Paksi Endre Lehel:

A luminokinetika megjelenése a Magyar Népköztársaságban: A MTESZ-MIE Iparesztétika Szakosztály és a KINETEAM mérnök-művész csoport köréhez kapcsolódó kreatív produktumok 1969-1985

III. A MTESZ-MIE ISZ célkitűzései, tevékenységükben azonosítható narratívák

 

A "mérnök-művész csoport" a hivatalos művészeti intézményrendszeren kívül, a reálértelmiség gyűjtőszervezeteként funkcionáló MTESZ - Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége - védőszárnyai alatt alakulhatott meg. A Heves megyei szervezet vezetősége (1) nyitott volt a műszaki-művészeti kezdeményezésre.

"A MTESZ komoly cég volt, és politikamentes. Mekkora szó volt ez abban az időben, azt maga el sem tudja képzelni! Úgy kell szerintem ezt elképzelni, hogy adott korban, a kádárizmus kellős közepén, ez a műszaki értelmiségnek volt a szervezete. Ezek az emberek, szolgálati útlevelekkel rendelkeztek például. Szolgálati úton jöttek-mentek nyugatra, vállalati kapcsolataik voltak, mert ezt a párt is nyomta, hogy külkapcsolatok legyenek. Akármilyen, csak gazdasági-kereskedelmi, mert más kapcsolatokat a párt vezetősége nélkül úgyse lehetett csinálni.

. De a műszaki értelmiség nagyon érdeklődött, hol tartanak, mit csinálnak hozzájuk hasonló cégek. Magyarul egy innovatív társaság volt, és nyitott mindenre. Ezek szépen összeszerveződtek, csináltak konferenciákat, meg gyűléseket, meg közös kiállításokat, kiadványokat, utakat szerveztek. Ebbe nem szólt bele senki, mert a párttitkár nem értett hozzá, annak ez magas volt, a műszaki értelmiség meg tájékozódott, rajta tartották a kezüket az európai kultúrán. Ezért engedélyeztek mindent, ami, bármi érdekességként szóba jött." (2)

A MTESZen belül a MIE - Magyar Ipar(os)jogvédelmi Egyesület tagszervezetének Heves megyei szakosztályaként jött létre az Iparesztétika Szakosztály, ezeket a rövidítéseket fedi a hosszú mozaikszó. Így természetesen szinte sehol sem hívták a hivatalos jegyzőkönyveken kívül, a művész tagoknak ez egyszerűen "metesz" volt, mint minden meteszesnek, illetve kifelé az iparesztétikát kommunikálták, amely szó addigra már egy komoly presztízzsel rendelkezett.

Az előző cikkben említett 1972-es parlamenti fölszólalásában Somogyi József éppen az Iparesztétikai Intézetet hiányolja; és négy évvel később, 1976-ban az Iparművészeti Tanácsot több részre darabolják, s ekkor jön létre az egyik utódszervezetként a Képző és Iparművészeti Lektorátuson az Iparesztétikai Osztály. Míg ez, jóindulatúan fogalmazva "minőségbiztosítási" szervként működött, a MIE viszont az innovációk szerzői érdekeit védte.

"Miért jött létre a MTESZ? Mert a Magyar Művészeti Szövetség [értsd: MKISZ], meg az Alap, nem fogadta be. Ez nem szobrászat, ez nem festészet, ez hülyeség!" (3) - vázolja Dargay több, mint negyven év távlatából. Ugyan a tagok közül többen hivatásos képzőművészek voltak, de hagyományos műnemek felől érkezvén; tehát elvileg anyagbeszerzési gondjaik nem úgy lehettek, mint akár Dargaynak (4), akár Baloghnak.

A kor tagfelvételi, zsűrizési kötelmei és szokásai, azaz a szakma azonban a megvalósulásokat, érvényesülési lehetőségeket még az ő esetükben is gyakran megakadályozta, és itt nem mindig szakmai érvekre kell gondolni. Egy mindent fölülíró narraítva hatása, a totális állam esetileg értelmezett szabályai végigvonulnak a Szakosztály történetén is.

Dargay így emlékszik vissza arra, hogyan nem választották meg Művészeti Alap tagnak: "Veszics volt az Alap igazgatója - talán hallotta ezt a nevet, ha foglalkozott az ÁVH-val -, hozta magával Paizs Lászlót, aki nekem véresen jó barátom volt. Azt mondta Veszics Paizsnak < nézze, ha maga jön ide zsűrizni, Rákosi ösztöndíjával, akkor Dargayt nem vesszük föl. De ha a Z. Gácsot küldöm ide, akkor azt mondja, fölveszi a Dargayt. És én fogom megmondani, hogy nem vesszük fel.> Ott volt, én előttem, saját lakásomban, műtermemben.< Ha ellenünk dolgozik, akkor miért akar közénk tartozni?>" (5)

Bodó első nyertes pályázatának előtörténetét ekképp eleveníti föl: "Eldöntötték - nem akarom a nevét mondani, egy menő valaki - hogy ő fogja nyerni. És meghirdették az üvegablak pályázatot, egy csomó embert meghívtak. Akkor épült a régi új művház. Megdöbbentek az üvegablakon, úgy, hogy nem merték odaadni annak az embernek, aki biztos, hogy nyerni fogja a pályázatot. Ezért kiírták azt, hogy mégsem oda akarják csinálni ezt a pályázatot, hanem belső térbe, vagyis nem is üvegablak. Erre nem lehetett engem megint nem meghívni. Viszonylag szűkebb tér volt ez, amire csináltam egy teljesen más pályázatot, ahol a belső térben a homorú. őrült sok minden, fények mozogtak össze-vissza, stb. Megint az volt, hogy nem oda kell, harmadszor is kiírták a pályázatot. Megint újat csináltam, és azt már szégyellték, hogy ne azt fogadják el. Életem első pályázatát így nyertem, s ez volt a Négy Évszak." (6)

