kapcsolódó kiállítás:
Minden nem látszik
Életmű-kiállítás
2018. április 20. - június 24.
 

Tóth Zsuzsanna:

A végtelen felé
Türk Péter Téglaképek című sorozatáról

 

 

 

„A világ gazdagságát az emberi léptékekhez igazodó eszközökkel (tudomány, művészet) felmérni és leírni lehetetlen. A teljesség, a tökéletes megfoghatóság kicsúszik a kézből. A vágy azonban adott, s Türk esetében is folyamatos belső igény volt.” (1) - olvasható Türk Péter Ludwig Múzeumban megrendezett életmű kiállításának vezetőjében.

A tudomány bizonyítható, észérveken alapuló tudás megszerzésére törekszik. A valóságról szerzett ismereteit megfigyelésekre, mérésekre alapozza, amelyekből logikus következtetéseket von le. Megmagyarázza a villámok keletkezését, leírja az elemi részecskék viselkedését, a bolygók mozgását, stb., de egy bizonyos ponton elér határáig. Ha elfogadjuk tényként, hogy a világegyetem az ősrobbanásban keletkezett, arra akkor sem kapunk választ, hogy azt mi indította meg. Miért van egyáltalán valami, ahelyett, hogy semmi sem lenne?

Amikor az első okot keressük és a tudomány eszközeit kimerítettük, rendelkezésünkre állhat egy másik út is: a vallás. A vallás nyelve a mítosz és a szimbólum; a helyes megismerési mód ebben a gondolkodási keretben az értelem helyett az intuíció. Türk 46 éves volt, amikor egy Istenélményt követően, melyben rátalált saját személyes léte legmélyére, hite elmélyült, élete alapjává vált.

Az 1989-es esemény előzményeiben megjelenik egy barát és egy bibliai történet; szereplője a Szentlélek; helyszíne a Pesti Ferences Templom. Ő maga is leírta a történetet, így azt a saját szavain keresztül ismerheti meg az olvasó, elkerülve, hogy a közvetítés révén átformálódjon valami, amiről csak képekben, szimbólumokban lehet beszélni, ami lényegét tekintve megfoghatatlan. (2)

A lelki élmény, amit Türk átélt, a vallások születésének alapja, az a forrás, amelyet a különböző vallási rendszerek különbözőképpen próbálnak megragadni. Türk így írt róla: „Valahol minden élet kezdeténél, forrásánál, vagy beteljesülésénél »voltam ott.« Megértettem a Biblia sugalmazott voltát, hogy képei, fogalmai ebből a Szentlélekkel való áthatottságból születtek, hogy ennek az állapotnak mennyire pontos kifejezései.” (3)

Rudolf Otto német teológus a vallásos tapasztalatról szóló, először 1917-ben megjelent alapművében a vallási hovatartozástól függetlenül vizsgálja az emberi megismerés ezen kategóriáját és a latin numen, Isten szóból képzett “numinózus” fogalmával jelöli meg. (4) Elemzésében megjegyzi, hogy a tapasztalat nem definiálható, ám körülírható, és átadni is csak úgy lehet, hogy a közvetítő körülírással megpróbálja rávezetni a befogadót arra a pontra, ahol már magában ismeri fel.

A vallásos tapasztalatról a lélektan is megemlékezik. Sigmund Freund figyelmét barátja, Romain Rolland író hívta fel az általa „óceáni érzésnek” hívott tapasztalatra, amelyet a valla´sos szükségletek forra´sának tekintett, és az „öroökkévalóság sejtelmének”, egy „határtalan”, „korlát nélküli” érzésnek nevezett. Rolland szerint valaki vallásosnak nevezheti magát az óceáni érzés alapján, akkor is, ha nem követ egy konkrét spirituális tanítást. (5) Freud elismeri, hogy ez az érzés létezik, de bevallja, hogy önmagában nem találja.

