Szerviz

2001. szeptember 7. – október 7.
MegnyitóOpening: 2001. szeptember 6. 18:00

A Szerviz című kiállítás a magyar művészetnek azokat az újabb keletű tendenciáit veszi számba, amelyek nyitottak a társadalom irányába, és céljuk a kortárs művészet és a nagyközönség közelebb hozása. A kiállítás a szolgáltatásokra épül és egy olyan jelenséget emel be a művészet szférájába, mely eleve önmagában hordozza a társadalmi visszacsatolás szükségszerűségét. A szolgáltatások interperszonális kapcsolatok kiépüléséhez vezetnek, lehetővé teszik a közvetlen kommunikációt művész és közönség között, továbbá reflektálnak magára a művészeti kontextusra is. A szolgáltatás tehát meghatározza a kiállítás struktúráját, a „művészeti játék” szabályait. A szolgáltatások funkcióját viszont maguk a résztvevő művészek és művészet-közvetítők (történészek, kritikusok, kurátorok) adják meg, definiálva ezzel saját álláspontjukat is.

Tágabb értelemben háromféle szolgáltatástípusról beszélhetünk a kiállítás keretein belül: közönség-szolgáltatásokról, a kiállítási gyakorlat, illetve a művészet-közvetítés köré szerveződő típusokról. Egyes projektek inkább szórakoztatóak, más esetekben szabadidős vagy mindennapi tevékenységek értelmeződnek át. A regeneráló, terapeutikus jellegű szolgáltatások a látogatók egyéni szükségleteire épülnek, míg más, kommunikációs projektek önszerveződő közösségeket teremtenek. Találkozhatunk a közönségfelmérés hagyományosnak nem mondható módszereivel, háttérinformációkat kaphatunk a kiállításról, megismerkedhetünk a külföldi szolgáltató-művészet egyes példáival is. A kiállításból nem hiányzik a humoros-ironikus önreflexió sem, mely tetten érhető a maguknak a művészeknek a különböző igényeit (karrier, reklám, nézettség) megcélzó szolgáltatásokban.

művészek:
Bakos Gábor, Bartha Sándor, Beöthy Balázs, Bora Éva Beatrix, Cseke Szilárd-Molnár Annamária, Eike, Esterházy Marcell-Kerekes Gábor-Kristóf Krisztián-Szentesi Csaba, Farkas Csaba-Kaszás Tamás, Gyenis Tibor-Vollmuth Krisztián-Zalka Zsolt, György Katalin, Hecker Péter

A Műcsarnok kiállítási terében elszórtan, részben a másik két kiállításba is beépülve kap helyet a projekt. A tárlatban a Szerviz című vezető segít eligazodni, mely hirdetéseket, ismertetőket, rövid írásokat tartalmaz.

További projektek a Szerviz kiállítás keretén belül:

Hogyan áll össze a kép ? Manapság Heti beszélgetések globalizációról, klímaváltozásról, az elmúlt tíz év és a jelen társadalmi problémáiról: KLÍMASZERVIZ Várnagy Tibor – Erhardt Miklós – Andreas Fogarasi – Rügyecskék projektje Műcsarnok, “Menesi” terem, 2001. szeptember 6 – október 7.

A művészetkritika mint szerviz Kerekasztal beszélgetés Tatai Erzsébet rendezésében Műcsarnok, “Menesi” terem, 2001. szeptember 14., 17 – 19 óra

Páldi Lívia szervezésében: UNITE DE LUXE Apolonija Šušteršic (NL/SLO) képzőművész/építész előadása Műcsarnok, “Menesi” terem, 2001. szeptember 21., 17 óra

Creative Urge Annex Zeal for Improvement Jeanne van Heeswijk (NL) képzőművész és Maaike Engelen (NL) filozófus/költő performansza M?csarnok, “Menesi” terem, 2001. szeptember 21., 18:30 óra

OPEN HOUSE/NYILT NAP A MŰCSARNOKBAN Christoph Rauch – Menesi Attila projektje 2001. október 4., 15 órától