Balogh a rendszerváltás után is karrierjének ki nem teljesedését külső okokban keresi: "Mindenki tagadja, hogy a "múltban" cinkosai - küldöncei, kivitelezői - együttműködők voltak a politikai gondolkodás kivitelezőivel! Akkor mégis kik voltak azok, akik az elvtársaknak súgtak - együttműködve éceszeket adtak az akkori jelen megvalósításához??? Kishonti? - Csont? Nagy Ernő?.. stb. Mert belém csak rúgtak - talán az ő javaslataikra?" (7)

Dargay a nyilvánosságra kilépő Szakosztály, mint kvázi-független kezdeményezés központi fenyegetettségére utal: "Tudja, honnan ismerem? A salgótarjáni környezetesztétika konferenciát, ami szintén MTESZ szervezés, két éven keresztül, arra a szövetség küldte ki szaglászni a Fekete Györgyöt. Ott ment a szöveg hátul, Németh Lajos jött figyelmeztetni engem, hogy le van írva a szöveged? Mondom nincsen. Vigyázzatok, mert itt van ez a muki, a szövetség küldte, az agitprop osztály mittudomén milyen képviseletében, jó lesz vigyázni. Meg egy másik nő volt még, aki ilyen szökött gyerekekkel foglalkozott, Incze Zsuzsa. Ő is ott volt szagolni. Rögtönözni kellett, hogy nehogy azt olvassuk föl, mert ki gondolta akkor, amikor készült egy előadásra, hogy ott lesznek az ellentábor tagjai, megfigyelnek bennünket, nehogy baj legyen. Ha le van írva, azt zsebre kell tenni, majd azt kiadjuk később, valami kiadványban, és rögtönözzünk, legyen élőbeszéddel. Mindenesetre ő volt a legbölcsebb közöttünk, Németh Lajos, mert ő az ilyen dolgokat közvetlenül tapasztalta, és magasabb helyen, mint ahol mi lébecoltunk." (8)

S hiába van pusztán egy művészeti eseményről szó, a titkosszolgálatok természetesen bármikor, bármiről tudni fognak, ágenseik fölbukkanására nyugodtan lehet számítani: "Az volt a lényeg, hogy jön egy ember, szemmel láthatóan, első látásra tíz év külsővel: itt van a Schöffer-kiállítás? Mondom: itt. Végig provokált, egyfolytában: hogy merték ezt kiállítani, mi van itt? Kiderült, hogy Kertész Imre - barátom lett később - nem az író Kertész, hanem Schöffer gyerekkori barátja. Egy drogerista volt itt Kalocsán, az apja volt a rabbi. Azért jött, hogy Miklósnak itt kiállítása? De ezt a végén bökte ki, addig teljesen rettegésben tartott, de volt is valami köze az AVH-hoz a pasasnak, mert ekkorát nem lehet tévedni." (9)

A mostani visszaemlékezéseket is beárnyalja a Népköztársaság ellentmondásos, öncenzúrás, paranoid világa, ahol semmi sem azt jelenti, amit, és egyeseknek mindig lehet megoldás. Az, hogy egy ilyen közegben a luminokinetika ügye hogyan kapott szerepet, sokszor egyáltalán nem a luminokinetikáról szólt, és csak részben arról, hogy a luminokinetika milyen hivatkozásokat vonultatott föl, hanem az éppen aktuális hegemón és nem-hegemón narratívákhoz kapcsolódásáról. Hiszen maga Aradi Nóra, a nagy absztrakt-ellenes védi meg az absztraktot, meg el is ítéli egyben.

Majd Major Máté a luminokinetikusok mellé áll, miközben a Tulipán-vitában joggal marasztalja el a pécsieket, akik nem a szerkezetből kiindulva, pusztán ornamentikát csempésznek végre egy házgyári lakótelep látható felületeire. Major azonban hiába ítéli el egyfelől a házgyári építkezés eltávolodását a Bauhaus eszméitől (ennek katasztrofális eredményeit a felelősök, az építész irodák felé meg is fogalmazza), másfelől a népi ornamentika szerepeltetését egy gondolati ívvel, Lechnerig visszamenőleg a nacionalizmus, ergo a fasizmus melegágyaként azonosítja visszamenőleg, így két fronton szerez ellenségeket. (10)

Miközben az egrieket viszont fölkarolja, részben talán azért is, mert neki Schöffer gyermekkori játszópajtása. A luminokinetika hazai történetéből tehát makettben meg is kaphatnánk az ország huszadik századi történelmének főbb szálait is, ha mindenáron a csoport(ok) relatív sikerének vagy kudarcának szakmán túlmutató okait kívánnánk egységes és kristálytiszta narratívában azonosítani, de ez a vállalkozás azonban bizonyosan túlnőne e kutatás vállalásain.

Azonban a művészet egy ilyen kis populációjú, az elitjét gyakran lecserélő államalakulatban föltűnően sok esetben nem a produktumon, hanem a személyes kapcsolatokon és beágyazottságokon múlt. Így egyáltalán nem súlytalanok azok a tények, hogy Dargay édesapja a Városi Tanács Művelődési Osztályának vezetője volt, Tillessé pedig falusi jegyző, akit az ötvenes években újságcikkekben rágalmaztak. Bodó pedigréje sem volt megfelelő, értelmiségi származása miatt, ezért egyetemre (azaz a Képzőművészeti Főiskolára) csak az után mehetett, hogy orvosi műszerészként is tanulnia kellett - aminek hasznát is vette a luminokinetikus művek műszaki megoldásakor, amikor szakmai segítség igénybevétele nélkül létre tudta hozni a működőképes szerkezeteket.

