„Ne hanyagold el az apróságokat és a kötelező
gyakorlatokat”; Milena Dopitová, a fiatal cseh művészgeneráció
egyik legtehetségesebb képviselője műveiben
a hétköznapok, a „hétfők” által teremtett
helyzeteket gondolja végig a számára erre a célra
legmegfelelőbb műfaj, az installáció keretében.
Milena Dopitová következetesen installációkat
tervez és épít, annak ellenére, hogy
a prágai művészeti élet középpontjában
a posztmodernt túlélő és minden másnál
piacképesebb festészet áll.
Pavel Liska, a brnói Művészetek Háza igazgatója
szerint az installáció az adott teret alakítja ki
egy új multimédiális tereppé, míg a
vele rokon environment esetében maga a tér válik a
művészi alkotás tárgyává. Az installáció
mindig szigorú logikai rendszereket követ, az adott tér
a művészi beavatkozás következtében jellegében
megváltozik, újra értelmezi önmagát, illetve
a térről alkotott eddigi képzeteinket.
Dopitová számára elsősorban a tartalom a
fontos, viszont az azt hordozó forma ebből számára
szinte automatikusan következik, és a ready made-ek, ill. más
hétköznapi tárgyak bevonásával az anyaghasználata
is az adott alapgondolatot támasztja alá. Különösen
érdekes a hétköznapi anyagok, a legkülönbözőbb
vizuális területekhez kapcsolódó tárgyak,
reklámfotók, videofilmek, óriásplakátok
vagy zenék, illatok bevonása a munkákba, ami textilhez
kötött vasláncok, szappanbuborékok, vaskonstrukciókra
húzott anyagok és légyfogó papírok formájában
jelenik meg.
Az eredeti gondolat a térberendezés során, a különböző
médiumok kölcsönhatása következtében
változásokon megy át, melynek felismerését,
dekódolását Dopitová is egy kirakójáték
összerakásához hasonlítja. Műveiben a szociális
jelenségek mellett, morális és végső
kérdéseket felvető filozófiai gondolatok is
helyet kapnak, melyek a címeket tudatosan a mű részeként
használva új jelentéstartalommal egészülnek
ki. A mostanában egyre divatosabb feminizmus ill. gender problémával,
ami a művek kapcsán felmerülhet, természetesen,
nem koncepcióként foglalkozik. „Lehet, hogy mivel nő
vagyok, női módon látom a világot. A kifejezésmód
női, például ahogyan a szót, a gondolatot,
a munkaanyagot használom.”