Horváth R. Gideon
A rothadó struktúráknak édes szaga van
2019. május 24. - június 6.
Megnyitó: 2019. május 23. 18:00
Kurátor: Gadó Flóra
Horváth Gideon installációja egy sajátos environment, ahol a különböző minőségű anyagok - homok, alumínium, méhviasz - ütköztetésén keresztül egy hibrid közeget hoz létre. A pusztulásnak indult rendszerek ezúttal egy narratíva-nélküli, sokkal inkább érzéki és taktilis viszonyulást tételeznek, ahol a tapasztalat és a játékos felfedezővágy dominál.

Az installáció elsősorban azt hangsúlyozza, hogy az apokaliptikus víziók és a gyászmunka helyett egy újfajta, személyes tapasztalatszerzésre van szükségünk közvetlen környezetünk értelmezésével kapcsolatban, amely nem elidegenít, hanem éppen cselekvésre, illetve a változás megélésére buzdít.

A homokbuckákra helyezett, méhviaszból készült objektek egyfajta jövőbeli fosszíliákat sejtetnek, a mennyezet alatt végigfutó fémspirál pedig a már említett "világvége" narratívából való kitörésre utalhat. Eközben a sajátos fényviszonyoknak köszönhetően nem látunk világosan és a kiállítás sem kész válaszokat akar adni, hanem inkább újfajta pozícióba hozni a nézőt, akiben az alábbi kérdés fogalmazódhatnak meg: milyen ismeretlen, hibrid jelenségek, az emberi és a nem-emberi keveredései tűnnek fel az összeomló rendszerek alól?

_____

Hogyan lehetne elképzelni az Ősrobbanást? Mióta a világegyetem tágulni kezdett, Naprendszerek, állatfajok, ásványok, gazdasági és ökológiai rendszerek keletkeznek szüntelenül. Ha a ~4,56 milliárd éves Föld életét - tankönyveink példája szerint - egy spirálként képezzük le, az emberiséget csupán egy apró pontként láthatjuk annak legvégén. Kétszázezer éve rendületlenül terjeszkedünk, miközben folyamatosan rettegünk a végtől.

Folyamatosan a végről fantáziálunk, katasztrófaturistaként látogatunk az apokalipszisbe. Kiáradt vizek, lángoló erdők zárnak közre, miközben Facebook feedünket riadt állatok lepik el a profetikus hangvételű tudományos cikkek illusztrációin. A gőzgép feltalása óta húzódó kollektív bűntudat lerázhatatlan narratívájával kell együtt élnünk. Antropocén, az emberiség bűnhődésének kora! Fosszilis üzemanyag helyett elektromosságot töltünk járműveinkbe, talán gyorsabbak leszünk, mint a klímakatasztrófa. De az antropocén-narratíva meredek íve magával ránt. A spirálon tévútra tértünk, túlgyorsulunk, leröppenünk a pályáról.

Milyen lesz a világvége? Harsonaszóval, tűzijátékkal érkezik majd meg. A kapitalizmus sokáig nukleárisan izzó, ki nem hűlt helye fölött soha nem látott tájak, fajok, éghajlati viszonyok és megannyi kivétel nélkül ismeretlen jelenség robban majd szerteszét. Hogyan is képzelhetnénk el a világvégét? Paralizált állapotban, egy egész faj felelősségét a vállunkra véve, a cselekvőképességtől megfosztva élünk. Miközben dermedt tekintetünk a befogadhatatlan narratíva egyre vakító vége felé fixálódik, a körülöttünk omladozó és pusztuló rendszerek lassan édeskés illatot árasztanak.

Horváth Gideon