Z. Gács esete pedig szintén kizárt, hogy politikamentes legyen, aki még a harmincas években a Szocialista Művészek tagja volt, majd töretlen a karrierje az ötvenes évek elejétől fogva, nemcsak megbízásokat teljesít, hanem minisztériumi vásárlásokkal is bőkezűen el van látva, Dargay megfogalmazásában pedig el tudott intézni dolgokat: "Z. Gács nagy diplomata volt. Amit más nem tudott volna megcsinálni, azt ő megcsinálta, meg Major Máté. Befolyásos ember volt." (11)

Z. Gács Majort és Kepest is ebből az akkoriban államilag egyáltalán nem jó szemmel nézett szocialista körből ismerte, aminek szintén tagja volt Vilt Tibor, akinek tanítványa volt Dargay, akit Majorral Vilt ismertetett össze; majd Major ajánlására jut ki Dargay Schöfferhez. (12)

Szatmári ismertsége Vasarelyvel, 1971-72-es párizsi tartózkodása idejéből talán a pécsieknek köszönhető, Szatmári Lantos Ferencet is ismerte. Balogh és Tilless gyerekkorukból ismerték egymást Egerből, majd Dargay Baloghon keresztül ismerte meg Tillesst (az egri kollektív műteremben szomszédok is voltak), Tilless pedig hozta az általa régebben ismert Bodót Debrecenből, ahol már addigra lakott.

. Varjasi pedig Balogh unokaöccseként került a MTESZhez. Szatmáriról nem tudjuk, pontosan mikor csatlakozott, de többek úgy emlékeztek meg róla, mintha ő valamivel később jelent volna meg Salgótarjánból.

A MTESZ-MIE ISZ (továbbiakban: Szakosztály) hogy valójában 1974-ben, vagy, amint a megyei lap több ízben (13) értesít (14) róla, 1975-ben jött létre végül, talán nem annyira lényegi kérdés; első megnyilvánulásuk viszont az 1975. márciusában tartott Iparesztétikai Bemutató - tehát luminokinetikus kiállítás, amelyet Z. Gács nyitott meg.

A cikk szavaival a kiállított anyag "térformákat, épületdíszítőelemeket" fed. Nem teljes bizonyossággal Dargay egyik Térmodulátorát (1.kép) lehet azonosítani mindebből (fekete-fehér fotó is fönnmaradt az installációról), bár a cikk hangsúlyozza, hogy a tagok munkáiból álló csoportos bemutatkozás volt ez.

A Szakosztály célja az eléggé tollba mondottnak tűnő beszámoló szerint "annak kísérletezése, hogyan lehet összekapcsolni a kultúra hagyományos értékeit napjaink gazdasági tevékenységével", azaz "közvetlen kapcsolatot kívánnak kialakítani a megye ipari vállalataival, üzemeivel, (.) s igyekeznek összhangot teremteni a műszaki, tudományos munka és a művészeti tevékenység között."

A fogalmazás talán nemcsak a tudósítás műfaja miatt ilyen óvatos - egy szóval sem említik az avantgárdot, az absztrakciót, (fény-installációt?) a luminokinetikát, egyáltalán, művészeti szakkifejezést nem visznek bele a diskurzusba - viszont említik, hogy ez alkalommal a MIE országos elnöke "az ipari formatervezés és alkotások jogi oltalmazásának kérdéseiről" tartott előadást.

Egy évvel később, 1976-ban a tisztújító ülés és a harmadik kiállítás alkalmával szintén a megyei (Heves) lap újra közli a csoport célját, amely a "korszerű képzőművészeti együttműködés kialakítása és az erre irányuló kísérletezés". Tevékenységüket így írják le: "olyan konstrukciókat készítenek, amellyel külső vagy belső térben elhelyezve fény-effektusokkal, mozgással érnek el hatást. Munkájukhoz felhasználják a tudomány és a technika eddigi eredményeit is." A kiállított anyagról ennyit közölnek: "épületek homloktervei fényképeken, diapozitíven pedig a zománcüveggel való díszítés lehetőségei, (.) a kinetikus szobrokkal való kísérletezés több lehetséges módja, (.) olyan alkotások, amelyek hanghatásra reagálnak, műanyagplasztikák." (15)

A szomszéd megyei (Nógrád) lap interjúzza a titkárrá megválasztott megyei tagot, Szatmárit, s itt is megjelenik, a Szakosztály céljaként "az ember művi környezetének esztétikusabb alakítása", ezen belül is a köztéri megvalósulások ötlete: "az eddigi gyakorlathoz hasonlóan, közreműködünk társadalmi ünnepek színesfény- és dekorációterveinek elkészítésében". (16)

A homlokzat tehát teljesen a rendszerkompatibilis keretek között húzódik föl, és túl konkrét művészeti szakkifejezések, keresőszavak használata nélkül eléggé nyitottan marad, nem keresi a konfrontációt. J. Szilágyi Gábor, már egy Kineteam-kiállításról szóló, 1982-es cikkben előzményként említi a Szakosztály létét, s itt már mint "(fedő)néven" működő dologról fogalmaz a Művészet hasábjain. (17)

A fedőszerv jelleg a szóbeli visszaemlékezésekben is rendre előkerül. Még az 1978-as MTESZ-MIE katalógus megjelenése után közvetlenül, 1979 januárjában az Élet és Irodalom egy rövid szöveget megjelentet Bodri Ferenctől, aki a csoport jellegéről ekképpen tájékoztat: "Kapcsolatukat csak az új formák és az új lehetőségek iránti közös érdeklődés teszi szorossá, csoportjukat az így talán könnyebben megteremthető lehetőségek szervezetté." (18)

A nem túl nagy publicitású, rövid ideig nyitva (azon belül is: bekapcsolva!) tartó első kiállítást követően az egri Technika Háza még több iparesztétikai bemutatónak ad helyet - a debreceni, illetve a pesti MTESZ-székházba tervezett bemutató valószínűleg nem realizálódott, legalábbis nyom nélkül maradt. (19)

Az egri bemutatók közül talán a legfontosabb Nicholas Schöffer (akkor: Schöffer Miklós) első egyéni kiállítása a Magyar Népköztársaságban, 1976-ban(2.kép), majd még ugyanabban az évben a tagok csoportos bemutatkozása (20) valósul meg, illetve még egy 1978-ban. Ezek közül ma már nem lehet megállapítani, hogy valóban hivatalos program volt-e, illetve iparesztétikai bemutatónak nevezték-e (lévén kizárólag Dargay visszaemlékezése és Csont egyes vázlatai (3.kép) alapján lehet képünk róla), amikor a "vendégtag" Csont István közreműködésével a Technika Házában egy kinetikus, UV-fényre reagáló installációt építettek meg, amely a gravitáció elméletét szemléltette.