Türk az élmény hatására egy időre félretette a művészetet, és katolikus misztikus szerzőket, lelki irodalmat olvasott; ekkoriban sokat gondolkodott a művészet szerepéről is. Csak másfél évvel később kezdett újra alkotni, de ekkor már egy más lelki ráhangolódással: annak bizonyosságával, hogy személyes léte egy nála nagyobb egység része. Egy 1996-os interjúban mondta: „És teljesen nyilvánvalóvá vált ebben az Isten-tapasztalatban, hogy Ő van, hogy Ő a teremtő, hogy Ő az, aki előbb van, mint én, és mindaz, ami én vagyok, az belőle vagyok, és így a teremtés képessége is Tőle való.” A művészet Türk szerint eszköz, ami lehetővé teszi, hogy a „nem láthatót az ember elérje, hogy a teljesség közelében legyen”. (6)

Tegyük fel, hogy a Téglaképek forrása is a numinózus tapasztalat vagy az óceáni érzés, mint a Biblia jelképeinek, vagy bármelyik vallásos gondolatrendszernek. A Téglaképek művészi nyelve azonban nem a mítosz és első látásra nem is a szimbólum. Türk a matematika, a struktúra, az analízis, egyszóval a tudomány nyelvén beszél. A Biblia jelképes világa és a Téglaképek formai eszköztára egymástól távol állónak tűnnek, de lényegük ugyanaz: láthatóvá tenni, felkelteni az érzetét valaminek, ami megfoghatatlan; lehetővé tenni hogy egy láthatatlan titok közelében legyünk.

A Téglaképeket egy jól körülhatárolható szabályrendszer működteti. Az építkezéseken használt téglák elhelyezkedését egy matematikai szabály határozza meg: kívülről befelé haladó spirál mentén gördülnek egyik oldalukról a másikra. A kezdő tégla hatféle helyzetben állhat: három különböző méretű oldallapjának egyikére támaszkodva, illetve az alapterület oldalára párhuzamosan vagy merőlegesen. A 90 fokos fordulás a sarkokban azt eredményezi, hogy a tégla egy újabb oldalán gördül tovább, ezért a sorok ritmusa megváltozik az előbbihez képest, előre nem kalkulálható alakzatokat hozva létre. Attól függően, hogy mi a kezdő tégla helyzete, a spirál merre halad, és mekkora az alapterület, számtalan variáció létrejöhet.

Személytelen

A folyamatot egy személytelen történés irányítja. Bár a szabályrendszert az alkotó tervezte meg, az mégis rajta kívül álló módon határozza meg a képet. A paraméterek megadásakor Türk nem látja előre, hogy mi fog történni: a kép a szeme előtt bontakozik ki.

A program Türk számára természeti törvényeket idéz. Hátterében az az elképzelés áll, hogy egy méhkast, a felhők keletkezését vagy a csillagok pusztulását és újjászületését irányító szabályok Isten létének bizonyítékai. Ahogy írja: „Olyan univerzális, az egész valóságra vonatkozó rendező elv mutatja meg magát, amely a természetet, az embert és a műveit (a művészetet is) egyaránt formálja és élteti, mintha az „élet elve”, a „teremtés elve” mutatna képet magáról.” (7)

Türk az alkotás folyamatában a szabály révén az első okkal kerül kapcsolatba. Amikor Téglaképeket készít, szimbolikus értelemben, – saját szavaival – a „tervező”, a „megrendelő” munkáját csodálja, az előtt tiszteleg. A megszülető képek némelyikét a természetben megjelenő formákhoz hasonlítja: „A legtöbbjük vagy kaotikus rendszertelenséget, vagy sokszor visszatérő tipikus alapjellegzetességeket mutatott. Váratlan esetekben viszont meglepő és megragadó szépséget és szabályosságokat mutattak. »Utánozták« a szervetlen kőzetek, kristályok világát, vagy az élő sejtekhez hasonló tulajdonságokat mutattak.” (8)

A programszerű alkotás Türk számos művének alapja. Egy előzetes elv segítségével, egy ellenőrizhetetlen folyamat közreműködésével jöttek létre a még az 1989 előtt készült Pszichogramok és Fenomének, majd az Isten-tapasztalatot követő KENYÉR, VÍZ, a Forró vágyam árnyékában ülni..., és a Tizenhét méter kép fák és lombok között is.

Végtelen

Türk milliméterpapíron számos vázlatot készített téglakép-installációihoz. A téglaelemek számának növelésével egy idő után eljutott arra a pontra, amikor már kézzel nem volt felrajzolható a rendszer és csak a számítógép segítségével tudta megvalósítani az elképzelését. Ekkor a megváltoztatható paraméterek száma a téglaelemek arányaival és a színeivel is bővült. Egy idő után elérte a szoftver korlátait is: olyan mértékűre növelte az elemek számát, hogy azok láthatatlanná váltak az összefüggéseik rendszerében: „Így jutottam el a Téglaképeim megjelenítésének határáig, kihasználva a számítógépem memóriája, a képernyő nagysága, és az egy pixelnyi rajzoló vonal szabta határokat.” (9) A legkisebb téglalapot a program csak úgy tudta megrajzolni, hogy oldalai összeértek és egy vastagabb vonalat, foltot képeztek. Amikor több ilyen elem került egymás mellé, akkor csak egy nagyobb folt keletkezett. Ennek kapcsán írta: „Szó szerint a látható megismerés és ábrázolás határáig jutottam ezzel.” (10)

