Revolúcióparabotanika

2021. április 23. – május 28.
KurátorokCurators: Nemes Z. Márió, Szalai Borbála
Képesek lehetnek-e a növények társadalmi változást előidézni vagy különös, ismeretlen erők mozgatásával spirituális polgári engedetlenséget szítani?

Igor és Ivan Buharov önálló kiállításának kiindulópontja a Melegvizek országa című legújabb filmjük, mely a „növények forradalmának” bemutatásán keresztül kísérletet tesz a „forradalom” fogalmának újraértelmezésére és hagyományos politikai koncepciók újragondolására.

Ez utóbbi a hungarofuturista törekvésekkel is összhangban van, hiszen a hungarofuturizmus egyik célkitűzése is a politikum nem-emberi formákra való kiterjesztése. A forradalom náluk tehát nem valamiféle emberi igények által irányított történésként értelmeződik, hanem olyan létezésmódok közötti átalakulásként, melynek során spirituális kapcsolatok, illetve energiaáramlások alakulnak ki emberek és növények között.

A Buharov-testvérek és a hungarofuturizmus számára egyaránt meghatározó abszurd világszemlélet a képek, jelentések és textúrák művészeti médiumokat keresztező találkozásából adódik. A forradalmat „xenotópiaként”, az idegenség színpadi tereként tapasztalja meg a látogató, ahol sosem lehet pontosan eldönteni, hogy egy civilizációs állapot kezdetére vagy végére katapultálnak-e minket a politikai-esztétikai energiák.

A növények természettörténete ugyanis elválaszthatatlanná válik az emberi történelemtől, vagyis a forradalom egyszerre vezethet mutációhoz és társadalmi átalakuláshoz. Hungarofuturista szempontból a kettő feltételezi egymást, hiszen a történelem átalakítása a fajok újratervezését sem nélkülözheti.

A kiállítás az „Aki nincs velünk, az is velünk van!” című hungarofuturista projekt részeként valósul meg, az OFF-Biennálé Budapest harmadik kiadása keretében.