A ma már közismert elgondolást vizualizálta, miszerint egy nagy test olyan gravitációs teret tart fönn maga körül, hogy ha elasztikus hálóba tennénk, akkor a hálót bemélyítené, s egy körülötte keringő másik - kisebb test ebben a mélyedésben gurulna egyre kisebb körökben. UV-reagens festékkel lefestették a hálót, a nagy gömböt és a körülötte forgó kisebbet.

Ma ezt luminokinetikus installációként is értelmezhetnénk, ami azonban történelmietlennek tűnik, lévén az alkotó(k) hivatalosan fölvállalt szándéka szerint sem "képzőművészet" - mivel azt a Lektorátus határozza meg - sokkal inkább egy tudományos ismeretterjesztő szemléltető ábra, a történelmietlenséget tetézve: design. (Az sem véletlen, hogy a lengyelek az 1973-as Kopernikusz-kiállítást a TIT budapesti székházába szervezték.)

Azonban ez a mozzanat teszi lehetővé a további luminokinetikus munkák nyilvános szerepeltetését a Népköztársaságban, a tudományos szemléltetés lesz az a hivatkozási alap, amelyet a hegemón marxista esztétikával nem is csak, hogy kibékíthetőnek, hanem éppen hogy annak megfelelőnek fog kommunikálni a csoport.

A Szakosztály indulásakor nem rendelkezik manifesztummal - az alapító okirat hiányában az újságcikkből következtethetünk tartalmára; azonban az 1978-as katalógus Dargay programszövegével indít. (21) A szöveg bizonyára valamivel korábbi, lévén Szatmári már 1976 októberében, mint még abban az évben megjelenő kiadványról beszél a sajtóban. (22)

Mint a reakciókból kiderült, még ez is alaposan elvetette a sulykot, nem is burkolt társadalom-, illetve intézménykritikát fogalmazott meg: "tévesen értelmezett hagyománytiszteletben fogant, gátló értékrendszer" "egyeduralmáról" beszél, amivel szemben (!) határozza meg magát a csoport. A művész vállalja magára a "dinamikus katalizátor szerepét" hogy "ellensúlyozhassa a kiállításrendszer kondícionáló hatását".

Kimondatik az igény arra, hogy "aktuális és szociális" legyen a művészet, vagyis köztéri megvalósulásokban gondolkodik, nem kiállítótermiekben. Viszont másként értelmezi a kortárs művészetet, mint a hegemón szakmai álláspont, amikor a szöveg utal arra, hogy a művészet nemcsak a társadalom, hanem a "művészet belső fejlődését" is figyelembe kellene, hogy vegye.

Vagyis amit az előző évtizedben a Velencei Biennálékon ünnepelt a nyugat, a luminokinetikát, mint a teret fénnyel moduláló elvrendszert kell ide érteni - természetesen a varázsszó kimondása nélkül. Efelől nem is hagy kétséget Dargay az erre következő sorokban:

"A színek, fények a végtelen tér érzetét adják. Az elektromos fények, átlátszó színek, a fénytörés, a szétszórt fény és a fény átváltozása szilárd testté, vagy fordítva, a folyadékok és gázok -, mindezek kimeríthetetlen forrást jelentenek egy új esztétika és művelődés számára."

A luminokinetika tehát látensen manifesztálódik; s ami nagyon fontos mozzanat még a szövegben, megjelenik a szociális jelleg, ami teljes összhangban van a nyugati mérnök-művész csoportok célkitűzéseivel, de egyszersmind a happeninggel is: a közönség bevonása. "Ugyanakkor lehetőség nyílik a közönség számára, hogy közreműködjön, a hatás irányításában, modulálásában, az alkotás folyamatában."

Ez, a hatvanas évek óta a luminokinetikával szoros összefüggésbe hozható mozzanat az, amelyet Frank Popper a hetvenes (23), majd a nyolcvanas években (24) (amikor már nemcsak luminokinetikáról, hanem elektromos művészetről ír), a kezdetektől (25) kiemel, mint olyan jelentős (recepció)esztétikai innovációt, amely az idők haladtával kikerülhetetlen hatású lesz - nem csak a képzőművészet berkein belül (Popper tárja föl elsőként a mozzanat ötletének első megjelenését Moholy-Nagy és Kemény Dinamikus-konstruktív erőrendszer manifesztumában.)

A közönség bevonásának korabeli kritikája volt, amint a nyugati baloldali hagyomány a luminokinetika tömegeket vonzó látványosság-jellege örvén azt a kapitalista spektákulum újabb represszív deszublimációjaként ítélte el, azaz egy kvázi lázadó eszköz hatalmi célok alá rendelésének esélyét joggal érzékelvén emelte föl mutató ujját. (26)

A Szakosztály viszont, Dargay szövegében ettől a kapitalista stigmától nem kellett, hogy tartson, sőt: a közönség bevonását egy gondolattal egyenesen a tervgazdaságban (vitatható hatásfokkal) működő ipari szereplőkre is kiterjesztette.

"A művész munkája során segítségül hívja a mérnököt, esztétát, pszichológust, a legváltozatosabb irányban képzett szakmunkásokat. Így az alkotás folyamata szerveződés az emberek között, a létrejövő mű, mely állandó változásokat produkál - kollektív munka eredménye."

Végül az "új esztétika és művelődés" jegyében, a luminokinetika adta eszköztár formáját összeköti a tartalommal: "Minél több tudományos és technikai, pszichológiai eredmény alkalmazása, a kozmikus mozgás állandó, érzékeny észlelése -, mindezek alapvetőek az emberi igények transzformálásához."

