Egzisztencia – magunkon kívül

25 éves a pécsi Művészeti Kar

2021. június 11. – július 4.
MegnyitóOpening: 2021. június 10. 18:00
MegnyitjaRemarks by: Aknai Katalin
KurátorCurator: Fekete Dénes
A PTE Művészeti Doktori Iskola kezdeményezéseként létrejövő tárlat egy széleskörű, reprezentatív válogatás, amely intézményünk alapító képzőművészei, a jelenlegi oktatók, a doktoranduszok és a graduális hallgatók munkáira felfűzve jár körül egy komplex, számos perspektívát magában rejtő témát.

Kockázatosnak tűnhet, ha egy kiállítás éppen az Egzisztencia címet választja, hiszen olyan fogalom ez, amellyel egyszerre állítunk valami végtelenül sokat és súlyosat és ugyanakkor túlontúl keveset és triviálisat. A képzőművészetben azonban mindennek különös helyiértéke lehet: az egzisztencia itt elsősorban észlelés és létrehozás. Alapja a megélt, szenvedélyes bensődlegesség, amely választások és döntések során realizálja önmagát.

Művészként egzisztálni ugyanis annyit tesz, mint kiterjedni, mozgásban lenni, cselekedni a létezés szűkös vagy tágas, metafizikai, társadalmi/politikai vagy a fantázia/fikcionalitás alkotta tereiben. Az egzisztenciában ugyanakkor van valami messianisztikus elem is, ami a retrospekcióra irányul: a művész mindig várja a megváltást valami lényegiben, valamilyen igazságban, elismerésben. Vagyis egy képzőművészeti kiállítás a fogalmiban, a történetiben, az intézményiben fel tudja építeni a paradaxont, amelyben az egzisztencia eszenciaként jelenhet meg.

Hrubi Attila

Kiállító művészek: Andrási Edina, Babinszky Csilla, Bakos András, Batykó Róbert, Békési Ervin, Bencsik István, Benyovszky-Szűcs Domonkos, Berkes Csilla, Boldizsár Zsuzsa, Budán Miklós, Bullás József, Burkus Judit, Colin Foster, Csorba Réka, Ecsedi Zsolt, Ernszt András, Éles Lóránt, Fejős Miklós, Fekete Dénes, Freund Éva, Gáspár György, Gwizdala Dáriusz, Győrffy László, Hegyi Csaba, Hoffman Delila, Horváth Csaba Árpád, Horváth Erzsébet, Ilona Keserü Ilona, Imreh Sándor, Julia M. Kunin, Klájó Adrián, Király Eszter, Kóródi Zsuzsa, Kotormán Ábel, Könyv Kata, Lengyel Péter, Losonczy István, M. Páll Zoltán, Márfi Virág, Márton Enikő, Menyhárt Dániel, Mészáros Gergely, Nagy Márta, Nemes Csaba, Nemes Zsuzsa, Nyári Zsolt, Nyilas Márta, Ódor Bence István, Palatinus Dóra, Poroszlai Eszter, Radák Eszter, Rezsonya Kata, Sápi Márton, Sárkány Balázs, Somody Péter, Szöllősi Géza, Tayler Patrick Nicholas, Udvari Boglárka, Varga Eszter, Varga Dóra, Vető Orsolya Lia, Zsin Bence