A Téglaképek rajzolásakor mintha az anyagi valóságon igyekezne túljutni; tágítja a horizontot a végtelen felé. A valószínűségszámítás alaptétele, a nagy számok törvénye szerint – amelyre Türk is hivatkozott a Téglaképek kapcsán – minél többször ismételünk egy véletlen kimenetelű eseményt, annál inkább láthatóvá válik egy törvényszerűség. Ehhez hasonló elv mentén, Türk is egyre szélesebb „valóságszeletet” igyekszik látószögébe vonni, hogy közeledjen a lényeghez.

A Téglaképek egy része, léptékénél fogva, a végtelen érzetét kelti. A földön kiterített szőnyeg téglái úgy sorakoznak egymás után egyenletes ritmusban, mintha egy végtelenből származó rend egy részletét tárnák elénk. Különösen jól érzékelhető ez a Kiscelli Múzeum templomterében 2006-ban kiállított installációról készített fotókon. A Kiscelli-installáció több ezer téglából állt, léptékében jóval meghaladva a Ludwig Múzeum kiállításán bemutatott művet. A milliós nagyságrendű digitális változatok apró részletei pedig már szinte semmivé válnak egy hozzájuk képest szinte felfoghatatlan terjedelmű összefüggésrendszerben. Csak egészen közelről nézve vehetők észre a képen megjelenő világ építőkövei.

Otto a vallásos tapasztalatról szóló könyvében említést tesz a numinózus művészi kifejezési eszközeiről. Az üresség, a csend és a mágikus mellett megemlíti a fenségest: jelentéktelenségünk érzete a megfoghatatlan nagysággal, a határtalannal szemben. (11) A Téglaképek esetében nem a romantika korabeli festményekről ismert tomboló természet az, ami emlékeztetheti a befogadót a fenségesre, hanem egy ennél letisztultabb koncepció, ami azonban mégis felfoghatatlan: a matematikai értelemben vett végtelen.

Rész és egész

A végtelen érzetét kelti a vállalkozás léptéke is; összesen 26000 digitális képterv készült, bár ezek közül Türk csak néhányat nyomtatott ki. Mindenesetre a műveletben mintha az abszolút valóságra irányuló „kutatást” látnánk; a folyamat lényege a megfigyelés. Egy-egy téglaképben képletesen azt látjuk, ami a végtelenből (az egészből) fel tud tárulni a művészet és a tudomány véges eszközei segítségével.

A művelet háttere az az elképzelés, hogy ugyanazok a törvények uralkodnak mikro és makro szinten; így egy-egy kiemelt mikrovilág a fraktálokhoz hasonló módon hordozza magában az egésznek a képét. A különböző színvilággal, tégla-aránnyal készült rendszerek más-más aspektusát mutatják meg ugyanannak a lényegiségnek. A képek együtt látása révén felismerhető változatosságuk, és az is, ami a közös bennük; összehasonlításukból összeáll egy átlag, egy általánosabb kép az egészről.

Átlag

Az átlagolás Türk számos művének módszere. Itt említhető a 80-as években készült Pszichogramok és Fenomének sorozata, illetve a megtérése után készült Egymásra rajzolások is. Mindkettőben ugyanarról a témáról készített fotókat fényképezett vagy rajzolt egymásra, több valóságszelet egy képbe sűrítve. Az átlagolás módszerén alapszik a 70-es években készült Osztályátlag is, amelyet Türk, megtérését követően, mint Jézus-képet értelmezett újra. Az átlag explicit módon jelenik meg a Téglaképek mintáját követő, lézervágó géppel készült farácsszerkezetek sorozatának egy részében is. Itt különböző téglakép-struktúrákat rétegzett egymásra, aminek eredményeként a vonalak metszették egymást, olykor monoton négyzetes nyílások sorát vágva ki a falapból. A szabály, mint az élet elve átlagolódik, egy átlalánosabb képet mutatva arról a lényegiségről, amit kifejez.