Nem hagyja szó nélkül azt sem, hogy a hegemón esztétikai diskurzus filozófiai alapvetésének sokkal inkább ez felelne meg (mint amit a művészeti szakmai szervezetek aktuálisan engedélyeznek): "Egyben az állandó mozgás-változás jelensége az esztétika sajátos nyelvén juttatja érvényre a materialista világnézet és természettudományos gondolkodás alapelveit."

A sors fintora, hogy ez a programszöveg éppen a Szakosztály széthullása előtt jelent meg ebben a csoportot népszerűsíteni hivatott kiadványban, viszont valóban ezek az elvek működtették a csoport tevékenységét az alapítás óta eltelt időszakban. A Szakosztály hivatalos keretei valóban jelentettek egyfajta előnyt a különféle cégek, gyárak megkeresésekor: a művészek nem tűntek magánzó amatőröknek, s az akkor már a közbeszédben is hiányolt iparesztétika varázsszava képviselőiként nyíltak előttük lehetőségek. Nem véletlen, hogy a kiadvány hátlapján ennyi szerepel Varjasi izgalmas rács-interferencia fotogramja (4.kép) fölött: MTESZ . MIE . IPARESZTÉTIKA . EGER

E céges kapcsolatépítés nem nyilvános tevékenység volt értelemszerűen, azonban ezt megkönnyíthette, hogy a Szakosztály aktivizálta magát, és hivatkozási alapokat hozott létre. Így az Iparesztétikai Bemutatók mellett a Szakosztály jelentős tevékenységként a Környezetesztétikai Konferenciákat is megszervezte, összesen kettőt, 1976-ban és 1978-ban.

A környezetesztétika emellett az időszakban több, a tagok részvételével zajló megnyilvánulás kapcsán is napirenden van tartva, így 1975 decemberében - a konferencia elő-rendezvényeként - Szatmári Béla Környezetművészet c. kiállítása nyílik Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Házban üvegzománc kompozícióiból - ezt Németh Lajos nyitja meg.

1976 októberében Tilless Pap Gáborral megszervezi a Vázlattól a műig c. csoportos kiállítást Debrecenben az Egyetemi Galériában, ahol Tilless, Berczeller Rezső, Lantos Ferenc és Bak Imre szerepel egy-egy, állandó köztéri installációként megvalósult művel. A kiállítás koncepciója szerint olyan műveket kíván bemutatni, amelyek dialógust alakítanak ki környezetükkel.

"Mind a négy mű oly módon kíván hatni szemlélőjére, hogy az ne csupán egyes részletmegoldásaik sikerültségén örvendezzék, de vegye észre a mű körüli tágabb hatósugarú összefüggéseket is. Konkrétan: figyeljen fel a műnek közvetlen környezetével folytatott (és esetenként igen tanulságos!) párbeszédére, fedezze fel a műben azokat az arányokat és ritmusokat, amelyek önmagukon túli - makro-, illetve mikrokozmikus - létformákra utalnak. Olyan létformákra, amelyek elsősorban nem megnyilvánulásaik egyedi jellegzetességei révén válnak fontossá számunkra, hanem éppen azáltal, hogy nemcsak bennük, a művekben, de bennünk, szemlélőikben is, sőt, környezetük (környezetünk) tágabb-szűkebb tartományaiban is egyképpen nyilvánulnak, hatnak." (27)

E gondolatok jelzik, hogy a Szakosztály luminokinetika-értelmezése, absztrakt-felfogása nem merült ki egy végletesen racionális, technicista hozzáállásban, amely pedig gyakori oka volt a művekkel szembeni ellenérzéseknek a közönség részéről. Jelen volt - legalábbis Tilless irányából biztosan, de ha a Haulisch-féle szöveget vesszük Szatmáriról, akkor felőle is - egyfajta panteisztikus, a korban foszlányaiban elérhető ezoterikus jellegű hagyomány is, amely árnyalta a tagok valóság-koncepcióit, így a luminokinetikát, mint eszközt is eltérő nézetrendszerek szerint tekintették alkalmazandónak.

Így az előbbiekkel éles ellentétben áll például Balogh vezérgondolata, amelyet Hangyel Orsolya is tanulmányának mottójául választott: "Fogadjuk el, hogy az Univerzum nem antropomorf!"

1977 szeptemberében szintén Tilless az UNESCO Képzőművészeti Világhét kelet-magyarországi műsorfüzetében, amit már az előszó értelmében "az ember és környezete gazdagítására, az egyéni és társadalmi tudatformálásra" szentelnek, a lakótelepi környezetről jelentet meg egy írást. Az egy évvel későbbi, ugyanebből az alkalomból megjelentetett kiadvány (5.kép) pedig teljes egészében a lakótelepi környezetnek szenteltetik "utcák és terek kultúrája" címen, s a II. Környezetesztétikai Konferencia anyagait is tartalmazza.

A konferenciákról való tudásunk majdnem ugyanannyira töredékes, mint az Iparesztétikai bemutatókról, de ezen események nagyobb volumene révén mégis alkothatunk róluk vázlatos képet. Szerencsére a sajtó intenzíven tudósít (28) róluk, illetve fönnmaradt a második konferencia belső körben terjesztett, a programot részletező meghívója, ahogyan a - föltehetően ezzel a programmal nagy átfedésekkel bíró - világheti programfüzet is.

