Random helyzetjelentések Londonból V.

Zajszörf az East Enden

Szövényi Anikó

Random helyzetjelentések Londonból V.

Zajszörf az East Enden

Gondolta, ha már a médiaművészet rovatcím alatt írogat, akkor néha valóban erről a témáról is szólnia kell, nem lehet mindig csak klasszikus képzőművészetet bújtatni itt. Tehát ez a rossz lelkiismeret juttatta el ezen a héten olyan multimédiás rendezvényekre, ahol a hang/zene/zaj kapta a főszerepet.

Az első, a field 61 című esemény, talán a legpanorámásabb helyszínen történt, ahol hősünk mostanában megfordult. Az East Enden, egy blokkház hatodik emeletéről kóstolgatta London sziluettjét, na meg az élő digitális zenét. Ez utóbbiról az összbenyomása nagyjából olyan, mint ülni egy mező közepén nyugalomban egy magasfeszültségű vezeték alatt, hallgatva a szél zúgását és az áram sercegését.

A helyi avantgárd elektronikus zenei élet egyik alapfigurája, egyébként meg egy szimpatikus szőke lány, BitTonic hívta össze a zenészeket az estére: laptop és sampler improvizációk kísérleti videókkal aláfestve. A videók közül leginkább a kétfős Semiconductor munkái tapadtak meg hősünk emlékezetében. A csapat minimalista komputer-animációkat gyárt, mint pl. a Newantics c. etűd, amiben színes korongok sorjáznak a vásznon, mintha egy megbolondult teniszlabda-adogatógép ömlesztené őket. Vagy a klasszikus LinEar, amelyben villanypóznák interferálnak, gerjednek egymással. Hősünk legjobban az Earthquake c. animációt szerette tőlük: egy irodaszekrény polcainak és az arról leeső könyveknek szép ritmus-tanulmánya. Tiszta, erős, egyszerű, kontemplatív, lényegretörő munkák, amikből le lehet tölteni részleteket a Semicondutor site-ján.
[ http://www.semiconductorfilms.org/root/soundfilms.html ]

[Kaffe Matthews laptop improvizációja a helyi környezet zajaiból építkezik]

A másik, szintén rendszeresen megrendezésre kerülő esemény az Extrasensory. [pic02] Õk havonta egyszer jönnek össze a templomból átalakított Gallery 291-ben. A csoport tagjai kortárs minimál elektronikus/digitális zenével kísérleteznek és maguk is kiadnak CD-ket. Az Extrasensory site-ján [ http://www.extrasensory.org ] letölthetők mp3 részletek, amelyek talán megvilágítják, mit próbál a szerző becserkészni az ambient, zajművészet fogalmakkal.
Ebben a hónapban az Extrasensoryt a rendezők, talán a jövő heti Barbican-beli Stockhausen koncertet előkészítendő, többnapos hang-installáció-performance fesztivállá fejlesztették. A templom oldalhajóiban vannak a koncertek, mint pl. a nagy elismerésnek örvendő C. M. von Hausswolffé, aki improvizációiban a tér fogalmát tágítja, térképezi fel elektronikus zörejekkel, ipari basszusokkal.
A főhajóban pedig installációk láthatók: Dan Flavin-es neoncsövek, betonba öntött hangfal-szobrok, és egy hatalmas, hiperbolát formázó fényfüggöny kis izzókból összefűzve, ez utóbbi John Forster munkája.

Végezetül pedig hősünknek meg kellene válaszolnia szerkesztőjének ama kérdését, hogy milyen hatással van szeptember 11. a helyi művészeti életre. Az általános paranoián túl, természetesen a kereskedelmi galériákat érinti az egyébként is meglévő recesszió felerősödése. Ez például abban nyilvánul meg, hogy nehezebb rávenni őket, hogy művészeti lapokban hirdessenek. Bár valószínűleg a tornyok összedőlését a Gelatin csoport sajnálja a legjobban, akiknek projektje már teljesen le volt szervezve, épp csak meg kellett volna valósítani idén ősszel: az egyik torony kilencven-valahanyadik emeletén egy balkont szerettek volna nyitni a szigorú üvegfalon.