Király Tamás. A dobozból

2019. július 12. – szeptember 15.
MegnyitóOpening: 2019. július 11. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Csipes Antal
KurátorCurator: Timár Katalin
Király Tamás (1952-2013) kiállítása egy olyan művész első nagyszabású retrospektív bemutatója Magyarországon, akinek tevékenysége ellenáll a hagyományos műfaji, illetve irányzatok szerinti besorolásnak. Legnyilvánvalóbban persze az öltözködéshez, a divathoz kapcsolódnak a munkái, de Király felfogásában az öltözködés egy határterület, a divat, a film, a színház, a performansz és a képzőművészet találkozási pontja. Ruhái egyszerre jelmezek, mobil szobrok, futurisztikus transzformációk, a saját korát megelőző művész jövőbe látó kreációi.

A kiállítás átfogó képet kíván adni Király Tamás több, mint három évtizedes pályafutásáról, mely az 1980-as évek elején indult Budapesten, ahol a művész rövid idő leforgása alatt vált az underground színtér emblematikus figurájává. Nemcsak utcai „divatbemutatóival”, performatív sétáival, hanem azzal a butikkal is, ahol hordható ruhákat árult az érdeklődők számára.

Ennek a korszaknak a csúcspontját a Dressater berlini divatbemutató jelentette, ahol egyetlen kelet-európaiként olyan tervezők társaságában állított ki, mint Claudia Skoda vagy Vivienne Westwood. Király 1989 után is folytatta az „összművészeti” divatbemutatókat, melyekhez a 2000-es években többször a Sziget Fesztivál adta a helyszínt, ahol a korábbiakhoz képest sokkal szélesebb közönség ismerhette meg az alkotásait.

Királyt mindig is az átalakulás és a folyamatok érdekelték. Alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel, sőt a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. Nem az örökkévalóság izgatta, hanem az adott pillanatra és helyzetre kereste a legmegfelelőbb, a ruhák által megfogalmazható választ. Művészi gondolkodása végtelenül eredeti és aktuális.