Szövényi Anikó

Random helyzetjelentések Londonból XII.

Guinness szörf

A boldog új év elkezdődött hősünknek is. Hogy meg ne ártson, igyekezett fokozatosan visszatérni a mélyvízbe, és ezért jobbnak látta, ha előbb még tesz egy is kitérőt nyugalmasabb partokon [ pic01 ]. Így jutott el Dublinba. Igen, a turista szerepet kiválóan sikerült alakítania: a helyi kortárs művészeti szcéna holt szezonban egy nap alatt bejárható.
Kezdő pont az Irish Museum of Modern Art, ahol párhuzamosan több kiállítás is fut. Az Irish Art Now: From the Poetic to the Political 13 művész munkáján keresztül mutatja be az utóbbi évek ír termését. A versenyzők közül videó-installációival Caroline McCarthy az egyértelmű befutó. Journey Through the Longest Escalator c. videójában a mozgólépcsőn lefelé egy mosogatószeres műanyag palack utazik fektetve, a képet nagyjából betöltve középen. A háttérben a másik mozgólépcsőn kissé diagonálban megdőlve haladnak az utazók, olykor meglepődve a fejük felett elhúzó palack láttán. Ennek megfelelően van installálva a kiállítótérben a monitor is kb. három méteres magasságban. Igen, a palack, amire mindenki felnéz.
McCarthy másik munkájában, a Greetings-ben két tévéképernyőn két nyugodt tájkép látható hegyekkel, felhőkkel, stb. Sokáig nem történik semmi, majd egy pillanatra bevillan egy fej a kép alsó szélén. Majd kis szünet után a másik monitoron szintén. Szóval valaki igyekezne rajtalenni a tájképen, csak a kamerát valahogy túl magasan helyezték el. A turista a művész portfoliójában talált még egy korábbi projektet, amely az előzőekhez hasonlóan játékos és alapmotívuma a vertikalitás: egy modern irodaépület csupasz, ablaktalan szürke falára, két-három emelet magasságban tapadókorongos nyilakat tapasztott, mintha gyerekek lőtték volna ki nyílpuskából.
Érdemes még megemlíteni a szürrealista hagyományokból építkező Kathy Pendergast-ot nőies objektjeivel, amilyen például az imádkozó kezeket formázó kötött kesztyűpár, a Prayer Gloves vagy Maurice O'Connell Never Mind Kangaroo Just Answer the Question c. installációját: egy kis kitömött kenguru árválkodik a szemközti falat teljes egészében beborító Oxford Standard személyiségteszt kérdőívei előtt.
A másik időszaki kiállítást Sol Levitt új falfestményeiből rendezték. Ahogy az már lenni szokott a falakat teljes egészében vibráló színes alapon festett kockahálók töltik be.
A harmadik kiállítás az IMMA-ban egy portréválogatás a múzeum saját gyűjteményéből. A kollekcióból két munkát emelne ki a turista. Marina Abramovic amszterdami projektjének fotódokumentációját, aki szerepet cserélt utcalányokkal egy-egy kiállításmegnyitó idejére, a prostituált elment helyette a megnyitóra és játszotta a művész szerepét, amíg Abramovic a belvárosban, a lány kirakatában posztolt.
A másik John Ahern: Francis St.Boys c. installációja. Egy fiúosztály tagjainak festett gipsz mellportréját helyezte a falra a gyerekek magasságának megfelelően. Ahearn Rigoberto Torres-szel együtt a 70-es évek végétől dolgozik ilyen gipszmásolatokon Bronxban. A helyiekről pontos, olykor teljesalakos mintát vesznek és vagy az utcán tűzfalakra, kerítésekre rakják a szobrokat vagy a modellek saját otthonában helyezik el. A lakók büszkék saját hőseikre. A festett figurák kiválóan illeszkednek a szegénynegyed olcsó vizualitásába, az egyszerű nappalik fröccsöntött madonnái és retusált esküvői felvételei közé.
A turista nagyon sajnálta, hogy a múzeum egész területén szigorúan tilos a fényképezés. Az IMMA-ból visszafelé, elhaladva a Guinness gyára mellett jutott a belvárosba [ pic01 ]. Itt a központban az ú.n. Temple Bar-on találhatók a kisebb progresszív, nem kereskedelmi galériák, de...de...de: az Arthouse-ban nem volt épp semmi, a Project-ben úgyszintén csak most fog nyílni a Londonból átvitt Veszely Beáta és Grant Watson szervezte Woof Woof, és bár a Temple Bar Gallery and Studios-ba be tudott jutni, de a fiatalabbakat bemutató Small Steps nem ragadta meg annyira, hogy bármit is mesélhessen.

Lehet, hogy nem véletlen, hogy a ír irodalom híresebb. Meg a sörművészet.

Istenem, édes vakáció.

 

2002. január 18.
PRINT