Herczeg Klára-díj 2021

2022. január 23. – február 5.
MegnyitóOpening: 2022. január 22. 18:00
A Stúdió Alapítvány örömmel ad hírt a 2021-es Herczeg Klára-díj díjátadó eseményéről, valamint ezzel egybekötve Várnai Gyula senior díjazott és Tranker Kata junior díjazott közös kiállításának megnyitójáról.

A Stúdió Alapítvány kuratóriuma idén Aknai Katalint, Berhidi Máriát és Pinczehelyi Sándort kérte fel, hogy a szakmai zsűri tagjaként döntsenek a senior díjazott személyéről. A senior díj jelölője, Szalai Bori által javasolt művészek közül – Komoróczky Tamás, Várnagy Tibor és Várnai Gyula – a szakmai zsűri a senior díjat Várnai Gyulának ítélte.

A junior díjra idén is az FKSE tagjai jelölhettek olyan 35 év alatti alkotót, aki az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtott és aktívan hozzájárult az FKSE közösségének építéséhez. A jelöltek közül egy öttagú zsűri, amelynek tagjai Gadó Flóra, Lendeczki Kinga, Kútvölgyi-Szabó Áron, Petrányi Luca és Zemlényi-Kovács Barnabás voltak, választotta ki a díjazottat.

A junior díjért szoros versenyben lévő művészek közül – Horváth Gideon, Süveges Rita, Tranker Kata és xtro-realm – a zsűri a junior díjat november 29-i döntése alapján Tranker Katának ítélte.

A Herczeg Klára-díj története:

Herczeg Klára végrendeletében az örökség egy részét művészek támogatására szánta. A Herczeg-hagyaték kezelője, Dr. Székely Ádámné Dr. Szűts Ildikó úgy döntött, hogy a Fiatal Képzőművészek Stúdiójára (mint a pályakezdő képzőművészeket képviselő szervezetre) testálja át azt a megtisztelő feladatot, hogy döntsön a támogatás formájáról.

A Stúdió egy – az örökhagyóról elnevezett – díjat alapított, melynek – mivel Herczeg Klára mindig fontosnak tartotta az idős és fiatal generációk egymáshoz való közeledését – minden évben egy senior és egy junior díjazottja van. A díjat a Stúdió Alapítvány (SA) gondozza. A Herczeg Klára-díj 1998 óta minden évben kiadásra kerül.

A díjat korábban az alábbi művészek nyerték el:

2020. Jovánovics György – Kútvölgyi-Szabó Áron
2019. Csutak Magda – Dallos Ádám
2018. Berhidi Mária – Rudas Klára
2017. Pinczehelyi Sándor – Ember Sári
2016. Maurer Dóra – Gosztola Kitti
2015. Kemény György – Trapp Dominika
2014. Ladik Katalin – Szemző Zsófia
2013. Bodóczky István – Kerezsi Nemere
2012. Baksa-Soós János – Csákány István
2011. Szirtes András – Hatházi László András
2010. Medve András – Horváth Tibor
2009. feLugossy László – Szörényi Beatrix
2008. Körösényi Tamás – SZAF (Mécs Miklós és Fischer Judit)
2007. St. Auby Tamás – Gróf Ferenc (Société Réaliste)
2006. Szikora Tamás – Tibor Zsolt
2005. Türk Péter – Lóránt Anikó
2004. Lantos Ferenc – Galbovy Attila / Péli Barna
2003. Deim Pál – Szász György
2002. Major János – Kokesch Ádám
2001. Kaján Tibor – Benczúr Emese
2000. Gyarmathy Tihamér- Király András
1999. Lossonczy Tamás – Schneemeier Andrea
1998. Papp Oszkár – Wächter Dénes