Valahol a világűrben elsüjedt egy űrhajó

2019. június 22. – szeptember 20.
MegnyitóOpening: 2019. június 21. 15:00
MegnyitjaRemarks by: Vető János


Baksa-Soós János 1968-ban alapította meg első zenekarát, a Wastapsot, majd rá egy évre, 1969-ben a Kex frontembereként vált széles körben ismertté. Alig múlt 20 éves ekkor, de a ’60-as, ’70-es évek fordulójának underground, tűrt/tiltott szabadság-álmának teste-lelke vált belőle a színpadon és azon túl is.

1971-ben hagyta el Magyarországot. Nyugat-Németországba disszidált, ettől fogva Január Herceg néven alkot, a legkülönfélébb médiumokban: zenél, fest, rajzol, szobrokat készít. Világot épít, amit a saját maga által átlelkesített anyaggal rendez és népesít be. Mindemellett a közben születő meglátásait naplóiban (Hajónaplók) szöveges formában is rögzíti.

Először Essenben tanult a Museum Folkwang grafika-szakán, ezt követően pedig a düsseldorfi Kunstakademie festő-grafika és szobrászat-kerámia szakán végzett. Többek között Joseph Beuys, Gerhard Richter és Rolf Sackenheim tanítványaként professzionális (mesterdiplomával rendelkező) képzőművészként kezdte meg összművészeti tevékenységét.

2000-ben jelent meg könyve, a Terra Forming. 2007-ben Lét-határtalanság címmel nyílt kiállítása Székesfehérváron, ahol St.Auby Tamástól és Major Jánostól átvette a Major János-díjat.



„Én pionyir művész vagyok 5xös munka hőse a szakmának. Non stop dolgozó.”

Majd negyven év alternatív világmeglátása sűrűsödik a megszámlálhatatlannak tetsző tárgyak valóságában. Együttesen szemlélve „őket” fejthető vissza az az egységes világkép, aminek a bemutatására most ezzel a válogatással kísérletet teszünk.

Több száz kisméretű szobor, hang és zene, valamint diafilm és naplóoldal interpretációs közegeként formálódik az az installatív tér, amely – Kaszás Tamás tervei alapján – a természeti népek mesét hallgató és látó világának ritmusát és környezetét is megidézi.

Osztályharc, klasszifikáció nélküli béke. Alternatív javaslat a hétköznapiság legtöbb félreértésének természetes módon történő korrigálására. Mindez most először kerül úgy színre, hogy Január Herceg nincs jelen a rendezésnél.

Közreműködő intézmények: Cseh Tamás Archívum, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
A kiállítás előkészítésében részt vettek: Beöthy Balázs, Cseh András, Izinger Katalin
Installáció: Kaszás Tamás