Az első, amely 1976 január 19-én zajlott a Megyei József Attila Művelődési Központban, koprodukcióként jött létre, bár egyértelműen a Szakosztály, és azon belül is leginkább Szatmári aktivitásának köszönhető ("eszmei szerzője és az intéző bizottság elnöke"). (29)

Itt megvalósul a Szakosztály célkitűzése: az ipari és építészi körökkel összekapcsolni a képzőművészet op art és neokonstruktivista irányát. Társszervezők: ÉTE (Építéstudományi Egyesület) Nógrád Megyei szervezete, Üvegipari Művek salgótarjáni síküveggyára, Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat és a NÓGRÁDTERV. Előadtak: Finta József (építészet és környezet), dr. Müller Ferenc (technikai anyagi környezettervezés), Dargay Lajos (designé és építészet - sic!), Buczkó György (építészet és üveg), Lantos Ferenc (vizuális nevelés és környezetalakítás), Botka Miklós (ÉTE elnök, zárszó), de vitavezetőként jelen volt Bereczky Lóránd is. (30)

1978. május 29-30 között valósul meg szintén Salgótarjánban a II. országos környezetesztétikai konferencia, négy szekcióval. Vetített képes előadásokat tartottak megvalósult és tervezett projektekről: Dargay Lajos ("kinetikus szobrász": "Kinetikus művek a környezetben"), Dr. Bonta János (Budapesti Műszaki Egyetem, tanszékvezető: "Építészet és környezetesztétika"), dr. Ernyey Gyula (Iparművészeti Múzeum főigazgató-helyettes: "A terméktervezéstől a környezettervezésig"), Kerényi József (építész), Király Sándor (festőművész, Iparművészeti Főiskolai docens, az ismétlődő formarendszerekről), Horváth István, dr. Takáts Endre, Csete György (építész), Németh Lajos (művészettörténész, az MTA "vizuáliskutató elnöke": "A vizuális környezetszennyeződésről"), Németh Márta (festőművész), Tatár Péter, Lantos Ferenc (Ybl Miklós Műszaki Főiskola tanára, a vizuális nevelésről), Bodri Ferenc (művészettörténész, Kepes György "Amerikában élő képzőművész" környezetesztétikai munkásságáról), Szatmári Béla ("Környezet - közérzet - közízlés"), Mikó Sándor, Pohárnok Mihály (Ipari Formatervezési Tájékoztató Központ vezető), Ördögh László, dr. Mőcsény Mihály (másutt László, Kertészeti Egyetem, a táj- és kertépítés környezetesztétikai funkciójáról).

A kerekasztal-beszélgetés Dargay, Tilless ("formatervező"), Szatmári, Fekete György, Karmazsin László, Tatár Péter (iparművész) és Lantos Ferenc részvételével zajlott. Zárszót Botka Miklós (Nógrád megyei Tanács osztályvezetője, az ÉTÉ Nógrád megyei Szervezete titkára) tartott.

Szatmári még a konferencia előtt kiállított "Esztétikai környezet" '78/2 címmel (6.kép) az Ifjúsági Házban, s a konferencia alatt Dargay és Balogh (a Szakosztály kollektív kiállásaként másutt nem részletezve a kiállítókat), "Esztétikai környezet" sorozat '78/3 címmel; az előzetes programajánlóban szerepel még "FKSE kisérleti műhelyének", a pécsi tervezővállalat fiatalok irodája megvalósult anyagainak fotódokumentációi is.

Még egy köztéri multimédiás luminokinetikus esemény is tervben volt, a Palócz Imre téren, a "Fény-mozgás-zene című audiovizuális bemutató". A (Nógrád) megyei lap a meghívóból idéz, amikor beharangozza (31) az eseményt, amely szöveg már egészen bátran zúdítja a kor varázsszó-kompilációját a közbeszédbe.

"A konferencia olyan nagyon is különböző foglalkozású emberek találkozója lesz, akik felelősségüknek tartják épített környezetük szebbé, humánusabbá, információ- és ingergazdagabbá változtatását. Olyan embereké, akik munkájukban, életükben - akár mint alkotók, akár mint felhasználók - az iparesztétikai célkitűzések mielőbbi magvalósulását elősegíthetik. A II. országos környezetesztétikai konferencia céljai között szerepel a makro- és mikrokörnyezet különböző esztétikai kérdéseinek vizsgálata; a közérzet, a közegészség és a közízlés fejlesztésének kérdései, a közgazdaság-művészet fejlődésének és kölcsönhatásának áttekintése, az esztétikai környezet szocialista embert formáló tényezőinek elemzése; a témakörhöz tartozó és kapcsolódó legjobb tervek és javaslatok felszínre hozása és bemutatása."

A Salgótarjáni Műsor a Szatmári által jegyzett sajtóbeharangozót közli, az ő, mint "a Környezetesztétikai Konferenciák Intéző Bizottságának Elnöke" aláírással; itt koherensebb szövegrészletek szerepelnek, a fogalmak tisztábbak a környezet-fölfogást illetően, a mikro- és makrokörnyezet értelmezésében. (32)

Az esemény a helyi sajtó szerint több, mint száz, "építész, formatervező, művészettörténész, ipar- és képzőművészeti szakember" részvételével zajlott. (33) A hevesi megyei lap ezt kiegészíti (34) tervezőirodák, tanácsok képviselőivel. Kicsit bátrabban sommázza a sajtóban kiküldött programot akképpen, hogy "ezen azt vitatják meg, hogy milyen módszerekkel lehetne megszüntetni a lakótelepek egyhangúságát".

A rendezvény zárultával néhány adat közlésén túl a helyi sajtó a konferencián elhangzottak kommünikében való közlését említi, valamint előrevetíti a harmadik konferencia tervét, amelyet majdan Egerben tartanak. (35)

A kerekasztal-beszélgetés kissé semmitmondó kivonatát (36) közli a sajtó még utólag, amelynek fő mondanivalója az, hogy "itt a történelmi pillanat" (a szövegben is idézetként) a gyors és igénytelen lakásépítési programok esztétikai elégtelenségének orvoslására.

Nem állapítható meg, hogy ezen az eseményen látható volt-e Tilless és Bodó filmje (37), amelyet magyarországi lakótelepekről készítettek: Szolnokon, Debrecenben, és további helyeken, azzal a céllal, hogy bemutassák, hogy ezek egymástól megkülönböztethetetlenek. A nyilvános vetítések során komoly indulatok szabadultak el, a filmet eltiltották a szélesebb körben való bemutatástól, és csak Bodó és Tilless addigra megszilárdult pozícióinak köszönhető, hogy nem lett tettükből komolyabb retorzió.