Szimbólum

A farácsszerkezetek címe „...benéz az ablakon, nézelődik a rácson át” (Én 2,9), egy idézet az Énekek Énekéből, amely a menyasszonyát kereső isteni vőlegény érkezésére utal. E magyarázat szerint a farács az egyházi ikonokhoz hasonlóan határ a látható és a láthatatlan között: ablak, amelyen keresztül a befogadó a szellemi világot szemléli.

A szabályhoz és az ugyanabból a struktúrából származtatott képekhez Türk írásaiban a már említett természettudományos fogalmakon (természeti törvények, az élet kristályokat és sejteket is rendező elve, fraktál) kívül számos keresztény szimbólumot is társított. Ezek között szerepelt a templom mint a profántól elkülönített szent hely a földi világban. Összefüggésbe hozta Isten országa, az utolsó ítélet után az égből alászálló tökéletes arányokkal rendelkező Mennyei Jeruzsálem (Jel 21,2) képével, ami szerinte a „teljességre törekvő emberi természet legrejtettebb természetfeletti valóságát szimbolizálja”.

A Téglaképek kapcsán említette a Zsidókhoz írt levél „Mert nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük…” (Zsid 13,14) kezdetű helyének maradandó város képét. Összefüggésbe hozta a Korintusiaknak írt I. levél egyik részletével is, amelyben az emberi test mint a Szentlélek temploma jelenik meg, (Kor I 6,19) utalva arra, hogy minden ember magában hordozza a teljességet. Installációinak „a szélesség és hosszúság, magasság és mélység…” (Ef 3,18) címet adta, melynek képében a hit által feltáruló teljesség jut kifejezésre.

A Téglaképek művészi eszközei alapvetően tudományosak, annak ellenére, hogy szubjektív döntéseket is hoz: megtervezi a programot, megválasztja a paramétereket és szelektál. Az analitikus megközelítés, a szubjektum háttérbe szorítása a személytelen, matematikai módszer révén mindenesetre a mű hangsúlyos része. A „kutatás” célja azonban túlmutat a konkrét következtetések keretein és a vallásokra is jellemző módon a természetfelettivel összefüggő szimbolikus tartalommal is összefügghet, ha a befogadó részéről van nyitottság.

Türk szerint a valóság csak a hit által tárulhat fel az ember előtt. Az 1996-os interjúban a hittel kiegészült látás kapcsán mondta: „Ezzel a kiterjesztett látással alakul ki az embernek egy nagyon valóságos világképe, pontosabban egy valóságos képe a világról. Egy megnyugtató kép, amelyben helyemre kerülök, az Istennel kapcsolatban vagyok, és minden rész szerint való, ami az optikai szemem előtt megjelenik, a teljesség jegyeit hordozza.” (12)

 

 

 

 

 

 

Jelen írás az exindex felkérésére készült Türk Péter Ludwig Múzeumban megrendezett életműkiállítása kapcsán, amelyben érintett voltam. A kiállítás katalógusában megjelenő szövegeim és a fenti írás között vannak átfedések, ám az utóbbi részletesebben fejti ki a Téglaképek spirituális vonatkozásait.


(1) Százados László: Minden nem látszik. Türk Péter (1943–2015) életműkiállítása. Kiállítási vezető. Ludwig Múzeum, Budapest, 2018.

(2) Türk Péter: Jézus megitatott az élővízből. Marana Tha. A Szentlélekben való megújulás lapja, 1992/5. (szeptember–október) 6–7.

(3) Uo., 7.

(4) Rudolf Otto: A szent. Az isteni eszméjében rejlő irracionális és viszonya a racionálishoz. Budapest: Osiris Kiadó, 2007, 16–17. A továbbiakban: Otto, 2007.

(5) Sigmund Freud: Rossz közérzet a kultúrában. In: Sigmund Freud: Esszék. Budapest: Gondolat Kiadó, 1982, 329–330.

(6) Andrási Gábor: A fény titka. Beszélgetés Türk Péterrel. Új Művészet, 1996/9, 29. A továbbiakban: Andrási, 1996.

(7) Türk Péter: Téglaképek című munkám szakmai beszámolója. Pályázati Beszámoló a Magyar Nemzeti Kulturális Alapprogram Képzőművészeti Kollégiumához. Kézirat. Budapest, 2008. 12. 14.

(8) Uo.

(9) Uo.

(10) Uo.

(11) Otto, 2007. 88–93.

(12) Andrási, 1996, 33.

 

2018. szeptember 14.
PRINT