltűnnek a piros festék alatt, ahogy a vászon eltűnik a festő ecsetvonásai alatt.” – írta egy eredetileg angol nyelven megfogalmazott szövegében. Ahogy a duchamp-i ready made nemcsak a szobrászat, hanem egy lehetséges művészetfogalom végpontjának is tekinthető, úgy tekinthetők Attalai Red-y made-jei a duchamp-i ready made-ek eltüntetésének, felszámolásának, és ennyiben a végpont végpontjainak.

Attalai Red-y made-jeinek gyakran tárgyai magazinokban talált reprodukciók: művészek és műalkotások fényképei. A vörös felületek mögött többek között Marcel Duchamp, Joseph Beuys, Andy Warhol és John Baldessari alkotásai sejlenek fel, mintegy számvetésekként a közelmúlt művészetének ikonikus alakjaival és alkotásaival. A vörös szín rendszerint más-más többlettartalommal telítődik: Warhol Maót ábrázoló képének reprodukciójához társítva politikai utalásként olvasható, egy Kazimir Malevicsről készült archív felvételre festve pedig a konstruktivizmus kelet-európai hagyományait idézi. A képekre íródó vörös fátyol azonban nemcsak a színhez tapadó (művészet)történeti és politikai összefüggésekre, illetve a ready made és a művészet fogalmának újragondolására utalhat, hanem a művész sajátos helyzetére is. Attalai az 1970-es években egy relatíve elzárt világban létezve – elsősorban postai úton – próbált meg információkat szerezni a művészet közelmúltbeli és kortárs jelenségeiről. A félig áttetsző vörös fátylon átszűrődő, olykor csak homályosan látható képek mintha az információszerzés módjára is utalnának.

„Az én korosztályom valahogy Nyugatra üzemelt” – fogalmazott a művész, aki postai úton kapcsolódott be a korszak művészeti vérkeringésébe: borítékba zárva küldte el konceptuális műveit nyugaton élő pályatársainak, és kért információt a kortárs művészet jelenségeiről, többek között olyan művészekkel kerülve levelező kapcsolatba, mint Robert Indiana, Jasper Johns, John Chamberlain, Ed Ruscha, Lawrence Weiner, Carolee Schneemann, Sol LeWitt, Christo, Hanne Darboven, Richard Long, John Baldessari, Carl Andre, Robert Morris, Eva Hesse, Gilbert & George, Anthony Caro, Robert Filliou, Claude Viallat, Joseph Kosuth és Dennis Oppenheim. A felsorolt művészektől mind megtalálhatók Attalai archívumában levelek, sőt, olykor kiadványokat és műalkotásokat is kapott tőlük.

Nemcsak Attalai konceptuális művészete vár tehát újrafelfedezésre, hanem rendkívül kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerének beható vizsgálata is revelatív eredményekkel szolgálhat a magyarországi neoavantgárd kutatása számára. A Vintage Galéria legújabb kiállítása Attalai más művészek alkotásait „felülfestő” Red-y made-jeiből mutat be egy válogatást, ám a művésztársakkal való direktebb dialógus, a postai kapcsolatteremtés egyik konkrét esetét is felvillantja. Attalai a jelentős amerikai fotográfussal, Lewis Baltzcal folytatott levelezése és az ehhez kapcsolódó Baltz-fotográfiák izgalmas példái a határokon és kontinenseken átívelő párbeszédeknek, amelyek fontos részei, sőt, esetenként katalizátorai is voltak Attalai tevékenységének. A különböző (hivatalos és nem hivatalos) nyilvánosságokban egyaránt jelenlévő, itthonról – egyfajta belső száműzetésben létezve is – jelentős nemzetközi kapcsolatrendszert teremtő Attalai életművének tükrében az 1960-as és 1970-es évek magyarországi és kelet-közép-európai művészettörténetének bizonyos szálai is új megvilágításba kerülhetnek.

Fehér Dávid