A világheti műsorfüzet (38) pontos adatokkal szolgál a konferenciáról: 124 részvevőről számol be, illetve hosszú listán közli a küldő szerveket. Az előadók közül Bonta, Ernyey, Kerényi, Király, Horváth, dr. Takáts, Csete, Németh, Németh, Tatár, Lantos, Bodri, Dargay, Szatmári absztraktjait közlik. Mindez előtt egy idézet-csokorban a környezetesztétika ideológiáját vázolják le Corbusier, Kassák, Engels, Ratislav Lacko, Perényi Imre és Jiři Musil szövegrészletei alapján, valamint egy hangulati fölütésként Peter M. Bode lírai írását is újraközlik, amelyben a magas házak ellen szólal föl e szerző.

E nyilvános csoporttevékenység mellett a tagok köztéri munkákra nyernek megbízásokat, ipari cégekkel való együttműködésekre is sor kerül, nemzetközi kapcsolatokat építenek, de a Szakosztály 1979-re hivatalosan megszűnik. A luminokinetika ügyét a tagok egyénileg (Dargay), majd a Kineteam nem hivatalos keretei között viszik tovább.

 

 

 

A szerző e cikk adatainak összegyűjtésekor és szerkesztésekor a MANK Kállai Ernő-ösztöndíjasa volt.


(1) "Két nagyon komoly ember állt a kezdeményezésem mögé. Egyik volt dr. Kovács Jenő, Széchenyi-díjas erdőmérnök, a Mátra-Bükki erdőgazdaság főmérnöke, később vezérigazgatója, és, ami még fontos, ő volt a MTESZ elnöke, alelnöke pedig egy másik vérig sértett ember, Mátrai Tibor professzor, atomfizikus, aki Dubnában dolgozott, majd Cambridge-ben. Büntetésből az Egri Tanárképző Főiskola Fizika Tanszékére tettek egy világhírű atomfizikust. Nem volt azért rossz társaság, kezd kiderülni." Dargay interjú, 2017. május 10.

(2) uo.

(3) uo.

(4) Dargay interjú, 2017 május: "Miért jött létre a MTESZ? Mert a Magyar Művészeti Szövetség, meg az Alap, nem fogadta be. Ez nem szobrászat, ez nem festészet, ez hülyeség. (.) 1970 és 74 között próbáltam az Alapnál, hogy fogadják be ezt a szakosztályt. Hivatalos organizáció nélkül nem lehetett csinálni semmit, egy szöget nem lehetett beverni a falba. Mondok példát: így szóltak a kiállításra való felkérések: nemes anyag, gipsz nem lehet. Szobornál például. Ha valaki bronzot akart öntetni, lektorátusi határozat kellett hozzá, hogy kiönthető. A bronzöntő nem öntötte ki a szobrot, Halász a Dob utcában nem öntött semmit, ha nem volt lektorátusi engedély, mert akkor az ő boltját zárják be. Attól kezdve Szebényi Imre, aki Kanadába ment, s aztán meghalt, meg Varga Imre, akkor kezdték hegesztgetni a szobrokat. Nekem is vannak forrasztottak abból az időből, mert így nemes anyag lett, ha vörösréz lemezből csináltuk meg. Akkor jött az állam, lépett egyet, kellett a Metalloglobushoz, ahol a fémet be lehetett szerezni, engedély, hogy vásárolhassunk nemes anyagot, s akkor azt sem adtak lektorátusi engedély nélkül. Hihetetlen, milyen packázás ment. Az Alapon keresztül pedig fél áron hozzá lehetett jutni mindenhez. Ez volt a kényszer, hogy az Alapnál legalizáljuk magunkat, hogy tudjunk dolgozni. (.) -De hogyan zajlott az Alap megkeresése a MTESZ előtt? -Megkerestük őket, hogy szakosztályt nyissunk. Ebből nem maradt semmi nyom. Csak telefonon reagáltak, az ilyesmire nagyon vigyáztak, hogy ne maradjon nyoma. Ilyenek mentek, már akkor MTESZ háttérrel, hogy fogadja be az Alap a szakosztályt. Zöldnéhez kellett, ő ült az üvegkubusban ott elöl a folyosón a Báthori utca 10-ben, ott akadt el, és így jött ad acta (a kukába). Vilt akkor kapta a gengszter nevet - szegény Tibor bement emiatt, és a Zöldnére "ráborította az asztalt" Mondom, ez a legfontosabb emlék, hogy a szakma nem volt hajlandó, és olyanok is például, mint a Paizs, aki később csak odakunkorodtak, csak odajöttek, elkezdett plexizni."

(5) uo.

(6) Bodó interjú, 2017. május 31.

(7) Kézírásos jegyzet a Balogh hagyatékban, évszám nélkül.

(8) Dargay interjú, 2017. május 10.

(9) uo.

(10) Simon Katalin: A tulipán-vita. Lakótelep - humánum - organikus építészet Iskolakultúra 2006/6

(11) Dargay interjú, 2017. május 10.

(12) uo.: "Kellett ismerni embereket, hogy bátorság legyen. A nagy diplomata, az egész művészi tendencia mögött Major Máté volt. Ő tagja volt a Szocialista Művészcsoportnak a háború előtt. Vilt Tibor is tagja volt. De közben csinált olyan portrékat, amiket a Római Iskola ihletésére alkotott, mert kapott római ösztöndíjat, és akkor a római iskolához is közel került. De hát nem volt megtéveszthető ember szegény Vilt Tibor. Major Máté jött egyszer hozzám Egerbe. Hogy Vilttől tud rólam. Beszélt arról, látva a dolgaimat, hogy van neki egy ismerőse Párizsban, aki szintén csavaroz, nem hegeszt, vagy mechanikus kötésekkel dolgozik. El van rugaszkodva a világtól, gyermekkora óta ismeri, mert Major bajai volt, és gyerekkorában ide (Kalocsára) jártak nyaralni, és megismerkedett az akkor még kölyök Schöfferrel."

(13) T. E.: A környezet esztétikai minőségéért, Nógrád, 1976. október 8.

(14) Iparesztétikai szakosztály alakult a MTESZ megyei szervezeténél
Újabb tagegyesülettel gazdagodott a MTESZ Heves megyei Szervezete: 23.-ként kedden alakult meg az egri Technika Házában a Magyar Iparjogvédelmi Egyesület Heves megyei Szervezete s ezen belül az iparesztétikai szakosztály. Építészek, ipari formatervezők, iparművészek, festők, szobrászok határozták el a szakosztály létrehozását, programjuknak tekintik annak kísérletezését, hogyan lehet összekapcsolni a kultúra hagyományos értékeit napjaink gazdasági tevékenységével.
A szakosztály megalakulásának napjára a leendő tagok kiállítást rendeztek, ahol térformákat, épületdíszítőelemeket mutatnak be. Ezt a kiállítást Z. Gács György festőművész, az iparművészeti főiskola tanára nyitotta meg; elmondta, hogy az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság irányításával iparművészeti tanács alakult, a jövőben több támogatást nyújtva e tevékenységnek.
A megnyitó után került sor az alakuló ülésre, ahol dr. Kovács Jenő, a MTESZ megyei szervezetének elnöke köszöntötte az új szakosztályt, s megválasztották annak vezetőségét. Ezt követően dr. Takács Endre, a Magyar Országos Iparjogvédelmi Egyesület titkára tartott előadást az ipari formatervezés és alkotások jogi oltalmazásának kérdéseiről. A szakosztály vezetőségének nevében Dargay Lajos elnök elmondta, hogy közvetlen kapcsolatot kívánnak kialakítani a megye ipari vállalataival, üzemeivel, a tagok részére előadásokat szerveznek, s igyekeznek összhangot teremteni a műszaki, tudományos munka és a művészeti tevékenység között.
Népújság, 1975. március (26. évfolyam, 51-76. szám)1975-03-12 / 60. szám

(15) Iparesztétikai kiállítás, Népújság, 1976. szeptember 15.

(16) T. E.: A környezet esztétikai minőségéért, Nógrád, 1976. október 8.

(17) J. Szilágyi Gábor: Kineteam. Művészet, 1982/5., 53. o.

(18) Bodri F.: Magyar kinetikusok. Élet és Irodalom, 1979. január 6.

(19) T. E.: A környezet esztétikai minőségéért, Nógrád, 1976. október 8.

(20) Egy hét Hevesben, Népújság, 1976. szeptember 19.

(21) A Szatmári által tervezett, egyébként fekete-fehér kiadványban e szöveg kivételesen jelenik meg, fehér betűkkel szedve először fekete alapon magyarul, majd vörös alapon oroszul, és kék alapon angol nyelven.

(22) T. E.: A környezet esztétikai minőségéért, Nógrád, 1976. október 8.

(23) Popper, Frank 1975. Die Kinetische Kunst. Licht und Bewegung, Umweltkunst und Aktion. DuMont Schauberg, Köln

(24) Popper, Frank (ed.) 1983. Elektra (kat.) Les Amis du Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris, Paris

(25) Popper, Frank (ed.) 1966. Kunst-Licht-Kunst (kat.). Stedelijk Van Abbemuseum, Eindhoven

(26) Busbea, Larry 2013. Kineticism-Spectacle-Environment. October No. 144. pp.92-114

(27) Pap G. (szerk.): A vázlattól a műig - kat. Egyetemi Galéria, Debrecen, 1976.

(28) A megyei lapok részletes beszámolóin túl az országos lapok is rövid híradást közölnek, a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap is.

(29) Évszám nélküli különnyomat a Szatmári hagyatékban

(30) I. környezetesztétikai konferencia Salgótarjánban, Nógrád, 1976. január 15.
Az I. környezetesztétikai konferenciát január 19-én rendezik meg Salgótarjánban, a Megyei József Attila Művelődési Központ klubjában. A rendező szervek, az ÉTÉ Nógrád megyei szervezete, az Üvegipari Művek salgótarjáni síküveggyára, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat, a MTESZ "MIÉ" iparesztétikai szakosztálya és a NÓGRÁDTERV gazdag programot állítottak össze. A konferenciát Juhász Gyula, a salgótarjáni síküveggyár igazgatója nyitja meg. A vitaindítót "Építészet és környezet" címmel Finta József, Állami-díjas építész tartja. Dr. Müller Ferenc főiskolai tanár, a technikai anyagi környezettervezés rendszertanáról. Dargay Lajos szobrászművész, a designé és építészet témaköréről, Buczkó György iparművész, az építészet és üveg viszonyáról, Lantos Ferenc festőművész, a vizuális nevelésről és környezetalakításról tart előadást.
Ezután kerül sor Szatmári Béla "Környezetművészet" című, a Megyei Művelődési Központ üvegcsarnokában nyitva tartó kiállításának megtekintésére. Ezt követően pedig a résztvevők Salgótarján városközpontját tekintik meg, a város építését Perényi László, a NÁÉV főmérnöke ismerteti. A délutáni vitát Bereczky Lóránd, művészettörténész vezeti. A konferencia zárszavát Botka Miklós, az ÉTÉ Nógrád megyei szervezetének elnöke mondja. Mintegy 150 résztvevőre számítanak.

(31) Salgótarjánban lesz a II. országos környezetesztétikai konferencia, Nógrád, 1978. május 14.

(32) II. környezetesztétikai konferencia, Salgótarjáni Műsor, 1978/5

(33) II. országos környezetesztétikai konferencia, Nógrád. 1978. május 30.

(34) Milyen lesz a jövő építészete? - országos konferencia Salgótarjánban, Népújság, 1978. május 30.

(35) Befejeződött a II. országos környezetesztétikai konferencia, Nógrád 1978. június 1.

(36) Pintér Károly: Környezet - közérzet - közízlés, Nógrád, 1978. június 10.

(37) Tilless és Bodó interjúk

(38) Utcák és terek kultúrája, Képzőművészeti Világhét '78 Kelet- magyarországi műsorfüzet Debrecen, MKISZ Kelet-magyarországi Területi Szervezet, 1978.

2019. október 18.
PRINT